Soltész András. Nincs még egy ilyen színes, sokoldalú egyénisége galoppsportunknak.
A legendás tréner, aki volt kaszkadőr, ménesvezető, fürjtenyésztő egyesület fő-állattenyésztője, lovasturizmust fellendítő, lócsontkovács, Lovaregylet alapító tag, az Angol telivér Tenyésztő Egyesület tenyésztésvezetője, sőt, óraadó egyetemi tanár is. Az évek során 4 diplomát szerzett (Artistaképző Intézetben hivatásos előadóművészi és kaszkadőr szak, Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, állattenyésztői szak, Vendéglátóipari Főiskola üzletvezetői szak, Testnevelési Egyetem edzői szak). Bemutatjuk Soltész Andrást, aki már nyolc hónaposan lóháton ült.
Racing Portal: András! Szeretettel köszöntünk a Racing Portal vendégeként. Kimaradt valami számodra fontos a felsorolásból?
Soltész András: Majd a beszélgetés során kiderül, de szerintem nem. Éppen elég már ennyi.
RP: Hogy nagypapád vidéki tanyáján már nyolc hónaposan lóháton ültél, szerinted az megpecsételte a sorsodat? Egyenes út vezetett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, hogy lótenyésztő légy?
SA: Az, hogy nyolc hónapos koromban apám, aki szintén agrármérnök és lovasember volt, maga elé tett a lóra, ott talán még nem. Az már inkább, hogy minden nyáron a nagypapámnál voltam Csongrád megyében, reggeltől estig állatok között. Lovagolhattuk, élvezhettük a közeli Tisza minden örömét, például a horgászatot. Azt gondolom, igazi gyermekkorunk volt. Az biztos, hogy ez hatással volt a pályaválasztásomra.
RP: A Ráckevéhez oly közeli Apajpusztán kezdődött lovas pályafutásod, de mi vezetett szerinted ahhoz, hogy 26 évesen felkínálták neked a Vadaskerti Ménes vezetői állását? Nehéz ezt ma elképzelni, hogy valaki ilyen fiatalon, ilyen fontos pozícióba kerülhessen.
SA: Ez úgy volt lehetséges, hogy fel akarták számolni a ménest és a pár hete elhunyt Pál János OLF vezetője engem már régóta ismert, és ő ajánlott. Minden tekintetben egy fantasztikus ember és szakember volt, minden tiszteletem az övé. És ezt most nem azért mondom, mert ajánlott engem „a Tökieknek”, hogy vegyenek oda ménesvezetőnek, hanem mert egy kiváló, korrekt úriember volt, aki abban a zűrzavaros időszakban fenn tudta tartani a „magyar lovas állapotot”, mert még a „tűrt kategóriába” sem tartozott a lovas ágazat akkoriban.
RP: András! De a kérdésem inkább arra irányult volna, hogy 26 évesen felkértek egy igen komoly pozícióra. Ma ezt nagyon nehéz elképzelni.
SA: Igen, Kovács Ferenc főkönyvelő volt, aki felkért. Nagyon kevés hozzá fogható tisztességes ember van a lovasok között, sajnos már Ő sincs közöttünk. Ő keresett meg tehát, és megkérdezte, hogy elvállalnám-e a Vadaskerti Ménes vezetését. Ha egy év alatt nullára ki tudom hozni a pénzügyi mérleget, akkor megtartják a lótenyésztő ágazatot, ha nem, akkor felszámolják a ménest. Elvállaltam.
RP: Megmentetted a ménest, de nem bénított meg a hatalmas tét ilyen fiatalon?
SA: Nem. Ha remegő inakkal szállsz be egy boxmeccsbe biztosan kikapsz. Én úgy szálltam be, hogy természetes, hogy ezt meg fogom oldani. Ez az egyik feladatom, a másik pedig az volt értelemszerűen, hogy később érkezzenek a pályán elért sikerek is. Akkor is elmondtam: ennek egy 10 éves projektnek kell lennie, hiszen, hogy a lótenyésztésben mit hoz a jövő, az kb. 10 év alatt fog csak kiderülni. Kovács Ferenc meglepődött, amikor azt mondtam: a 18 anyakancából 14-et kiselejtezünk, mert tenyésztésre nem alkalmasak. Ő akkor azt kérte, tartsunk meg párat, mert komoly pénzekért vették őket az angliai árveréseken.
RP: 1986-ban azonban tovább álltál, így a ménes aranykorszakát, a négy derbygyőzelmet már nem élted meg ott. Bánod ezt már utólag?
SA: El kellett mennem, mert tönkre akartak tenni. Aljas módon megrágalmaztak, amiből aztán két és fél éves per lett, amit a bíróságon meg is nyertem, de ennek ellenére ott nem volt maradásom többé. Nagyon fájt, nagyon rosszul esett. 1980-ban engem már hívtak Németországba a marbachi méneshez. A Magyarok Világszövetségének akkori elnöke hívott ménesvezetőnek, mert látta a munkásságomat Tökön, ami Őt lenyűgözte. Azt mondtam neki, hogy engem itt várnak a csikóim, az anyakancáim, a versenylovaim és nem maradhatok Németországban. Utólag visszagondolva, itt nagyot hibáztam. Ha most térnék haza Németországból egész más lenne minden.
RP: 1984-ben alapítottad meg a Soltész ménest, majd a Vadaskerti Ménest követően jött életedben a balatoni kaland. A Szántódpusztai Idegenforgalmi Központ, amelynek Te voltál a vezetője, több száz lovas programot, show műsort szervezett öt éven át (1988-93). Százezrek vettek részt ezeken, de mi volt ezen időszakban a versenylovaiddal?
SA: Ez úgy történt, hogy akkoriban én még főként tenyésztéssel foglalkoztam. Nem hagytam én akkor sem abba, szuper lovakat tenyésztettem, Nemzeti Díj-nyerőket, Kancadíj helyezetteket, napi főversenyek nyerőit, azaz jó tenyész-alapanyagom volt. Ott voltak velem Szántódpusztán az anyakancáim, a fedezőménjeim, behoztam Baby Bourbon-t, Western Star-t, ott volt nálam a Derby és Kincsem Díj nyerő Királyhágó, azaz láthatják az olvasók, hogy a lovaim nem szorultak emiatt háttérbe. A végén már 16 anyakancám állt ott.
Racing Portal: A kaszkadőrködés évtizedeken keresztül jelen volt az életedben. Melyik az a film, szuperprodukció, amely legkedvesebb vagy a legemlékezetesebb volt számodra?
Soltész András: Ami a legnehezebb feladatom volt, abból végül nem készült film. Egy szabadságharc témájáról szólóban előzetes forgatások során, ahol én voltam a szabadság védőszentje, egy szép szőke hajú csodaszép nő (le kellett vágnom a bajuszomat – nevet), egy 4-5 méteres lobogóval kellett vágtáznom a lóval és egy kb. másfél négyzetméteres területre, ahol szuronyos puskák álltak szuronnyal felfelé, oda kellett “bezúgnom”. Kitalálhatja a kedves olvasó, hogy ez nem az a felvétel, amit meg lehet ismételni, de sikerült. Ez egy borzasztó nehéz feladat volt. Sok-sok csodálatos emlékem van a filmezésből, pl. a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, amiben az ifjú Gergőt alakítottam, a Wagner szuperprodukcióban én voltam a kaszkadőr szakértő és a látványrendező, vagy éppen a Szabadság, Szerelem című filmben, a vízilabda mérkőzés bíróját alakítottam.
RP: 1993-ban lettél tréner, de azon évben nem a pályán arattad a legnagyobb sikeredet. Tudod, mire gondolok?
SA: Ezzel megfogtál, mert nem tudom mire gondolsz most. De azért első idomári évemben pl. Kincsem díjat és St. Legert nyertünk First Missionnel.
RP: Ez kétségtelen, de arra gondoltam, hogy az újjáalakuló Lovaregylet keretein belül, mint tenyésztési elnökhelyettes 3 lovat hoztál az országba, és év végén az a 3 ló (First Mission, Finavon, Dhahran) állt a hároméves hendikeplista élén. Óriási dolog. Ehhez ezúton is gratulálok.
SA: Köszönöm. Igen, és még a Frasers Hillt hoztam be, aki szintén 70-es szám körül mozgott. 1995-ben, a szintén pár hete elhunyt Rozsnyói György barátom kérésére 3 lovat vásároltam a számlájára. It’s A Ripper, Jigadee Creek és Polish Bear sem akármilyen lovak voltak.
RP: Tudom rólad, hogy mindig a tanulás vezérelt és négy diplomád mellé tanfolyamok, képzések tucatjait végezted el, vizsgáztál le. 1995-től a masszírozást és akupresszálást tanulmányoztad és alkalmaztad versenylovaidnál, majd innen már csak egy lépés volt a csontkovácskodás. (Van ilyen magyar szó egyáltalán?) Ez utóbbi mekkora szerepet foglal el ma az életedben, mert Európa-szerte hívtak a gyógyításra, sőt Amerikába is eljutottál, de egy gyakorló galoppidomár, hogy tudja ezt a két tevékenységet összeegyeztetni?
SA: Fél napot elvesz a tréningezés és utána indulunk ország-világ felé és kezeljük a beteg állatokat. Lovakat, versenykutyákat, főleg agarakat, de természetesen embereket is. Ma már nem megyek el mondjuk Hamburgba, hanem elmegyek mondjuk Andrásfára, Erdélybe. Ha nincs gyorsmunka, kicsit előbb végzünk és beiktatunk például egy Kolozsvári túrát, de messzebbre már csak ritkán megyek. Hála Istennek nagyon sok felkérésünk van. (Az interjú felvétele közben is többen hívták Andrást telefonon egészségügyi panaszokkal, köztük egy világkupa győztes sportoló is.)
RP: Tudom, hogy Klimscha Albert tanítványának tartod magad, de Te, már túl is tettél rajta, hiszen könyvet írtál erről a tevékenységről. Egy másiknak is a társszerzője voltál. „Az ökológiai és alternatív állatgyógyászat alapjai” tankönyv lett az Állatorvosi Egyetemen, ahol 2003-tól óraadó tanár voltál. Szeretted a fiatalokat oktatni, hiszen ahhoz külön készség kell? Miért csak rövid ideig tartott ez a kalandod?
SA: Hűha ez sok kérdés volt egyszerre. Igen, büszkén vallom magam Klimscha Albert tanítványának. Ő indított el az úton, csodálatos embernek tartom őt is, én attól nem leszek kevesebb, hogy ezt elmondom. Ahogy a Horák Jánostól kezdve a Keszthelyi Istvánig, a Bartha Laci bácsitól kezdve a Laky Feri bácsiig, őket mind-mind tanítómesteremnek tartom a mai napig. Fantasztikus emberek mindannyian, elmondhatatlanul sokat tanultam tőlük. Nekik is kellene emlékversenyeket rendezni!!!
Az egyetemmel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy ott sem becsültek meg, egész pontosan nem fizették ki a munkámat. Nem arról a pár ezer forintról van szó, mert tényleg benzinpénzért vállaltam el, de amikor láttam az adóbevallásomban, hogy egy fillér nem érkezett tőlük és megkérdeztem, miért nem, ők erre azt válaszolták, mert nincsen pénzünk, akkor én úgy gondoltam, hogy nem tisztelnek engem. Két, két és fél év után maradhatott ez abba. Fakultatív óraadó tanár voltam, de azért el kell mondjam, hogy mindig színültig zsúfolt volt a terem. Nagyon szeretek tanítani, nagyon szeretem átadni a tudást, ami nekem megvan, így nagyon örülök, ha van affinitás eziránt.
RP: Két ország derbyjében voltál már második. Fájó pont ez a kimaradó derbysiker az életedben? Melyik volt a fájdalmasabb, ha ezt így el lehet dönteni? (Dollárpapa 1995, Prometheus 2001)
SA: A magyar Derby elvesztése az rendkívüli mértékben fáj. A Szlovák Derby-é nem. Mégpedig azért, mert egy olyan fantasztikus ló vert meg bennünket, mint az orosz Almaz, aki 100-as számot kapott a szlovák versenyüzemtől, Dollárpapa pedig 90-et. Azóta sem nagyon sokan kaptak ekkora számot magyar színekben futva. (Csak egy adalék, hogy hol tartott 1995-ben a magyar lóversenyzés: Dollárpapát az amerikai világsztár, Cash Asmussen lovagolta és a régió csillagai végeztek mögötte. – a szerk.) Persze fájt-fájt, de ha reálisan nézem, akkor Prometheus második helyezése óriási büszkeséggel tölthet el, mert ő egy első osztályú hendikep ló volt. First Mission harmadik helye az borzasztóan fájt, ahogy Robiniáé is.
Saugerties
RP: Ennek ellenére elképesztő lovak (Dollárpapa, Kempinsky, Speedy Champion, This Key Fits, Robinia) mestere voltál. Melyiket tartod közülük a legjobb képességűnek, és melyik pályafutásod legnagyobb győzelme?
SA: Talán a Saugerties volt a legjobb képességű és a legnagyobb győzelmem is hozzá köthető, amikor elsőként Magyarországnak megnyerte a Central European Breeders’ Cup versenyt. Emellett nagyon nagyra tartom This Key Fits Saint-Moritzi győzelmét is.
Racing Portal: Akár kollégának is nevezhetlek, hiszen cikksorozatod futott egy képes lovasmagazinban amerikai élményeidről. Ezek szerint az írás sem áll távol tőled. Szerinted a pénzügyi lehetőségeken kívül, mi a magyar lóversenysport legnagyobb lemaradása az USA galoppsportjához képest?
Soltész András: Az írás nagyon közel áll hozzám és állítólag jó tollú író is vagyok. Ezt nem én mondom, hanem Ugró Miki barátom, aki annak idején az Esti Hírlapban a Pesti Turf rovatot vezette, én pedig ott voltam szakíró. InTime – volt a rovatom neve. (Szójáték, ha valaki nem értené – a szerk.)
A legnagyobb különbség a mentalitás, a hozzáállás és most már azt is mondhatom, hogy a hagyomány, hiszen itt volt egy szocialista rendszer, amely nagyon megölte az emberek munkához való „iszonyát”, és azóta is folytatódik ez. Nincs elég szakember, de nem csak a lóversenysportban. Az utcaseprőktől, a postáson át sok ágazatra, szakmára igaz ez. Nincs szakember, nincs megfelelő képzés. És ne feledjük azt a nemzeti tudatot, ami ott tetten érhető, nem tudom az nálunk miért nincs. Katartikus élményeim voltak kinn, persze büszke voltam ott, hogy magyar vagyok és a munkámmal a hazámat képviseltem. Ott is marasztaltak.
RP: Kétszer is Te nyerted el, az akkor még létező Fair Play díjat. Milyen visszajelzést adott ez számodra?
SA: Óriási megtiszteltetés volt. Engem soha nem szoktak kitüntetni, nem díjaztak még soha, így ez nagyon meghatott. Ráadásul, hogy a Turf Clubtól kaptam ezt, ez még felemelőbbé tette, hiszen annak tagjai valóban a lóversenyzésért éltek és erre nem keveset áldoztak. Emiatt különösen megtisztelő volt.
RP: Kállai Pál és Gömöri Sándor is nyert neked nagydíjakat, de talán nem tévedek, ha azt mondom Csoh Ferenc és Noska József voltak a legfőbb zsokéid. Mi van ma velük? Tartjátok a kapcsolatot?
SA: Jól mondod. Nagyon tisztelem mind a négy úriembert. Noska Józsival sajnos ritkán találkozom, mert ha jól tudom tavaly elment nyugdíjba. Azelőtt minden nap összefutottunk. Csoh Ferivel sokszor találkozom. Sajnos ő is abba a kategóriába tartozott, hogy arra „használták, hogy húzd meg, ereszd meg”. Én mondtam neki, szerződjön hozzám első lovasnak. Így is lett, nagyversenyeket nyertünk együtt. Kállai Pali egy fantasztikum. Boldog vagyok, hogy még találkozhattam vele. Amerikában olyan mérhetetlen tisztelet övezi a mai napig, hogy ha kiejted a nevét, hogy Te ismerted, már nyílnak is előtted az ajtók. Gömöri Sanyi sok szép versenyt nyert, sőt elmondhatom, a Nemzeti Díjat azért nyertük meg, mert ő feltett nekem egy kérdést: Miért nem mondtad, hogy Country Starnak csak 300 méter a végspeedje? Azt feleltem, hogy azért, mert egyik lovasom sem mondta még eddig. Izsai Hajnalka ült a lovon, akinek én csak annyit mondtam: az utolsó 300-on tedd ki. Nagyszerű csapatot vert négy és fél hosszal a Nemzeti Díjban. Én tenyészettem, én treníroztam én voltam a tulajdonosa így igazán „happy volt a dolog”.
RP: Pár éve volt egy komoly csípőműtéted, hogy vagy most, 2020 szeptemberében?
SA: Jól. Egyre erősebb vagyok. Többször voltam „mankós”. Filmsérülés után is, de hát, aki lóval foglalkozik, az néha megsérül.
RP: 2020. szeptember 5-én, hogy értékeled a Soltész ménes eddigi, csonka szezonját?
SA: Ahhoz képest, hogy csak nyolc, illetve most éppen hat futó lovunk van, így szuper. A Derbyiig én vezettem a tulajdonosi pénznyeremény ranglistát. Kis istálló lévén szerintem nincs okunk panaszra.
RP: Mint gyakorló csontkovács minden egyes lovat, minden nap megvizsgálsz?
SA: Nem. Nem szükséges. Azt látod, egy idő után, ha valamelyiknek van valami problémája.
RP: Benedek Zoltán érkezésével van a zsokék között erősorrend?
SA: Nincs. Csenge sűrűbben és már régóta lovagol nálunk. Vannak olyan lovak, amelyekkel nagyon összepasszolnak és nyilván sosem fogom levenni ezekről. Ebből adódik, hogy vannak viszont olyanok, amik a Zolival működnek jól, ezeket pedig lovagolja Ő. Szeretném Zolit is kicsit támogatni. Ma már más istállótól is kapott három lovaglást, ennek örülök. Emellett ne feledjük, hogy kis súlyt is tud lovagolni, plusz nemzetközi rutinja is van. Aperianov Pubi bácsitól és Kállai Palitól is sok mindent tanult és lesett el.
RP: Köszönöm, hogy rendelkezésünkre álltál. Elsősorban jó egészséget kívánok, de természetesen további sportsikereket is.
SA: Köszönöm. Nektek sok-sok kiváló írást, és üdvözlöm a Racing Portal olvasóit.
Soltész András legnagyobb magyarországi győzelmei idomárként:
Nemzeti Díj:
1995 – Speedy Champion
1997 – Country Star
1998 – Kempinsky
FVM Díja:
2020 – La Shaba
Kincsem Díj:
1993 – First Mission
1994 – First Mission
Szent László Díj:
1999 – Víglány
Magyar St. Leger:
1993 – First Mission
1996 – Rózsahegy
1997 – Robinia
Köztársasági Díj:
2019 – Wasmy:
Kétévesek Kritériuma:
1997 – Kempinsky
Soltész András – Sereg András – 2020. szeptember 5. – minden jog fenntartva©!
Képek: Juhász Zsóka/treattelling, Soltész Ménes
