RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Negyven év legjobbjai

A Pesti Turf akkori főszerkesztője, Varga László egy érdekes táblázatot, igazi csemegét közölt az 1986. évi 12. számban.grunrock-1969-koln-detari.jpg

Összevetette az 1956-1985 közötti negyven esztendő ranglistavezetőit évjártonként.

Az sok érdekes tényre és összefüggésre hívja fel a figyelmet. Szembetűnő, hogy az ötvenes évek közepe (Lubica, Imi, Roppant), majd az 1960—70-es évek (Imperiál, Librettó, Némó kapitány stb.) valamint az Aréna, Andor, Turbo nevével jegyzett időszak volt kiemelkedő nemzetközi szempontból.        

A táblázatot 1946-tól Szunyogh István, dr. Hesp Edvin, Hesp József, Gaál Szabolcs Hivatalos generálhendikepjéből gyűjtötte ki a szerző édesapja, id. Varga László.

A korszak „legje” kétségtelenül Imperiál, hiszen mindhárom évjáratban kimagaslóan a legjobb volt, de rajta kívül még három lónak sikerült egymást követő három évben a lista élén maradni, Roppantnak, Csillagomnak és Artistnak.

A csodálatos Lubica (ahogyan Imi és sokan mások) már háromévesen befejezni kényszerült karrierjét, így nem „triplázhatott”, de az egész rangsorban az ő teljesítménye a legkiugróbb, ráadásul a 40 év legmagasabbra értékelt kancája. 3 évesen 11,5-el sorolták magasabbra, mint csikókorában. Az 1950. évi derbyhősünk, Gulianar viszont is háromszor szerepel a listán, mert három-, négy-, és ötévesen is vezette azt, bár csökkenő számokkal. Immer ugyanígy.

Mindössze hét név található a háromévesek között, akik már kétévesen is évjáratelsők voltak, a négyéves és idősebbek között pedig szintén ugyanennyi, akik háromévesen (a négy triplázót nem számítva.)  

Vannak páran olyanok, akik háromévesen nem, de kétévesen és idősebbként szerepelnek (pl. Bánk, Balmoral), de olyanok is, akik csak négyévesen (vagy idősebbként) kerültek fel először (pl. Szaladin, vagy a fantasztikus sorozatnyerő Absolon).

A szerző már akkor megjegyezte, hogy az utóbbi esztendőkben elsősorban az importált lovak játszották a főszerepet, a hazai tenyésztés sikerét Bűvölő szereplése jelentette.

Most pedig nézzük a teljes táblázatot, amelyben még sok-sok érdekességet fedezhetünk fel:

40_ev.png

A vizsgált 40 év legjobbjai:

Kétévesek:

Imperiál 84,5

Libretto 83,5

Imi/Avance 82-82

Háromévesek:

Imperiál 95

Seebirk 89

Lubica/Imi 88-88

Négyévesek és idősebbek:

Imperiál 95 (4é)

Nemo kapitány 87,5 (4é)

Grünrock 85,5 (4é) - kölni győzelme a nyitóképen

Az irást és a táblázatot Varga László közölte a Pesti Turfban, 1986-ban. Mi a néhai Horváth Józseftől kaptuk és kicsit kiegészítettük.

süti beállítások módosítása