RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Revízió története

Nem titok, hogy sok-sok kapcsolódás van a cikkek között. 

revizio-800x445.png

Revízió úgy került a látómezőnkbe, hogy Absolon kapcsán kikerestük, mely telivérek nyerték meg a két legnagyobb csikófutamot, azaz a (mai) Szent László Díjat és a Kétévesek Kritériumát.

Így akadtunk Revízió storyjára, ami meglehetősen tanulságos.

A Sapano-Retorzió származású, 1993-ban született kanca az Orosházi ménes tenyésztése. Tőlük bérelte futtatóként Herédi Mihály.

A kanca apja a Prix de l’Arc de Triomphe és a Prix du Jockey Club győztes Sassafras fia, akit a bécsi, magyar bankár Plesch Árpád és felesége futtatott.

A mamát talán nem szükséges bemutatni. A steher klasszis Kancadíjat, gróf Széchenyi István Emlékversenyt és St. Legert nyert 1989-ben, no meg az Év Lova megtisztelő címet.

A pej kanca igazolta kiváló származását. Héthosszas győzelemmel kezdte karrierjét, majd a távot fokozatosan növelte számára mestere, az 1990-ben még nyeregben derbyt nyerő, Tormási Gyula.

A budapesti publikum akkor figyelt fel rá, amikor 14 hosszal nyerte a kétéves kancák nagydíját, azaz a gróf Károlyi Gyula emlékversenyt. A Szent László Díj nemzetközi mezőnyében a mének is csak a hátsóját látták. Egy hónappal később a nem éppen lóversenyzéshez megfelelő időjárás miatt félbeszakított versenynapon, “Reviziót még a havazás sem tudta megállítani” – írja Horváth József, a Magyar Lóverseny és Turf Krónika 42. számában, aki a Kétévesek Kritériumát is könnyen nyerte.

Az 1995-ös esztendőt makulátlan mérleggel, hat győzelemmel zárta. Ennél azonban többet is tett.

A magyar lóversenyzés egyetlen telivére lett, aki a három legnagyobb kétéves versenyt egyaránt megnyerte.

Hatalmas ígéretként tekintett rá mindenki és 79-es számával vezette évjárata rangsorát. Még egy történelmi tett: Soha előtte és utána nem választottak kétévest Év Lovává, de ő elnyerte ezt a címet 1995-ben.

Hároméves szezonját Bécsben, a Trial Stakesben kezdte, ahol már mestere, Tormási Gyula lovagolta, de itt helyezetlenül végzett. Szintén Gyuszi lovagolta a Nemzeti Díjban, ahol – messziről zárkózva –  második lett a későbbi derbynyerő Pierro mögött, igaz hét hosszal kikapva.  Időben túl közel volt a következő megmérettetés, az 1800 méteres Millenniumi Díj, ahol pályafutása legrosszabb eredményét elérve csak 13.

Egyrészről kevés volt az idő a két verseny között, másrészről már csak nagy nehézségek árán állt be a gépbe.” – meséli Tormási. „Az igazsághoz tartozik, hogy számára az 1400 és 1600 méter volt a legmegfelelőbb. A Kancadíjban és a Derbyben elért helyezései csak a klasszisának köszönhetőek.

Éppen ez a két megmérettetés következett. A Kancadíjban ismét Simon Ferenc tört borsot a csapat orra alá, de nem Pierroval, hiszen ő mén volt, hanem egy másik klasszissal, Kulcskirálynővel. Revízió itt második, a derbyben pedig ötödik, a második legjobb kancaként, hiszen Kulcskirálynő ismét előtte (2.) végzett.

Ezt követően került Ribászki Sándor idomításába, aki hosszabb pihenőt adott számára és szeptemberben két győzelemmel (Magyar Huszár és Lovashagyományőrző Társaság Díja – 10 hosszal nyerve, Dióspusztai Nemzeti Ménes Díja – 8 hosszal nyerve) kezdett.

A triplázás az Imperiál Díjban jött össze, így elmondhatjuk, hogy a kanca pályafutása csúcsára ért. Olyan klasszisokat vert, mint Green Mean Machine, Speedy Champion, Delia’s Flower, Musical Prospect, Andrásfi és itt Kulcskirálynőnek is sikerült visszavágnia.

Tény viszont, hogy annak a telivérnek, amelynek 6/6 volt a mérlege kétévesen, csak 9/4-es mutatója lett egy évvel később.

78-as számával harmadik helyen zárt a derbyévjáratban.

1997-ben viszont már kezdett korábbi önmagára emlékeztetni. Kiválóan „hozta le” a nagy tavaszi hadjáratát. Második a Káposztásmegyeri Díjban, (Pierro is mögötte), megnyerte a Batthyány-Hunyady Díjat és a mezőnyben legmagasabb (80) formát futva szintén második, Power Moves mögött a Millenniumi Díjban. Nyár közepén a nagyra tartott This Key Fits-et is legyőzve megvédte címét az Imperiál Díjban, sőt négyszázzal hosszabbra is helyt állt. A gróf Széchenyi István emlékversenyben aratott négyhosszas győzelme lett a hab a tortán.

Utolsó versenyét 1997. október 12-én a Budapesti Díjban futotta, ahol negyedikként zárt.

Négyévesen 8 futás – 3 győzelem (mindhárom nagydíj) és 80-as értékelésével harmadik a rangsorban.

Mármint itthon, hiszen Pozsonyban is nyerte a Cena Scottish Rifla-t 1800 méterre, ahol Pierro ismét mögötte végzett.

Revizió ugyan nem lett nemzetközi klasszis, de ennek ellenére egy igazi kiválóság volt. Pályafutása során mindössze kétszer szerepelt gyengébben. A Millenniumi Díjban (háromévesen az idősebbek ellen) valamint a számára extra hosszú Derbyben.

A mérlege: 23-13-7

Fantasztikus mutató, hiszen mindössze három alkalommal nem volt dobogós.

A statisztikák szerint 6 ivadéka született. Ravel (Western Startól), Rangos (Esrartól) Zboray László Emlékversenyt nyertek, míg Referendum (Bin Shaddadtól) második volt a gróf Széchenyi István emlékversenyben. 

Mivel Kulcskirálynő neve sokat szerepelt ma, legyen ő következő alany.

Köszönjük Tormási Gyula és Ribárszki Sándor visszaemlékezéseit.

Kép: Horváth József

süti beállítások módosítása