Immár második születésnapján emlékezünk a fiatalon elhunyt lovasra, a második olyanon, amit ő már nem ünnepelhet velünk.
2021-ben egy fotóalbumot közöltünk róla a Magyar Turf Clubon, mai vendégünk, múltidézőnk pedig Révész Éva, akivel a Kincsem Parkban beszélgettünk.
Favorit: Kedves Éva! Amikor Emese asszonyt megkérdeztem, hogy ki legyen a következő, az idei interjúalany, ő azt mondta: senki más nem lehet, csak Vica. Ön szerint miért?
Révész Éva: Talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy sokat és sokszor jelen voltam Korinna életében, mind a kollégiumban, mind osztálytársként és én mai napig a legjobb barátnőmként tekintek rá. Sokszor szinte össze voltunk nőve. Sokat jártam náluk Heréden, vele volt például az első tereplovaglásom, de nem feledem a náluk eltöltött szilvesztert sem, ahol a szilváskenyér egy emlékezetes történet marad számomra, ahogy remélhetőleg Emese és Attila számára is. Sokszor és sokat noszogatott, ösztönzött, motivált. Engem nagyon megviselt, hogy eltávozott közülünk, de halála után is olyan kapcsolatban maradtam a családdal, mintha Korinna még mindig köztünk lenne. Talán ezért mondhatta, így, ezt Emese.
F: Kezdjük az elején. Mit kell tudnunk Önről és hogyan kapcsolódott össze az életük Korinnával?
RÉ: Első találkozásunk a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola iskolapadjában történt rögtön az első napon. Amikor beléptünk a tanterembe, ott már rögtön kiszúrtuk egymást. Pár hét elteltével már kollégiumi szobatársak is lettünk, és mivel csak ketten laktunk a szobában, így alaposan megismertük egymást. Miskolcon születtem, Nyékládházán laktam, de nekem is a lovakkal való foglalkozás volt az álmom, ugyanúgy, ahogy Korinnának és én ezért bármit megtettem, akár az ország másik felére is elmentem azért, hogy velük foglalkozhassak. A lovak iránti szenvedély, amely összekapcsolt és összehozott bennünket.
F: Amikor készültem erre a beszélgetésre, megütötte a szememet az egyik kijelentése: „Megváltoztattad az életemet. Mindig segítettél, miattad lettem az, aki.” Beszédes szavak, de pontosan mit kell ezalatt érteni?
RÉ: Azt kell ezalatt érteni, hogy én egy nagyon-nagyon visszahúzódó lány voltam az általános iskolai évek alatt. Ha rám néztek, inkább lesütöttem a szemem, tehát az az igazi szürke kisegér típus. Ahogy viszont összekerültünk egy szobába, a kollégiumban, ő nagyon sarkallott arra, hogy túllépjek ezeken. Nem mindenki láthatta azt az arcát, hogy ő milyen volt valójában, a mi kis környezetünkben. Igazság szerint nagyon szókimondó, bohókás, nevetős, „beszólogatós”, viccelődő és mindezek mellett mindig kiállt magáért a barátaiért és mindenkiért, akit szeretett. Ő mindezt rám ragasztotta és én úgy éreztem, hogy a „szürke kisegérből” az ő révén tudtam kitörni és lettem valaki más.
Ha úgy jobban tetszik, mondhatjuk úgy, hogy segített megtalálni önmagamat.
Én ugyanúgy gondoltam, hogy ki kell állni magunkért és a szeretteinkért, de sosem mertem lépni. Korinna volt az, aki megadta nekem ezt a löketet, hogy álljak ki, higgyek magamban és az álmaimban. Meglehetősen kritikus voltam magammal szemben, hogy ez nekem úgy sem sikerülhet. Például, hogy nem fogok tudni, megtanulni vágtázni, de ő ebbe nem törődött bele. Csak azért is elhívott Herédre. Egy barátnőjével hármasban mentünk ki életem első „terepére”. Iszonyat jó érzés volt, hogy ők mentek előttem, vágtáztak egy fasor közepén – olyan volt, mint egy meseszerű álom – én pedig mögöttük és odaszóltak, hogy csak dobjam oda a szárat és egy hatalmas nagyot kurjantottam, hiszen ezzel segített nekem átélni azt a varázslatos szabadság érzést, amit a lovak hátán lehet csak megélni.
F: Mi az, ami legjobban hiányzik Koriból Önnek?
RÉ: A pici, egyszerű dolgok. A mindennapi nevetése, a hangja, a viccei, hogy bohóckodott. Talán ez, hogy minden nap mosolyt csalt mások arcára, hogy kötekedett állandóan, de aztán mondta persze, hogy „tudod, hogy nem így gondoltam kis maki”. Persze hiányzik az, ahogy minden nap mesélt Alagról, a galoppról, a lovakról. Amikor oda került a zsokéiskolába, minden nap vártam, hogy hazaérjen és mesélje, mennyi mindent kellett tanulnia a licenszkérelemhez, hogy a műlovon mennyit kellett lovagolnia és ezáltal teljesen megismertette velem az egész szakágat.
F: Ön szerint az első pillanatban világossá válik számunkra, ha egy különleges személy lép az életünkbe vagy az csak később derül ki?
RÉ: Szerintem ez belülről jön. Ezt az első pillanatban meg lehet érezni. Valahogy vele is ez volt, amikor elsőnek összenéztünk azzal a nagy kék szemével. Látszott rajta, hogy Ő a nagyon kisminkelt, csinos, a ruhájára és a hajára maximálisan figyelő lány volt. Órákig képes volt babrálni a szemöldökét, csak hogy az olyan legyen, ahogy Ő szeretné, azaz, hogy gyönyörűen nézzen ki, ha belép a terembe. Szerintem lehet az első pillanatban is érezni, ha egy különleges személy lép az életünkbe. Ő kétségtelenül ilyen volt számomra.
F: Amikor megismerkedtek, Kori már akkor mesélt Önnek arról, hogy zsoké szeretne lenni?
RÉ: Igen-igen. Már az első pillanattól kezdve mondta, hogy ez neki nagy álma és márpedig ő zsoké szeretne lenni. Amikor lehetőség adódott számára, hogy mehet a zsokéiskolába is, akkor határozottan kijelentette, hogy ezt ki szeretné próbálni. Nagyon vonzotta ez a világ. A gyorsaság, a sebesség…
F: Jól tudom, hogy viccből tett egy olyan kijelentést, hogy akkor Ön lesz a versenyfotósa?
RÉ: Igen-igen. (nevet). Mert nekem pedig ez volt az egyik kedvenc időtöltésem. Már a szakközépiskolába is vittem magammal ilyen kölcsönkapott kis fényképezőgépet, amivel mókust, cinegét és sok mást fotóztam, elsősorban a természetben. Már akkor is sok képet készítettem Koriról, majd egyszer megkért, hogy nem jönnék-e ki a Kincsem Parkba és lőnék róla pár képet. Boldogan jöttem persze és örömömre szolgált, hogy nagyon tetszettek a képek neki. Tényleg annyira tetszettek neki és annyira várta őket, hogy aznap beszéltük meg, hogy a jövőben akkor én fel fogok járni, fotózni őt.
F: Akkor ez nem is vicc volt. Milyen érzés volt most bejönni a Kincsem Parkba? Járt itt a borzalmas nap óta?
RÉ: Egyszer. A tavalyi Huszár Korinna Emlékversenyen. Már tavaly is nehéz volt ide jönni és most is erre az interjúra, hiszen én mindig csak miatta jöttem korábban.
F: Mindezek ellenére, gondolom vasárnap ismét itt lesz az idei emlékversenyen…
RÉ: Természetesen. Az alagi búcsúztatóján, amikor az urnához letettük a rózsáinkat, akkor ott megfogadtam, hogy minden egyes évben, ha törik, ha szakad, el fogok jönni. Tavaly ez kissé nehéz volt a járvány miatt, de idén már vélhetőleg nem lesz akadálya.
F: Nem volt az előre eltervezett kérdések között, de az alagi búcsúztatón kihelyezett festmény is az Ön műve ha jól tudom, azaz nem csak a fotózással hanem a festésszettel is kacérkodik?
RÉ: Valóban én készítettem a búcsúztatóra. Emese asszonynak és Attilának szántam emlékül, hogy mindig ott legyen velük. Elsős korom óta én minden órán rajzoltam, festettem, Korinna pedig ezt nagy örömmel nézte. Mindig mondtam neki, hogy "ne nézd Babája, mert akkor zavarba jövök és nem fog menni, mert nem tudok koncentrálni." Ő mindig könyörgött, hogy rajzoljam le Őt is, ahogy galoppozik vagy másként. Sajnos az ígéretemet már csak így tudtam betartani, hogy Ő nem láthatta a róla készült képet, de ez egyértelműen az Ő tiszteletére készült. Azonban ez az első festményem amit vászonra, akril festékkel készítettem. Mostanság valóban próbálkozom vele és nagyon megtetszett, így szeretném folytatni. Tervben van, hogy készítek még, amit a családnak átadnék vagy akár az emlékversenye napján a Kincsem Parkban is kihelyezhetnénk, de ezek még csak tervek.
@eva.leila ��
♬ eredeti hang - *ADNIKE*
F: Szép és méltó tervek. Egyébként milyen a kapcsolata a galoppsporttal?
RÉ: Mivel Varga Mátyás és Makoviczki Ákos is az osztálytársunk volt, sőt Pap Gabriella tanárnőnk is itt tevékenykedik, így abszolút meg van a galoppos kötődésem.
F: Önnek saját lova is van, nem is akármilyen, hanem lipicai. Mik a jövőben tervei a lovaglás terén?
RÉ: Nyékládházán, ahol felnőttem, négyévesen már elszöktem otthonról, ha lónyerítést hallottam. Kikötöttem egy gazdánál, Kósa Benjáminnál, aki lipicai lovakat tenyészt, jelenlegi lovamat, Krókuszt is tőle vásároltam. Vele mára sokkal szorosabbá vált a kapcsolatunk, egyfajta fogadott nagypapámként tekintek rá. Ott ismerkedtem meg ezzel a fajtával, és nyugodtan mondhatom, mára hatalmas szerelem lett nálam és abszolút az életem része. A díjlovaglásban szeretnék a jövőben ennek a gyönyörűségnek a jövő évben születő csikójával versenyezni. Az iskolában, a három év alatt megszerezett díjlovas alapokat szeretném továbbfejleszteni és természetesen majd, egy, remélhetőleg sikeres rajtengedély vizsga után lesz erre lehetőségem.
F: Köszönjük, hogy idefáradt a kedvünkért és őszinte részvétünket fejezzük ki olvasóink nevében is.
RÉ: …….(egy könnycsepp gördül le az arcán - a szerk.)
F: Pont a végére érzékenyült el. Semmi baj. Köszönjük szépen.
RÉ: Én köszönöm a megtisztelő lehetőséget és a megemlékezést.
Révész Éva - Sereg András - minden jog fenntartva!
Képek: Juhász Zsóka/Treattelling
