RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Legendák napja II.

A múlt heti ünnepi versenynapot mi és a versenyszervező is Legendák Napjaként aposztrofáltuk, de a soron következő, vasárnapi programot szintén megilleti ez megtisztelő elnevezés.

Ugyanis a hétfutamos versenynapon öt verseny a Kentaurs Farm legendás lovainak állít emléket. A Farkas Ferenc vezette tornyoslöbi idomítótelepen import klasszisok sorát készítették. A weboldalba kicsit nehezen beágyazható képes felsorolás bizonyítja, hogy a 196 éves Magyar Lóversenysport történetében, egyik istálló sem tudott ekkora dominanciát felmutatni ilyen rövid idő alatt, bár a Bagi Team megpróbálta ezt 10 esztendővel később.

kf_2_o.jpg

Nézzük röviden az öt névadót.

Jeremyről már kétévesen azt írta Horváth József, hogy talán sosem látott még hozzá foghatót.

 „Elfogultság nélkül állíthatjuk a pesti pályán hosszú évek óta nem láttunk Jeremyhez hasonló képességű lovat. Lelépte ellenfeleit (a mai Szent László Díjban – a szerk), lovasa meg sem mozdult rajta, úgy ült, mintha fogott reggeli munkát lovagolna. Ha megküldte volna, Jeremy talán kiszaladt volna a világból. A kétévesek legnagyobb futamát 1956 óta futják 1400 méterre, Jeremynél (1:25.2  -a szerk.) jobb időt csak Librettó ért el 1965-ben, 1:24.-8-at.” – írta Horváth József.

Klasszisát igazolva tizenkét hosszal nyerte a Nemzeti Díjat, majd könnyen a 69. Magyar Derbyt is, annak ellenére legnagyobb riválisával, Secretariat fiával, Lease Back-kel nem egyszerűen a kékszalagot szerette volna megszerezni tulajdonosa, Pató János, hanem komoly ausztrál terveket szövögetett.

jeremy.jpg

Jeremy

Noble Law 1992-ben Kincsem Díjat, Apple Star ugyanabban az esztendőben Kozma Ferenc emlékversenyt, míg Dancing Candle 1990-ben Alagi Díjat és St. Legert nyert.

A nyitóképen látható Ryan’s Giftről két írást is találhatnak a Racing Portalon.  

Ő minden bizonnyal sportágunk történetének 10 legjobb lova közé sorolandó. Nyolc országban futott és hatban győzött is.

Haláláról 1994. május 26-án számolt be a Magyar Turf! 

Vesztényi Gábor 2006-ban (már betegeskedve) olyan sportsmaneket kérdezett meg, mint Aperianov Zakariás, Babochay György, Csurka István, Farkas Ferenc, Farkas Tibor, Fehér Dezső, dr. Gál László, Hesp József, Horváth József, Kanics András, Keszthelyi István, Németh Ferenc, Papp Sándor, Roskoványi Tamás, Rostás Margó és mások, hogy kik (voltak) a XX. század legjobb lovai. 

Nos a válaszadók között, a következő sorrend alakult ki:

  1. Imi
  2. Imperiál
  3. Seebirk

és negyedik helyen zárt Ryan’s Gift olyan klasszisokat megelőzve, mint Pázmán (5.) Patience (6.) Jeremy (7.), Turbó (8.), March Groom (9.) vagy éppenséggel Lubica (10.)

Emlékezzünk rájuk közösen a vasárnapi versenynapon. Megérdemlik a néma főhajtást! 

(Talán a hat nagydíjat nyerő Zahmatova is megérdemelne egy futamot ezen a napon, 2024-ben!)

Képek és táblázat: Horváth József hagyatéka

 

süti beállítások módosítása