RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Nemzeti Díj érdekességek

Következik az év első (második) klasszikusa.

try-well-800x445.png

Tegnap már közöltük a legfontosabb tudnivalókat, az 1830-ban alapított futam kapcsán, így most néhány érdekességre hívjuk fel a figyelmet.

1830-31 az első két győztes nevét nem tudjuk, de mindkettő kanca volt.

1834-35 Sarah duplázott, hiszen akkoriban még nem töltötte be a „klasszikus” szerepét a futam. Ráadásul ő félvér volt.

1863  Kincsem anyja, Watenymph a nyerő.

1871-74 négy esztendőn át Buccaneer ivadékok elsőként a célban. (Andorka, Falsacapa, Gamecock, Lady Patroness)

1877 anyja után 14 évvel Kincsem neve is a listára került.

1878 a zsoké kiválóság, Busby nagy sorozatának kezdete. Kilenc év alatt hatszor győzött.

1879-80 Kincsem apja, Cambuscan is a hősök között két nyerő ivadéka révén.

1903-08 Hat kiadásból ötször az angol 2000 Guineas-nyerő Bona Vista ivadékok a csúcson. (Víglány, Bob Adams, Menydörgős, Lángoló, Bonfini)

1913 a zsokékirály, Janek Géza első győzelme Miczivel.

1928 holtverseny Pajzán és Bizalom között.

1936 Try Well kezdeti lépései a Hármas Korona felé.

1947 Hellas az első nyerő a második világháború után.

1956-58 a kiváló kanca, Minci ivadékai zsinórban három éven át legyőzhetetlenek. (Imi, Intim, Miss)

1964-67 Négy egymást követő évben Imi utódai a csúcson. (Irha, Csillagom (fv.), Librettó, Iglói diák)

1976-78 ekkor pedig fia, Imperiál sikeres három esztendőn át apaménként, közte a Hármas Korona nyerő Bilbao. (Mellette Pallos és Tetszetős)

1980-83 Kedvesi József nagy sorozata, négy sikerrel. (Aréna, Turbó, Ciráda (fv.), Notórius)

1990 történelem: Németh Ildikó az első győztes női idomár és sajnos az utolsó győzelem, amikor is magyar tenyésztésű apamén (Aréna) adott győztest (Teátrum).

1999 April Sun is elindult a Hármas Korona felé Székely Károly hathatós támogatásával.

2007-ben Saldenzar és

2015-ben Quelindo ugyanígy tett.

2008-13 Hat év alatt ötször Kovács Sándor trenírozottjai a bajnokok. (Possibellino, Dr Guru, Tutanhamon, Latin Lover, Akaba)

Statisztikák 1947-től: 

A lovasok közül Gutai János a csúcstartó nyolc győzelmével amelyekből hét, a második világháború előtt született. Kovács Sándor, Kerekes Károly és Kállai Pál négy-négy sikert jegyez.

Kovács Sanyi négyese azért is érdekes, mert trénerként is holtversenyes csúcstartó öt győzelemmel (Aperianovval és Kedvesivel), így összesen egy nyerés hiányzik neki a 10 Nemzeti Díj kupához.

A versenyrekordot Eggi’s Choice érte el 2021-ben, 1:34.4, míg a legtöbb nyerőt, szám szerint hetet Buccaneer adta. (Imperiál 6)

Kép: Horváth József –  Try Well – igaz a Millenniumi Díj megnyerése után.

süti beállítások módosítása