RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Felosztották a VB-t

A hazaiak és a japánok kisajátították a Hong Kong Internationalt.

Vasárnap Sha Tin versenypályáján, Hongkongban rendezték az év utolsó kiemelt nemzetközi a találkozóját, a Hong Kong International Racest, elhíresült becenevén a Turf Világbajnokságot, ahol négy futamban mérték össze erejüket Ázsia, Európa és Ausztrália legjobbjai.

A forgatókönyv ezúttal másképp alakult, mint megszokhattuk. Az európaiak egyetlen győzelmet sem csíptek meg, míg a hazaiak az aranyérmek felét tartották otthon. De ne szaladjunk ennyire előre!

A nap folyamán természetesen számos kisebb futam is elrajtolt, a Gr1 áradatot azonban a Hong Kong Vase nyitotta 2400 méteren. Itt kivételesen senkit nem ért meglepetésként a külföldi győzelem, hiszen mind Európa, mind Japán erősebb csapatot állított csatasorba a hazaiaknál. A fődíj végül utóbbinál landolt. Pedig Pyledrivernek remek sansza volt a befutóban! Csakhogy mindez mit sem ért a két évvel ezelőtti nyertes, Glory Vase (Deep Impact) ellen, aki hatalmas hajrában végül magabiztosan szakította át a képzeletbeli szalagot. Harmadik Royer-Dupre Ebaiyrája, míg a címvédő Mogul csak csalódást keltő hatodik.

A favorit-győzelem után a Hong Kong Sprint már távolról sem úgy alakult, ahogy azt elképzeltük, és sajnos nem a jó értelemben. A célegyenesre fordulva Amazing Star megbotlott, és hiába próbált talpon maradni, a lehető legrosszabb helyen volt. A kis sebességvesztés miatt a mögötte versenyző lovak rögtön nekiütköztek és összesen négyen borultak fel az ötszáz méteres vonalnál. Három zsoké kórházban kötött ki, két lovat (Amazing Star és a Naboo Attack) kellett elaltani de ezek után érthető módon nehezen tudjuk, mit érezzünk a futammal kapcsolatban.

Később a Hong Kong Jockey Club megerősítette, hogy Purton, Hewitson és Fukunaga állapota stabil, miután a közeli Prince of Wales kórházba szállították őket. Karis Teetan olyannyira nem sérült meg, hogy folytatta a lovaglást.

Blake Shinn is hozzánk hasonló gondolatokat fogalmazott meg, miután Sky Field elhódította a fődíjat: "Vegyes érzéseim vannak a verseny megnyeréséről. Egyértelmű, hogy először az elesett zsokékra és lovakra gondolok. Idegörlő látni valakit felbukni."

Ugyanakkor Deep Field hatéves fiának kijárt a dicséret. Mellette történt az incidens, de mivel legbelül fordult az egyenesre, ő éppen megúszta és teljes erőbedobással folytatta a versenyt - olyannyira, hogy első Gr1-trófeáját eredményezte. Második Resistencia, harmadik Courier Wonder.

A Hong Kong Mile-ban aztán jött a nagybetűs ünneplés. A helyiek nagyágyúja, Golden Sixty (a nyitóképen) "hozta a kötelezőt" és a tizenhatodik pipát is hozzáadta hibátlan szériájához. Medaglia d'Oro fiáról már őszintén nem tudunk többet mondani. Lenyűgöző sorozat, ami még egy világszínvonalú elemmel bővült.

 

Végezetül pedig a főfutam, a Hong Kong Cup, ami a nap legizgalmasabb végjátékát hozta.  A pályafutását így  csodásan befejező Loves Only You és Hishi Iguazu egy puskagolyó sebességével rohamozták meg a vezető Russian Emperort és fej-fejt száguldottak be a célba. Előbbi mindössze rövid fejhosszal bizonyult gyorsabbnak, de mindez épp elég volt, hogy a Breeders' Cup után búcsúzóul még egy szenzációt szállítson a felkelő nap országának.

Yoshito Yahagi tréner nem tudott jelen lenni, csak otthonról követte az eseményeket, így az istálló képviseletében Yusaku Oka nyilatkozott a győzelemről. "Annyira örülök, hogy megnyertük ezt a versenyt trénerünknek, aki Japánból néz minket. Jó származása van - nagyon várjuk karrierje következő időszakát."

A felkelő nap országának galoppsortja ismét letette névjegyét. A Telivér VB után a Turf VB-n is két győzelmet arattak, ráadásul a kupában az első két helyen Japánban trenírozott telivér ért célba. 

Továbbá két győztest adott Japán galoppsportjának nagykövete, Deep Impact is.

A Sha Tin Racecourse pénztárosa dörzsölheti a tenyerét ugyanis a Turf VB-re 1,728 milliárd HK dollárért fogadtak, ami hozzávetőleg 71 milliárd forint.

Ez volt tehát a Hong Kong International, az évzáró tüzijáték. A lovas szekció búcsúzik az év hátralevő részére, a többi sportágat azonban bátran keressék továbbra is itt, a Favoriton!

Képek: Hong Kong Jockey Club

süti beállítások módosítása