RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

A Közép-európai vetélkedés

A '90-es évek végén fogant meg az ötlet, hogy az 1984-ben életre hívott „nagytestvér”, a Telivér Világbajnokság mintájára a régióban létre kellene hozni egy őszi csúcstalálkozót.

saugarties-1024x789_1.jpg

Ez lett a Central European Breeders' Cup sorozat.

Az országok legjobbjai három távon, 1200, 1600 és 2400 méteren vetélkedtek. Minden ország maximum 3-3 indulót nevezhetett a futamokba.

Természetesen ez nem jelenített semmiféle újdonságot, azaz nem kellett feltalálni a spanyolviaszt, hiszen a Szocialista Országok Meetingjei remek kezdeményezésnek bizonyultak az 50-es - 60-as években, amelyek kiváló nemzetközi összehasonlításba helyezték legjobbjainkat.

Az első találkozóra 2000-ben került sor Ausztriában.

Ekkor még a patinás, a magyarok által rendszeresen látogatott Freudaenau adott otthont a nyitóeseménynek. A futtatói érdeklődés meglehetősen nagy volt, hiszen 39 lovat adtak indulónak. A Sprintben vert mezőnyben végeztek lovaink, a Mile-ban This Key Fits második Pretty Princ előtt, de a derbytávra kiírt Classicban máris magyar győzelemnek tapsolhattunk.

Soltész András idomítottja, Saugerties (Csoh Ferenc) remekbeszabott győzelmet aratott, a korszak egyik legnagyobb csillaga, a cseh színekben futó Ray of Light és a vele holtversenyben végző derbynyerőnk, Rodrigo előtt.

A summa: 9 magyar induló – 1 győzelem, 3 pénzes helyezés (a krónika szerint 4 díjat fizettek)

2001-ben a csehországi Most volt a házigazda.

A futtatói kedv máris alábbhagyott, hiszen összesen 26 telivért láthattunk a futamokban. Legjobban a Mile-ban szerepeltünk, ahol Goldsio mögött a Főispán-Akito-Gekko sorrend alakult ki. A nyitóképen látható Saugerties ismét legyőzte Ray of Light-ot a Classicban, de ez most csak a második helyre volt elég. Mindhárom futam első díja otthon maradt.

8 magyar induló – 4 pénzes helyezés

2002 őszén Pozsonyban adtak egymásnak randevút a legjobbak.

Ismét picit nagyobb létszámú mezőnyök feszültek egymásnak (összesen harmincketten) és fájdalmasan konstatáltuk, hogy Pretty Princ hatévesen immár szlovák színekben nyerte a Sprintet. Némi vigasz, hogy a tulajdonosa és a tenyésztője honfitársunk, Bocska Béla úr, ráadásul Black Rose ért mögötte célba Kovács Sándorral. Mellette a sorozatban ekkor bemutatkozó Lidohill is ezüstérmes (a Mile-ban).

8 magyar induló - 2 pénzes helyezés

2003-ban érkezett el a mi időnk. Az újjáépített Kincsem Park lett a házigazda, de sajnos a kilátogató publikum nem tapsolhatott magyar győzelemnek. Pedig nem sokan utaztak el hozzánk (összesen 26 induló), de mégis sikerek nélkül maradtunk. A Sprintet és a Classicot a legenda, Holcák mester két szupersztárja Tribal Instinct és Zagon nyerték, míg a Mile-ban osztrák győzelem Phantom Turtle révén.  Nem maradtunk azonban megható pillanat nélkül, mert Kállai Pált köszöntötte a versenyszervező és Gyurcsány Ferenc Gyermek-, ifjúsági és sportminiszter 70. születésnapja alkalmából.

7 magyar induló - 3 pénzes helyezés Lidohill, Tűzcsóva és Aluna révén

dsc_6847.JPG

2004-ben, az akkoriban nyitó Magna Racino, Ebreichsdorfban látta vendégül a telivéreket és nekünk szerencsét is hozott az új létesítmény, mert a Classicot – igaz 2200 méterre – Road Runner nyerte Brahy előtt. A Sprintben vert mezőnyben lovaink, de a hűséges és egyben peches Lidohill (2002 után) ismét második a Mile-ban.

A 36 között 7 magyar induló – 1 győzelem – 2 pénzes helyezés

Fontos leszögezni: 2006 után is futottak Ebreichsorfban CEBC versenyeket, de mi mai írásunkban kizárólag annak fénykorával, a három futamos kiadással foglalkoztunk, amely 2000 és 2005 között élt, így nézzük az utolsó esztendőt.

2005-ben ismét az új osztrák létesítmény volt a házigazda.

35 telivér érkezett, de ekkorra datálódik a legrosszabb szereplésünk. A Sprintben a két utolsó hely lett a miénk Shakira Mia és Városbíró epizódszereplésével. Az 1650 méteres Mile-ban Lidohill zsinórban negyedjére is az első ötben végzett (4.), mögötte Buzogány ötödik, Galvanise csak 11. A Classicban megismétlődött a Road Runner – Brahy sorrend, apró szépséghiba, hogy csak a hatodik-hetedik helyeken, míg Esrar utolsó.

8 induló – 2 pénzes helyezés

Ez volt tehát sorozat hat (jelentős) éve. A képre kattintva nagyobb méretben olvashatóak a győztesek nevei.

cebc_sta1t.JPG

Jöjjenek a statisztikai adatok:

A 18 kiadásból egyetlen duplázó ló van. ZAGON kétszer – egyszer a szemünk láttára - nyerte a Classicot. 11 cseh, 3 osztrák, 2 magyar, 1-1 szlovák és lengyel győzelem született. Világosan látható, hogy a már 20 évvel ezelőtt is minden résztvevő ország csak kullogott a csehek után.

A mi legjobbjaink (a minimum 2x indulók között): Saugerties 1.-2.hely, Road Runner győztes, Lidohill (2x 2., 4. és 5.). (Pretty Princ értelemszerűen nem kerülhet ide, hiszen három indulásából csak az elsőt futotta magyar színekben.)

A trénereknél Frantisek Holcák a király. Ötöt jegyez a 18-ból. Akkoriban persze klasszisok sora állt az élő legendánál.

A zsokéknál jó ismerősünk, Jaro Línek nyert (egyedül) hármat. Őt öleli a képen Holcák mester.

franctisakholcak_jaroslavlinek.jpg

A 18-ból egyszer láthatjuk egy hölgy nevét a bajnokok között. Loredana Strelar idomár pont Budapesten ünnepelhetett Phantom Turtle Sprint sikere után.

Itt fontos elmondani, hogy mindösszesen két hölgyzsokét, Szalai Mónikát és a cseh Iva Miličkovát láthattuk a nyeregben ezen futamokban.

tuzcsova.JPG

Képek: Juszel Béla

süti beállítások módosítása