Nem csak az Imperiál ivadékok között a legjobb!
Régóta terveztem, hogy elkészítsem ezt az írást, hiszen Immer neve talán kevesebbszer szerepel a legendás, koraszakalkotó lovak említésekor, pedig ha megnézzük az életművét mindenképpen a legmagasabb polcon a helye, az általa megnyert legfényesebb trófeák társaságában.
Az a vita máig eldönthetetlen, hogy Imi vagy fia, Imperiál volt-e a jobb képességekkel megáldott telivér, hiszen az eredmények önmagában nem szolgálnak bizonyosságul e kérdésben. Sok-sok embert ismerek személyesen, akik szerint bizony a fiú nem nőtt túl az apján, csak éppenséggel Iminek nem adatott meg az a nemzetközi karrier, mint fiának. Édesapám mindig azt mondta: mindenki Puskást ajnározta az Aranycsapatban, holott Bozsik volt az egész rendszer agya.
Az viszont már egyértelmű, hogy Imperiál legjobb ivadéka idehaza, az 1969. április 17-én Margarétától született mai főszereplőnk, Immer.
Aki az akkoriban megszokott csikóválasztás révén került Aperianov Zakariáshoz. Dióspusztán hárman, három lovat választottak ki. Az ünnepelt trénernek számító Horák János valamint Keszthelyi István volt a másik két fél. Immer azonban egyiküknek sem kellett. Horák mester Ikont, míg Keszthelyi Pista bácsi Iskariotot választotta.
Tisztára, mint Secretariatnál ugye?
A sors fura fintora, hogy a két telivér tizedannyi sikert sem ért el együtt, mint az így Pubi bácsira maradó Immer. Persze akkor ezt még senki nem tudta.
„Nem volt egy szép küllemű csikó. Az ilyenre mondják, hogy széle-hossza egy. Egy tömzsi kis jószág volt, de úgy mindene megvolt.” – mondta róla a mester.
Az apjához, de inkább a nagyapjához hasonlóan termetes mén késői csikónak mutatkozott, így kétévesen nem erőltette Aperianov. Az 1300 méteres Somogysárdi Díjban győzött, hogy háromévesen aztán mindenkit eltakarítson az útjából. Szinte szó szerint.
Az 1972-es kampányához fogható tarolást hosszútávon azóta sem igen láthattunk, amihez persze kellett a kiváló jellem.
„Igazi versenyló volt. Természetét tekintve tiszta apja. Jó versenyző, jó utazó. Mindegy volt neki, hogy Varsóban vagy Drezdában versenyez. Mindig mindenütt tudása legjavát adta. Ami nála veszélyes volt, az a trenírozása. Nem nagytestű, de mégis nehéz testű ló volt. Mellső lábai gyengék, csak fáslizva versenyezhetett. Csak nagy kímélettel lehetett trenírozni.” – jellemezte a mester.
Már tavasszal bombaformában volt, hiszen háromévesen kiváló idősebb lovakat vert a (mai) Batthyány-Hunyady és Millenniumi Díjakban.
A táv emelése meg sem kottyant neki. A legnagyobb középtávú versenyek után évjárattársait is simán, 12 hosszal verte a Derbyben, (ami Aperianovnak a negyediket jelentette), majd ugyancsak 2400 méterre, négy hosszal nemzetközi mezőnyt a Kincsem Díjban. Ekkor már senki előtt nem volt kérdés, hogy egy igazi klasszist láthat a magyar közönség.
A két 2800 méteres kiemelt (St. Leger, mai Lovaregyleti Díj) egyaránt fölényes (8 és 9 hosszas) megnyerésével Immer lett a magyar lóversenyzés egyetlen lova, amely ugyanazon évben, megnyerte a négy legnagyobb hosszútávú versenyünket.
(2005-ben Frankly Dancing állt közel a csúcsbeállításhoz, de őt egy német hendikepló megverte a Derbyben.) Idehaza lovasa majd minden esteben Hertelendy Gábor volt, de az 1972-es Batthyány-Hunyady Díjban Vas József győzött vele. Mivel Ő állandó segítőnk, megkértük, jellemezze pár szóval a klasszist.
“Igazán kedves ló a szívemnek, hiszen már kétévesen is lovagoltam. Sőt, már a kiválasztásnál is jelen voltam, amikor is Aperianovra “maradt”. A két nagy tréner nem is tudta, hogy ha Pubi választhatott volna elsőnek, Ő mindenképpen Immert választotta volna az anyai vonala miatt.
Nyertünk egy nyeretlen kétévest 1200-ra, de ott “kidobtak bennünket” ugyanis pont azt a két lovat vertük, aki a választásnál Horák és Keszthelyi mesterhez kerültek, azaz Ikont és Iskariotot. Azért én nyertem vele a Munka Ünnepe Díjat, mert Aperianov lovasa, Hertelendy bevonult katonának és nem tudták elintézni neki, hogy leszereljen. A Millenniumi Díjra és a nagyversenyekre aztán ideiglenesen mindig kiengedték, így ezeket már ő nyerte vele. Hozzá kell tennem jobban is feküdt neki. Sokkal erősebb lovas volt nálam, én (akkoriban 48 kiló voltam és) szinte alig tudtam tartani Immert.
Talán háromszor lovagoltam. Egyszer kétévesen, egyszer a már említett nagydíjban, majd négyévesen, amikor Rustan megvert bennünket Bécsben. Az sajnos az én hibám is volt és az is belejátszott, hogy nem volt segítségem. Az erős, nagydarab csődör pullozott alattam, mentünk a harmadik helyen, már nem tudtam többet fogni és az utolsó 1100 méternél elengedtem. Rustant várásra lovagolták és győzött is. Ha gyorsabb lett volna a tempó talán nyerünk. Teljesen jól mondja szerkesztő úr, biztosan benne van a magyar lóversenyzés 10 legjobb hosszútávú lova között.
A Vas József által említett bécsi futam igazi kuriózumot jelentett 1973-ban. A két Imperiál ivadék a salzburgi napilapról elnevezett Preis der Salzburger Nachrichten-ben (Bécs) futott egymás ellen, ahol Immer úgy kapott ki egy hosszal Rustantól, hogy testvére 5 kilóval többet cipelt nála. Ez csak részben volt kettős magyar győzelem, hiszen Rustan akkor már Vasas Vendel osztrák tréningjében állt.
Idehaza azért megvédte címét a Munka Ünnepe (mai B-H Díj) és a Kincsem Díjakban, majd a külföldi túrákon is sikerrel szerepelt. Varsóban (POL) négy ország képviselőit hat hosszal (!) verte a 2400 méteres Budapesti Díjban. Külföldön legtöbbször Farkas Tibor lovagolta, bár Drezdában az NDK Államtanács Díját 2200 méterre már újra Hertelendyvel teljesítette és nyerte.
Külföldi versenyei között volt egy érdekesség. A steher klasszist (ahogy apját is) Aperianov beíratta az 1300 méteres Austria-Preisbe. Hogy miért, ezt sajnos már nem tudjuk megkérdezni tőle. Erre a távra kapott egy felkészítő munkát idehaza, amikor is a Vietnámi Díjat nyerte. A számára idegen és szokatlanul rövid distanszon is harmadikként ért célba Freudenau gyepén (azt a szintén Imperiál ivadék Nánika nyerte – kétévesen!!!), de pontosan egy hét múlva, 1973. október nyolcadikán, 8 hosszal elszórta a St. Leger mezőnyét.
“Versenyzésünk története során kevés hozzá hasonló, magyar tenyésztésű, hosszútávú nemzetközi klasszissal rendelkeztünk.” – írja róla Hesp József “A Magyar Galoppsport története” című átfogó kiadványában.
A képen látható Béke (mai FVM) Díjat 18 hosszal nyerte!
A leírtakból talán kiderül, hogy Immer nem csak a legjobb Imperiál ivadék volt, hanem minden idők legnagyobb magyar lovai között is ott a helye.
Ennek ellenére…
Immer érthetetlen módon, igaz klasszis testvéreihez (Bilbao, Íjász) hasonlóan nem lett ménesbe állítva. (Az NDK graditzi főménesében volt cseremén. – dr. Dehér Dezső – Az angol telivér Magyarországon.)
„Bábolna nagy szégyene ez. Nem tudom ésszel felfogni, hogyan tehették ezt a vezetők, amikor külföldön a mai napig megbecsülik Imperiál vérét.” – mondta erről később Aperianov.
Rögtön fontos hozzátenni, hogy Imperiál sem lett igazán “hasznosítva”, aki 1971 és 86 között tizenkétszer volt champion apamén, és arra is akadt példa, hogy 16 kiemelt nagyversenyt nyertek ivadékai egy idényen belül. Ennek ellenére, “arra a következtetésre kell jutnunk, hogy kiemelkedő versenylovunkat, Imperiált a tenyésztésben nem használtuk ki megfelelően. Ezt az akkori társadalmi, hatalmi viszonyok, nem tették lehetővé.” – ezek pedig Hecker Walter tanár úr szavai, “A kisbéri ménes története” című könyvében.
Hát igen, egy ilyen szignifikáns lovat, mint Immert így elkótyavetyélni…. Többet érdemelt volna…Ahogy oly sokan mások is…
Képek: Horváth József hagyatéka. Nyitóképen a varsói győzelem, ahol a 2400 méteres Budapesti díjat nyerte.
