RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Seperate Opinion

A Magyar Lóversenyzés egyik legjobb kancája előtt tisztelgünk ma.

p9300306.jpg

A 2009-ben született Seperate Opinion (Osorio - Diamond White) olyan elképesztő karriert futott be hazánkban, amit kanca - előtte - már nagyon régóta nem. Történetének felidézéshez segítségül hívtuk a tulajdonosokat, azaz Zaláné Nyulasi Fruzsinát és Zala Csabát, hogy együtt méltassuk ezt a kiválóságot.

Telivér: Kezdjük talán ez elején. Hogy találtatok erre a lóra?
Zala Csaba: Abban az angliai istállóban állt, ahol dolgoztunk. Nehéz volt a felkészítése, állandóan ágaskodott és hasonló mutatványokat produkált, így a tréner sokszor visszaküldte a boxába.
Zaláné Nyulasi Fruzsina: Én lovagoltam…
ZCS: A tréner megunta ezt a viselkedését és elvitte árverésre. Mi azonban tisztában voltunk a származásával és azzal, hogy mit csinálnak vele rosszul…
ZNYF: …hogy nem egészségügyi, hanem mentális problémái vannak.
ZCS: Igen. Ha megnézed az anyai pedigréjét, ott tele van klasszisokkal, azaz nagyon erős papírnak számít Magyarországon. Ezt a lehetőséget semmiképpen nem szerettük volna kihagyni. Kivettem egy szabadnapot, elmentem az árverésre, hogy megnézzem meg tudom-e vásárolni őt. Szerencsére ezen az ascoti, egyébként ugró árverésen, a szinte „selejt” lovakat vezették fel. Ott álltam a boxa mellett, bárki arra tévedt azt mondta: „ez nagyon kicsi” és tovább állt. Szerencsére. Sikerült megvásárolni, aztán kerestünk egy hobbi lovardát és ott tartottuk. Ott kezdtem vele dolgozni tényleg az alapoktól, majd egy yearling árverésen vásároltunk mellé egy társat, Havannát, hogy könnyebb legyen az élete. 2011. augusztus 23-án vettük meg és 2012 áprilisában költöztünk haza.

T: De miért? Mármint miért költöztetek haza?
ZCS: Mert annyira szigorúak az angol futtatási - és versenyszabályok, hogy ezt a lovat nem tudtuk ott versenyeztetni. Közben télen én itthon megszereztem a tréner licenszet és mivel a családban egy súlyos betegség is bekövetkezett, ez döntő lökést adott, hogy hazaköltözzünk. Szerencsére hamar jöttek a sikerek, mert júniusban már megnyerte az Erzsébet Királyné Díjat.

Néhány mondat erejéig átvesszük a szót a tulajdonosoktól: Ez a győzelem csak a kezdet volt. Az Imperiálhoz hasonlatosan senkinek sem kellő kis telivér, pályafutása végére abba a szűk elitbe került, akik elmondhatják magukról, hogy négyszer nyerték meg ugyanazon futamot. Mindösszesen négy lónév található ebben a körben 196 év alatt. Képes illusztrációnk lejjebb.  De nem csak a holnap lefutásra kerülő gróf Széchenyi István Emlékversenyt nyerte meg négy alkalommal, hanem kétszer nemzetközi Kincsem Díjat (már az elsőben (2014) olyan klasszisokat verve, mint a háromszoros Millenniumi Díj-nyerő Akaba, vagy a derbyhősök, Mayday és Kilword), a Millenniumi Díjat (2013) és több kisebb díjat idehaza (pl. Dióspusztai, Erzsébet Királyné).

Emellett Crimson (2006) mellett máig ő az egyetlen telivérünk, aki meg tudta nyerni a Szlovák Kancadíjat (2012)

de Münchenben is  2000 méteres Listed versenyt (Nereide-Rennen) nyert. 

T: Ha megnézzük az eredményeit a csúcson vonultattátok vissza, egy Kincsem Díj címvédéssel és a negyedik „gróf Széchenyi” kupával…
ZCS: Igen. Kerekes Karcsival mi egy nagyon jó kis csapat voltunk. Trénerként fontos számomra, hogy egy lovas ismerje a lovat, el tudja mondani, hogy mit rontottunk el és nem meglepő, hogy szeretem, ha egy lovat lehetőleg mindig ugyanaz a zsoké ül. A végén valóban olyan könnyen, szívesen ment Karcsinak, hogy öröm volt nézni. Ott már szinte ostorhoz sem kellett nyúlnia.

RP: Mi van vele ma?
ZNYF: Itt él velünk.
ZCS: Miatta vásároltuk meg az első tanyánkat, mert amikor láttuk, hogy karrierje vége felé közelít, akkor nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy tenyészteni kellene vele.

T: Befejezésként vegyük végig az eddig született ivadékait.
ZNYF: Az első utódja (egy kancacsikó Pastoriustól, 2017-ben) sajnos előbb jött egy hónappal és el is pusztult. 2018-ban született a Kincsem Parkban már bemutatkozott Scatman (pm) Move Your Vision-től. 2020-ban, a most is versenyző Space Opportunity-t (sm - Pigeon Catcher) ellette, 2021-ben Silver Frosttól született Senorita, egy szürke kancacsikó, 2023-ban Reliable Man-től pedig egy sárga kancacsikó, Sieclé D’Or. Vele látható a a következő képen.

Most pedig a tavalyi év lova, Simply The Best apjától, Promethesutól vemhes. Be kell valljuk, hogy anyakancaként ezért eddig nem váltotta meg a világot - zárja sorait Fruzsi.

Már korábban megpróbáltuk a lehetetlent, hogy felállítsunk egy sorrendet csakis a magyar tréningben álló kancák között. Butaság volt. Elképesztően nagy kihívás elé állított bennünket. 

DE!

Ha azt állítjuk, hogy Seperate Opinion neve ott szerepel az elmúlt 196 év tíz legjobb kancája között, aligha hibázunk.

Márpedig, ha olyan szupersztárokra gondolunk, mint pl. Kincsem, Patience, Lubica vagy Midway, és melléjük tesszük Seperate nevét, ebbe még mi is beleborzongunk, hogy mit ért el ez a csodálatos kanca. Vagy van különvélemény?

Holnap rá is emlékezünk majd.

Köszönjük a Zala házaspár segítségét és fotóját! Neked pedig szép éveket még Seperate Opinion! 

süti beállítások módosítása