A magyar lóversenyzés nagyasszonya őszintén beszélt nekünk élete nehezebb és örömtelibb periódusairól is. 

Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy a ma 70. születésnapját ünneplő Németh Ildikó otthonában fogadott minket.

Racing Portal: Kedves Ildikó! Hogy van ma? Hogy él Farkas Tibor halála után?
Németh Ildikó: Nagyon rosszul. (…kicsordulnak a könnyei). 39 évig voltunk együtt. Rossz a lovak nélkül, de őnélküle meg pláne.

ZSOKÉPÁLYAFUTÁS:

RP: 1974-ban találkozunk először nevével a krónikában. Milyen érzés volt akkor 20 évesen, amatőrként nyeregbe szállni, mikor Benedik, Breska és Krusnyiczky uralták a pályát?
NI: Csodálatos volt velük lovagolni. Nem szó szerint persze, hiszen csak 40 versenynyerés után lovagolhattam közöttük. Egyik sem volt rosszindulatú, sőt, maximálisan segítőkésznek bizonyultak. Kicsimnek szólítottak, azaz valóban fantasztikus érzés volt még amatőrlovasként is közéjük tartozni. Ezt szavakkal aligha lehet visszaadni. Szerintem ez a hangulat ma már nincs meg. Az első versenyemben Wallyval indultam, ott nem értünk el pénzes helyezést, de másodjára Kiss Józseftől bizalmat kaptam és Pancsi nevű lovával már győzni tudtam.

(Első verseny: 1974.04.21, Legény Hendikep, Amatőrverseny: 7. Wally – Németh Ildikó. Győztes: Gőgös Borsos M./ Horváth K.

Első győzelem: 1974.05.26. Mátka Hendikep I. rész – Amatőrverseny: 1. Pancsi – Németh I./Kiss J. - ¾ hosszal nyerve.)

RP: Az első évben három győzelemmel máris amatőr champion lett, majd 1980-ig, azaz hét esztendőn át nem is engedte át másnak ezt a címet. 1981 a váltás éve, amikor már a profik között is megtaláljuk a nevét. Mindig is nyilvánvaló volt az Ön számára, hogy profi lovasként is folytatni fogja?
NI: Nem!

Én se profi, se amatőrlovas nem akartam lenni sosem!

Édesanyám betegsége miatt muszáj volt valami sportot keresnem a reggeli időszakokra. Őt elláttam mielőtt elmentem lovagolni és amikor hazaértem, folytattam a gondozását. Ma már nem bánom persze, hogy ezt választottam. A közgazdasági technikum után a Vegyiműveket Tervező Vállalatnál dolgoztam, de csak fél évet, mert édesanyám akkor lett beteg. A munkát ott kellett hagynom emiatt. A szomszédban lakott egy kislány, aki Galló Misi bácsihoz járt lovagolni, és én megkértem, hogy kérdezze meg a Mestert, hogy vele tarthatnék-e. Misi bácsi visszaüzent, hogy szeretettel vár, de a portán találkoztam a „Papával” (így nevezi Ildikó néhai párját, a lovasként és idomárként is derbynyerő Farkas Tibor mestert – a szerk.) és ő azt mondta, menjek hozzá, ne pedig Misi bácsihoz. Azt gondoltam, ha hív valaki, illendő menni, ráadásul nem tudtam Misi bácsinál szükség van-e rám igazából, vagy esetleg csak udvariasságból mondta, hogy vár szeretettel.

Itt kell elmondanom, hogy akkoriban nagyon nem volt könnyű versenyt nyerni. Volt, hogy egész évben tizenötöt lovagoltam és abból mondjuk ötöt nyertem. Akkor nem volt ilyen, hogy egy nap hetet-nyolcat lovagolunk.

Ennek ellenére sosem akartam versenyben lovagolni!

Nem azért mentem, mint a maiak, hogy zsoké szeretnék lenni, hanem csak, hogy picit lovagolhassak, sportolhassak, no meg a lószeretet miatt. 1973. február 26-án kerültem oda és a következő évben mondta a Papa, hogy lovagolhatnék versenyben, mert ő úgy látta, vagyok már annyira ügyes, hogy készen állok. Így kezdtem, de édesapám előtt mindent, az egész lovaglást tagadni kellett. Nagyon féltett ugyanis.

RP: Kitől tanulta legtöbbet a kezdeti években?
NI: Benedik Dezsőtől és Kállai Páltól. Kállai, amikor Jugoszláviából hazajött, a Papához keveredett. Mindig együtt mentünk munkát és ő igazán rengeteget tanított. Rengeteget. Mikor Kovács Marci bácsi (kiváló idomár, Farkas Tibor elődje és nagybátyja – a szerk.) kijött egyszer lovakat nézni és azt kérdezte: „Ki ez? Úgy ül, mint kacsa a pocsolyában.” Na ez voltam én! Akkor nagyon rosszul éreztem magam emiatt, hiszen senki nem mondott még ilyet nekem korábban és elkezdtem magam nézni az árnyékban, így próbáltam javítani az ülésemen.

RP: „Németh Ildikó a közönség üdvöskéje, kedves színfoltja lett a Kincsem Parknak. Derekasan megállta helyét a férfiak között, sőt, sokszor okozott nekik forró pillanatokat egy-egy öldöklő finis közben, amikoris fölénybe került velük szemben” – írta önről Horváth József. A rendkívül erős konkurenciában a TOP 10-be sosem tudott kerülni (1984-ben Vas József mögött 13.!), de 1986-ban pontosan az utolsó győzelme (szeptember 18-án) lett a 100. Két kérdés ehhez, hogy mekkora publicitást kapott ez akkoriban, másrészről volt pezsgőlocsolás vagy bármi ünnepség az öltözőben?
NI: Nem, semmi ilyesmi nem történt. A közönség imádott, de nem emlékszem, hogy bármiféle ünnepség vagy köszöntés lett volna a 100. győzelmem után.

RP: Szavaival egybevág, hogy elhoztam Önnek emlékbe a következő Turfot és egyetlen szó sincs benne arról, hogy Ön "százados" lett.
NI: Nincs, persze. Valóban nem kerítettek nagy feneket ennek a dolognak akkoriban. Ami inkább érdekes, hogy nem túl sok lovaglásból értem el a százat.

Történelmi kép. Ez ugyanis Németh Ildikó 100. győzelmének eredményközlése.

RP: Senki nem szereti ezt a kérdést, de talán megbocsátja: volt különösen kedves lova akkoriban?
NI: Rengeteg kedves volt. Én ugye amatőrként kezdtem, azaz lovat nem kellett „végeznem”, de mégis minden reggel benn voltam már fél ötkor. Elvégeztem a hat kedvenc lovamat és mire a többiek jöttek, nekik ezzel a hattal már nem kellett foglalkozniuk. Utáltam volna, ha velük más is törődik, pedig akkoriban mindenkinek két „lova volt”, maximum három. (Ildikó nekünk nem említette, de egy korábbi interjújából kikerestük, hogy az a Teátrum volt egy egyik legnagyobb szívszerelme, akiről itt írtunk hosszan, és akivel Ildikó a 100. Szent István Díjat nyerte, igaz idomárként. - a szerk.)

RP: A női zsokék úttörőjeként rengeteg hölgylovast inspirált. Volt, aki a szemébe is mondta ezt Önnek, hogy Ön a példaképe, esetleg Ön miatt kezdett lovagolni?
NI: Igen. Tulajdonképpen akik nálam megfordultak amatőrök, mint Jucó (Dickinson Judit - a szerk.) és a többi kislány, azok elmondták.

TRÉNERI PÁLYAFUTÁS:

RP: 1987-ben, a magyar lóversenyzés történelmében, 160 év után, első nőként folytatta idomárként. Ez is nyilvánvaló volt az Ön számára, hogy ez következik az életében?
NI: Ez ugyanúgy nem volt eltervezve, mint hogy én zsoké legyek. Dezső bácsi (dr. Fehér Dezső – a lóversenyvállalat akkori igazgatója – a szerk.) behívatott, hogy vegyem át Esch Sanyi bácsi istállóját. Én ezt nem szerettem volna, hiszen akkoriban még mindig édesanyámat ápoltam és pesti lányként én nem szerettem volna Dunakeszire „kijönni”. A következő évben, amikor Németh Feri bácsi abbahagyta, akkor következtem én utána. De hangsúlyozom: én ekkor sem akartam idomár lenni, de Dezső bácsi azt mondta: márpedig igenis kell. Ennek ellenére én nagyon szerettem őt.

Ilyen tekintélyt parancsoló igazgatója sosem volt és sosem lesz a lóversenynek. Az ő idejében csak rá kellett nézni Kedvesi vagy Házi mesterekre. Mindenki öltönyben, nyakkendőben volt, öröm volt rájuk nézni, nem úgy, mint ma, hogy egyesek rövidnadrágban meg papucsban mennek be a pályára.

Most hallottam Öntől, hogy elment Házi Laci is. Mérhetetlenül sajnálom és együttérzek a családjával. 

RP: Igen, sajnos. Ez viszont jó: Németh után Németh. Volt az elhíresült mondása, miszerint „a versenyek 50 %-át az istállóban lehet megnyerni”. Nem feledve, a trenírozás és a zsoké szerepét sem persze, de mégis leginkább kinek az útmutatása alapján kezdett trenírozni? Mely tréner munkássága volt leginkább felfedezhető a Németh istállóban?
NI: Csakis a Papa tanítása után.

RP: A sztárzsokék, hogyan fogadták, hogy egy korábbi riválisuk, aki ráadásul nő, ad nekik idomári utasítást a ringben?
NI: Nem érzékeltem ebből semmit. Velem szemben, nyugodtan állíthatom, hogy mindenki tisztelettudóan viselkedett. Persze tudom, hogy sosem volt jó hírem, de ha nem lettem volna ennyire kemény, akkor már rég nem lettem volna a pályán. Nem lett volna 40 lovam, hanem talán csak 3 vagy 4. De én nem csak követeltem, hanem mindig kivettem a részem a munkából is. Ezért is fáj most itt meg ott.

RP: 1989-ben Tartuffe Káposztásmegyeri Díj győzelmével indult el a sikersorozat, amely két derby és három Nemzeti Díj győzelemben csúcsosodott ki. Gondolta volna valaha, hogy ilyen magasságokat fog megélni idomárként?
NI: Nem. Persze, hogy nem, de előre szerintem ezt senki sem gondolja. Élő állat mellett nem szabad vakon bízni. Nekem az V/b nyerés ugyanolyan kedves volt mindig is, mint egy nagyobb versenyé.

RP: Ezt is alátámasztja, hogy rengeteg amatőrversenyt „nyeretett az utódaival”...
NI: Mindig is szerettem őket, másrészről én nem felejtettem el soha, hogy honnan jöttem.

RP: Szakmázzunk picit! Mindhárom kiemelt csikóversenyt megnyerte, a gróf Károlyi Gyula emlékversenyt négyszer is, viszont Sir Khan csak hatodik volt a Kritériumban, Pierro pedig nem is futott a kiemeltekben. Ez is azt támasztja alá, hogy egy derbyaspiráns esetében teljesen figyelmen kívül hagyható a kétéves forma?
NI: Kiváló kérdés. Teljesen felesleges nézni valóban. Sir Khan például kétévesen egy rettenetesen kötött mozgású ló volt és mindenki azt mondta róla, hogy selejt. Mivel Mester János kibérelte ezt a lovat, az egyik ma is jól ismert futtató azt mondta nekem, hogy én be akarom csapni a tulajdonost, hogy én miért ezt a „nyomorék dögöt” akarom, hogy kibérelje. De én valahogy ráéreztem, hogy ha kinövi magát nem lesz ilyen kötött mozgású, akkor jó lesz. Egyébként Pierróról ugyanezt mondták, hogy micsoda marha vagyok, hogy ilyen hosszúra futtatom, mert nem áll. Valóban nyert rövidre is, de tudjuk az alaptézist: a jó lónak nincs távja.

RP: A két derbygyőzelem hogy hatott az istállólétszámra, hiszen alaposan megemelkedett az ázsiója?
NI: Én úgy érzem, hogy nálam végig kopogtattak új tulajdonosok, azaz, hogy valaki kifejezetten a derbysikerek miatt jött volna, azt nem mondanám. Persze akkoriban is ment már ez a „lovakat elviszem” történet, hiszen Bábolna azért vitte el az összes lovát – előre bejelentés nélkül - egy kedd reggel tőlem, mert a Kancadíjban egy magánfuttató lova orrhosszal „leverte” az övékét. Megtették ezt velem úgy, hogy én „bábolnai” tréner voltam. (Marica és Tavasztündér második és harmadik az 1993. évi kiadásban. Erről beszélt itt Ildikó. - a szerk.) Annyira nem rázott meg a történet, mert hétvégére már ugyanannyi lovam lett. Szerintem sosem állt nálam 30-nál kevesebb ló.

RP: Ugyan nem Ön volt az első derbynyerő hölgyidomár hazánkban (igaz az első, aki 1-2-őt „csinált” ott), de hogyan viszonyultak a férfikollégák Önhöz akkoriban?
NI: Ugyanazt tudom válaszolni, mint a zsokékat érintő kérdésre. Én nem vettem észre, hogy bármi is megváltozott volna köztünk. Egészséges irigység és rivalizáció volt persze, de abszolút sportszerű keretek között. Aztán később ez sajnos már nem volt elmondható.

Racing Portal: Simon Feri elmesélte nekünk mennyire vívódott, hogy Pierrot vagy Kulcskirálynőt ülje 1996-ban. Az eredmény ismeretes, de legalább 28 éve szeretném megkérdezni Öntől, hogy vélekedett előzetesen: valóban megnyerheti a kanca a derbyt?
Németh Ildikó: Abszolút. Nagyon jó ló volt és szerencsésebb lovaglással győzött volna, vagy úgy mondom: ha Simon üli, ő nyert volna. Félre ne értsen, egy pillanatig nem hibáztatom Jocit (Noska – a szerk.), mert ő úgy vélte, biztosan Pierro a jobb, ha Simon Feri őt választotta. Talán azt hitte be akarom csapni. Én azt mondtam neki előzetesen: „Joci! Csak 150 métere van a lónak. 151 sincs már.” Ennek ellenére korán élre állt vele és a kanca „megállt” az utolsó métereken. Jocit egyszerűen elkapta a hév, de ki nem akar derbyt nyerni? Az előbbi kérdéshez kapcsolódik, hogy Siklósi Tamás is elvitte ezt követően a lovait, mert csalódott volt a vereség miatt.

RP: Mester János viszont ezzel vélhetően világrekorder, hogy összesen 3 lovat futtatott és abból kettő derbyt nyert…
NI: És mindemellett összesen 3 évig futtatott csak. Sir Khant bérelte, Pierro viszont saját tenyésztése volt.

RP: Pierro 1996-ban az Év Lova címig vágtázott. Mennyire volt fontos Önnek ez a visszajelzés?
NI: Nagyon. Én vezettem fel a pályára. Nem is hagytam volna, hogy más vezesse be. Én szépítettem, „kockáztam” ki előtte. Elképesztően jó érzés volt, hogy Év Lova lett!

RP: A championátus eredményei mennyire voltak fájók? Gondolok itt arra, hogy négyszer második, kilencszer harmadik helyen zárt, de a bajnoki cím nem jött össze.
NI: Egyáltalán nem volt ez fájdalmas számomra.

RP: Simon Ferenc és Kovács Sándor mai napig végtelen szeretettel beszél Önről. Mondhatjuk, hogy ők ketten voltak az Ön legfőbb bizalmasai a nyeregben?
NI: Egyértelműen. A Kovács testvérek a nyolcadik osztály után máris jöttek. Azért imádtam Sanyit, mert ő ott lett volna reggeltől másnap reggelig. Mindent, amit kértem tőle vagy mondtam neki, ő betartott, annyira szerette a lovakat. Már gyermekként is nagyon tehetséges volt. Éjjel-nappal ott lett volna az istállóban.

RP: Igyekeztem felkészülni erre az interjúra, de bevallom, nemzetközi sikereiről vajmi kevés információ áll a rendelkezésemre. Megemlítene párat? A szívének legkedvesebbeket.
NI: Nagy sikereim nem is voltak, hiszen hendikeplovakkal dolgoztam elsősorban. Papa lovai rengeteg versenyt nyertek kinn, közte természetesen a derbyt, de én nem igazán.

RP: De Ildikó, a szobában az imént láttuk Pretty Princ Trial Stakes trófeáját, aki Bécsben és Pozsonyban is nyerte a mi Nemzeti Díjunknak megfelelő futamot, sőt még az Osztrák Derbyben is harmadik volt. Alfkona megjelenésig ő volt az egyetlen szlovák klasszikus nyerőnk. Ez nem elég nagy siker?
NI: Igen, valóban ő volt a legkiemelkedőbb, de mellette inkább kisebb versenyekben csipegettünk, mint pl. Princess Angela győzelme. (Az ő tiszteletdíja látható itt a képen az őszi kétéves kritériumból - a szerk.)

Igazi nagy külföldi story az életemben az volt, amikor a 90-es évek elején a kerteskői Komámat és Riviérát Dubaiba kísértem repülővel, mert egy sejk megvette őket.

Egy arab országba akkoriban egyáltalán nem volt még biztonságos utazni, ráadásul nyelveket sem beszéltem.

Egy kólikás ló kapcsán megkérdezték a véleményem, mondtam, hogy sajnos menthetetlen. Nem hittek nekem, magángéppel hozattak egy szaktekintély Franciaországból, majd, amikor a ló kimúlt, nagyot nőttem a sejkek szemében. Nem akartak hazaengedni, kérleltek, hogy maradjak kinn náluk, mint tréner. Kalandos volt a hazajutásom.

RP: Amikor írtam össze a nagydíjgyőzelmeit feltűnt, hogy 2015-ben Adél megnyerte az utolsó kiemelt versenyét, ami szép lezárása volt fantasztikus karrierjének. Ez különösen kedves a szívének emiatt?
NI: Egyáltalán nem. Úgy véltem, a csúcson kell abbahagyni. Mikor vártuk Önöket Jucóval, épp Hosszú Katinkáról beszéltünk, hogy én azt mondtam, már rég abbahagytam volna az ő helyében.

MAGÁNÉLET:

RP: Elkövettem egy megbocsáthatatlan és most már jóvátehetetlen hibát. Barátaim tudják, hogy évekig halogattam egy közös interjút Önnel és Farkas Tiborral. Tudomásom szerint ugyanis nincs a világon olyan család, ahol a férfi és a nő is trénerként derbynyerő. Tudom, hogy jogi értelemben Önök nem voltak házasok, de akkor is unikum mindez. Mikor kezdődött kettejük privát élete?
NI: Kb. 10 évvel megismerkedésünk után. Felesége rákos volt, elhunyt és utána kezdődött a mi privát életünk.

RP: Igazi lóversenyes párként éltek, úgy értve, hogy odahaza is mindig a lovak voltak a téma?
NI: Nem! Egyáltalán nem. Nagyon ritkán. Ha esetleg valami nem volt egyértelmű, megkérdeztük a másikat, de otthon nem a lovak jelentették a témát.

RP: Mikor mindketten idomárok voltak (23 év volt ilyen 1987-2009 - a szerk.), jótanácsokkal segítették egymás lovainak felkészítését is?
NI: Építő kritikával utólag, ha valami nem úgy sikerült a másiknak esetleg.

RP: És hogyan néztek ki a vasárnapok? Kiemelt figyelmet kaptak azok a futamok, amikor egymás ellen futottak lovaik, azaz volt kettejük között rivalizálás, csipkelődés?
NI: Semmi. Ugyanúgy drukkoltam az ő lovainak is. Az tény, hogy a lovasválasztásban sokszor nem értettünk egyet, de ezeket mindig megbeszéltük.

RP: 2016-ban - kimondani is félelmetes - 1004 győzelem után, minden idők negyedik legeredményesebb idomáraként vonult nyugdíjba. Akkor költöztek ide Vécsre?
NI: Igen. Előbb megvettem már ezt a házat, csak fel kellett újítanom, de ahogy befejeztem a trenírozást, rögtön ide költöztünk.

RP: Másfél éve elment a mester. Hogy telnek ma a napjai?
NI: Nagyon nem jól. Hiányzik ő is, a lovak is. Jucó sokszor jön és Pető Sanyi is rendszeresen felhív. Kérem, kerüljön be a riportba, hogy én felnézek rá, hogy ilyen nagy baleset után milyen erős és jókedvű! Sűrűn felhív. Pedig amikor nálam volt, ennyire jó kapcsolatban nem is voltunk. Szintén szeretettel gondolok Herédi Mihályra, aki ugyancsak támogat a mai napig és bármikor számíthatok rá és ugyanígy Molnár Gyöngyire is. Köszönöm nekik!

RP: Követi a mostani lóversenyzést?
NI: Abszolút. Laptopon nézem. Sajnálom is, hogy most nincs, mert másként fog kinézni a vasárnapon. (Április 26-án vettük fel az interjút – a szerk.)

RP: Mit sajnál legjobban az életében?
NI: Hogy nem lehetett gyermekünk. 18 éven át, 36 éves koromig ápoltam édesanyámat. Az akkori vélekedés szerint ez (36) már túlhaladott kor volt a szülésre. Persze ettől függetlenül úgy érzem, odaadással csináltam azt, amit az élet rám bízott.

RP: Nagyon szépen köszönjük, hogy otthonában fogadott bennünket a magyar lóversenyzés legsikeresebb női alakja. Végtelenül megtisztelő számunkra, hogy exkluzív interjút adott nekünk születésnapja alkalmából. Jó egészéget és hosszú, boldog életet kívánunk minden olvasónk nevében!
NI: Én köszönöm a megkeresést és a látogatást.

Németh Ildikó - Sereg András - 2024.04.26

Németh Ildikó magyarországi nagydíjgyőzelmei idomárként:

1989 – Káposztásmegyeri Díj – Tartuffe (Simon Ferenc)
1989 – Szent László Díj – Teátrum (Simon Ferenc)
1990 – Nemzeti Díj – Teátrum (Simon Ferenc)
1992 – gr. Károlyi Gy. ev. – Riviera (Németh Sándor)
1993 – Kozma Ferenc ev. – Wukk (Kovács Sándor)
1993 – gr. Károlyi Gy. ev. – Wukk (Kállai Pál)
1993 – Szent László Díj – Dolly Roll (Kállai Pál)
1993 – Kétévesek kritériuma – Lordom (Kállai Pál)
1994 – Nemzeti Díj – Dehogynem (Varga Zoltán)
1994 – Magyar Derby – Sir Khan (Simon Ferenc)
1994 – Kisbér Díj – Sir Khan (Simon Ferenc)
1996 – Nemzeti Díj – Pierro (Simon Ferenc)
1996 – Alagi Díj – Pierro (Simon Ferenc)
1996 – Magyar Derby – Pierro (Simon Ferenc)
1996 – Magyar kancadíj – Kulcskirálynő (Simon Ferenc)
1996 - gr. Károlyi Gy. ev. – Princess Angela (Simon Ferenc) – ez (is) a 100. gróf Károlyi Gyula emlékverseny volt.
1997 - Alagi Díj – Big Band (Simon Ferenc)
2000 – Kisbér Díj – Waters Edge (Simon Ferenc)
2001 – Imperiál Díj - Waters Edge (Pető Sándor)
2001 – gr. Széchenyi I. ev. - Waters Edge (Pető Sándor)
2002 – Millenniumi Díj - Waters Edge (Pető Sándor)
2006 - gr. Széchenyi I. ev. - Gina Maxi (Stanislav Georgiev)
2006 – Szent László Díj – Viva (Simon Ferenc)
2006 – St. Leger - Star Fury (Kovács Sándor)
2015 - gr. Károlyi Gy. ev. – Adél (Kerekes Károly)

Köszönjük Juhász Zsóka és Dickinson Judit segítségét! Nélkülük ez az interjú nem készülhetett volna el. A képeket is Zsóka biztosította számunkra. A nyitóképet Vonczem Gabriellától kaptuk. Köszönjük neki is!