..avagy születésnapi nagyinterjú Ribárszki Sándorral.
A nagykövet visszatér, de a karácsonyi (egyébként bombasikerű) interjú után most nem ő lesz fókuszban, hanem Overdose-ra emlékezünk vissza.
RP: Sanyi! Köszönjük, hogy ismét lapunk rendelkezésére állsz. Megbeszéltük, hogy a téma ma kizárólag Overdose lesz, hiszen születésnapja alkalmából készítjük ezt a négyrészes nagyinterjút veled. Overdose 2005. április 2-án született, de tudod milyen világnagyságok születtek még ezen a napon?
Ribárszki Sándor: Igen. Az egyikük az első Kentucky Derbyt nyerő sárga kanca, Regret, a másodikban nem vagyok biztos..talán Kelso?
RP: Közel vagy, de nem teljesen. Kelso, két nappal később, április negyedikén született, míg ezen a napon a hármas korona győztes, Whirlaway, Regret mellett.
RS: No, ezt nem tudtam. De azt tudod ugye, hogy Kelso futott Imperiállal?
RP: Természetesen. Laurel Parkban. Kezdjük az elején. Az köztudott és unalomig ismételt, hogy miként került Mikóczy Zoltánhoz Overdose, de az is eleve eldöntött volt, hogy Te fogod trenírozni?
RS: Igen, hiszen akkor már nálam álltak a lovai.
RP: Mióta dolgoztál akkor már Zolival?
RS: Pontos dátumot nem tudok, de már jó pár éve. Talán már meséltem neked egy korábbi interjúban, hogy megkeresett engem egy szlovák bajszos-szakállas srác. Szia, Mikóczy Zoli vállalkozó vagyok, Magyarországon is van cégem, szeretnék lovakat futtatni. Ugye ilyet hall az ember havonta tizet, de képzeld el ő két hónappal később valóban beállított két lóval. Jóval később történt meg az, hogy kiment ugyan az árverésre, de a felesége viccesen megfenyegette, hogy nem vehet több lovat, mert akkor már komoly létszáma volt, maximum egy esernyővel térhet haza. A többi már történelem, de talán nem mindenki tudja, hogy ő Dózit nem eladni, továbbadni akarta, hanem szindikalizálni. Azonban senkinek nem kellett, így rajta maradt. Talán még megvan valahol az első képem róla, hogy egy kis gombóc volt, amikor a kastély előtt levettük a lószállítóról.
RP: Tavaszra már egyértelmű volt, hogy egy csiszolatlan gyémánt van a kezeid között, vagy az pusztán a tréningből még nem megítélhető?
RS: Áprilisban már nagyon mutatkozott. Nem idióta módon elszaladt, mint sok más ló. Ő szívből ment. Lehetett őt fogni, de szeretett menni. Finoman, ahogy engedgettük, azaz nem elengedtük, hanem engedgettük – nagy különbség – a többiek nem tudtak vele lépést tartani.
RP: Bemutatkozására 18 hosszal győzött. Mit érez ilyenkor egy tréner? Felmerült benned, hogy megvan „A Ló”, akire egy tréner élete során mindig vár?
RS: Talán nem. Ugye kijött egy csikó először és valóban imponálóan győzött – de hozzátenném, hogy a második, harmadik, is az enyém volt (Femme Fatele és Vitulus a szerk).
RP: Utána nyert kettőt Bécsben és Pozsonyban, de Szent László Díjban, ahogy a speakerek is említik kissé kóválygott a végén, azaz elfáradt. Ott a kívülállók számára is világossá vált, hogy sprinter, de gondolom ezt számodra, akkor már nem volt kérdés…
RS: Persze, nem volt kérdés. Ha jól emlékszem Martin Srnec lovagolta és amikor már 20 hosszal vezetett, csórikámat – talán nem is volt kemény pálya – Martin akkor is lökdöste, piszkálta, zavarta kicsit még, pedig ha leteszi a kezét nem kóválygott volna, de tény: „ezernégyre” a lelkét kiadta. Elfáradt valóban, de nem is értem miért kellett még többet kérni tőle, hiszen simán győzött volna másként is. Csak jelzem: a futam első négy helyezettje szintén az enyém volt. (Valóban: Over Play, Nazim és Shanidar. – a szerk.)
A kérdező (jobbra) és a mester
RP: Ezt követően másfél éven át nem láthattuk itthon a lovat. Beindult a szekér és a nemzetközi sajtó is felkapta a nevét. A te életed, hogyan változott meg 2008-ban, hiszen idehaza hatalmas istállót vittél, rengeteg klasszis lovad állt még Overdose mellett, de egyre többet voltatok úton?
RS: Igen, remek a kérdés. Pontosan ezért nem mentem ki a Lanson Cup-ra. Ma örülnék, ha csak két olyan lovam lenne, mint amilyenből akkortájt volt tíz, Overdose mellett. Az az egyetlen verseny, ahol nem voltam jelen, a sok-sok munka miatt. Az én életem annyiban változott meg, hogy sokkal több interjút adtam, de senki nem kopogott az istállóm ajtaján, hogy Ribárszki úr Önhöz adnám a lovam tréningbe, mert Ön Overdose trénere. Sőt az egész pályafutásom során nem profitáltam ebből így, hogy lovak érkeztek volna hozzám. Sőt tudod mi az érdekes?
RP: Na, micsoda?
RS: Hogy még Overdose csikó sem állt nálam soha.
RP: Ez valóban érdekes. Három nagy győzelmet aratott Dózi a budapesti népünnepély előtt. Hamburgban, Baden-Badenben és Rómában egyaránt győzött. Számodra – sportszakmailag – melyik volt a legemlékezetesebb a háromból, azaz hol adta leginkább a topformáját?
RS: Ez is egy érdekes dolog, mert ebből a három futásból az egyiknél nem is volt száz százalékos állapotban, mégpedig Hamburgban, ahol az istállóban letépte a pártaszélét és kérdéses volt egyáltalán rajthoz tudjuk-e állítani. Már majdnem lejelentettük, de mégis a futás mellett döntöttünk. A ló természetesen érezte ezt, amit kb. úgy kell elképzelni, mintha nekünk be van gyulladva a körmünk. A versenyt, ha jól emlékszem másfél hosszal nyerte, utána természetesen azonnal kikezeltük ebből, de a kérdésedre válaszolva, formára valószínűleg Rómában adta a topját, amikor is 10 hosszal győzött.
RP: A védjegyévé váló, mindig fölényesen, hosszak özönével nyerő Overdose-ról már világsztárként beszéltek a németek a Goldene Peitsche után. Ribárszki Sándor megközelítőleg hány interjút adott a nemzetközi lapoknak ebben az időszakban?
Ribárszki Sándor: Rengeteget. Szinte ebből állt az életem. Vagy a TV2-be mentünk, vagy az RTL Klubba, vagy egy külföldi újságíró jött az istállóhoz, szóval valóban felkapott bennünket a média. Volt egy olyan story, hogy jelentkezett egy újságíró, hogy riportot szeretne csinálni és megérkezik 10 órára. Nyári meleg volt, de nem jött. Beállított délután kettőkor. Bevallom pár „jägeren” túl voltam addigra és a hőség miatt rövidnadrágban, pólóban fogadtam. Aztán a kedvéért Csufi kutyámat kézbe kapva felültünk Dózi hátára.
RP: Emlékszem erre. Lehet, hogy MTI-s kép volt, mert a külföldről is többször visszaköszönt. Párizsban, a számunkra elátkozott futam után az egyetlen elfogadható döntést hoztátok meg, hogy Dózi nem fut újra. Mit éreztél Te azokban a percekben, órákban?
RS: Először ledöbbentem. Jozef Roszival fiával, Martinnal átöleltük egymást, amikor célba ért a ló. Majdnem elájultam örömömben, aztán másodpercekkel később jött a hír, hogy valami nagy baj van. A közönségből volt, aki fütyült, én azt hittem, itt a világvége. Úgy ledöbbentem, hogy akkor meg majdnem attól ájultam el, hogy valami nem stimmel. De ez olyan döbbenet volt, hogy szinte elmondhatatlan.
Céltalanul kóvályogtam.
Aztán behívtak minket az irodába, ahol hatalmas tömeg volt, újságírók, fotósok, tv-stábok stb. Felvázolták a helyzetet nekünk, és elmondták, hogy a futamot érvénytelenítették, majd mindenkinek egy közel 4 órás pihenőt biztosítva, a nap végén azt újrafutják. Én otthagytam a Zoliékat, elszaladtam a lóhoz, aki akkor már takaróban volt. Még fél óra sem telhetett el a célba érkezése óta, de Ő már csont száraz volt. Gyönyörűen sétált. Ilyen termo takaró volt rajta, alányúltam a faránál és teljesen száraz volt. Mindenre gondoltam, mindent mérlegelnem kellett: „Leveszik a fejed egy Dózival kapcsolatban, ha valamit elrontasz.”
Ne feledjük: akkor Overdose még veretlen volt és mondtam neked többször: meggyőződésem, nálam veretlen is maradt volna.
Szóval a ló tip-top állapotban volt, de a nagy favorit, az ötéves Marchand d’Or, ha visszanézed a videón 2-300 méter után feltartott, azaz nem futotta végig a távot versenytempóban. Szóval ezt is figyelembe kellett venni, hogy Dózi a szívét otthagyta a pályán, míg a nála két évvel idősebb izomkolosszus ellenfelének még jól is jött ez a 300 méteres bemelegítés. Én ezért inkább ki is akartam maradni ebből a nagyon nehéz döntésből, de nem tudtam. Közösen hoztuk meg ezt, ami szerintünk a lónak a legjobb volt abban a pillanatban. Persze később bennünk volt, hogy mi lett volna ha…, de egy, a pályán a szívét mindig otthagyó Overdose-zal ezt egyszerűen nem tehettük meg.
Overdose megőrjítette a Papp László Aréna közönségét. Szupersztárként vonult tízezer ember elé. dr. Kovács Gábor fotója
RP: Két hónap sem telt el, de számomra feledhetetlen pillanatokat éltünk át együtt. Az OTP Lovas Világkupán hatalmas elismerést és egy nagy kupát kapott Overdose (csapata). Akkor tapasztaltam először, hogy micsoda szupersztár státuszba került, hiszen felnőttek és gyerekek tolakodtak a Papp László Aréna első soraiba, hogy minél közelebb legyenek a csodalóhoz. Pár méterre álltál tőlem, figyeltelek, de szerintem Te fel sem tudtad fogni hirtelen, mi történik ott, tízezer ember előtt. Hogy emlékszel vissza ezekre a pillanatokra? Emlékszel például, hogy a közönség tapsolt és a gyerekek sikítoztak, mint egy rockkoncerten?
RS: Pontosan emlékszem. De, fel tudtam fogni, de tényleg egészen hihetetlen volt. A hideg kiráz, ha visszagondolok most erre, de már ezt megelőzően buszokkal jártak Alagra, hogy megnézhetik-e az Overdose-t? Rátérve az arénára, köszönöm neked, hogy ezt szóba hoztad, mert tényleg egészen különleges percek voltak, de azt is tudni kell, hogy ha Overdose utazott valahová én mindig stresszben voltam. Mondom, emlékszem a sikítozókra, stb. de izgultam, hogy el ne csússzon a beton placcon, a szállítás közben ne legyen semmi gond. Mikor vittük be az Arénába, kocsival mentem a lószállító mögött, amit sógorom húzott és képzeld el egyszer csak azt veszem észre, hogy a Hungária körúton nyitva van Dózi ajtaja. Kinyitotta. Villogtam sógoromra, aztán hívtam. Megálltunk nem lett semmi baj, de kinyitotta azt, amit kézzel alig tudunk. Szóval ilyen stresszben voltam az utazásai során. Autogramot kértek az emberek, a telefonszámainkat és tényleg ott szembesültünk vele, hogy micsoda nagy sztár lett Overdose.
Ezt a hatalmas kupát kapta Mikóczy Zoltán az OTP Lovas Világkupa szervezőitől.
RP: Sokan nem tudják, de idehaza Overdose véghezvitte, amit Sectretariat 1973-ban hazájában. A Figyelőnet.hu szavazásán Ő az év sportolója, megelőzve Cseh Lászlót és Vajda Attilát. A Nemzeti Sportnál az év sportolója, az „új arcok” között. Itt a Formula 1-es pilóta, Sebastian Vettel, és a 2008-as futball EB sztárja, Andrej Arsavin végzett mögötte. Jelentettek számodra valamit akkor ezek a címek, elismerések?
RS: Én általában attól félek, hogy ha valakit előre nagyon sztárolnak, utána jön számára a fekete leves. Biztosan fontosak és kedvesek ezek az elismerések, de ő tette a dolgát, fantasztikus eredményeket ért el. Igen, köszönjük, jól esett, de számomra a nagy sztárolás sosem szimpatikus.
Egy mindennapos kép akkoriban
RP: 2009. Az elátkozott vagy legalábbis Dózi pályafutása szempontjából mindenképpen sorsfordító év, de valójában elátkozott volt? Te is úgy érzed?
RS: Azt tudjuk, hogy a patája mindig érzékeny volt, ez már lerágott csont. Mechanikai ütés érte, így elhagyta a patkóját a budapesti versenyén, ez begyulladt neki és jött a hosszú kezeléssorozat. Zoli mindent megpróbált. Tényleg a legjobbat szerette volna a lónak, de amikor felmerült ez a ragasztásos eljárás, én elmondtam neki, hogy igaz, nem voltam egy kémia zseni, de tudtommal ez a módszer roncsolja a pata szerkezetét. Ez sajnos be is igazolódott. Szinte szétmarta neki, de mondom még egyszer, Zoli ezért nem hibáztatható, hiszen más megoldás nem volt. Itt volt némi konfliktusunk, hogy én több pihenést adtam volna neki.
RS: Ha már konfliktus. Ennyi év távlatából nem volt az hiba, hogy Franciaországba Pantallhoz, majd Pulborough-ba Amanda Perretthez került Overdose? Te nem ellenezted ezeket?
RS: Szerintem Zoli mindent megpróbált, hogy jó helyre kerüljön. Ugye Angliában medence is volt, így az úsztatással is lehetett próbálkozni. Én nem biztos, hogy kivitettem volna, de a tulajdonos részéről csakis a maximális jóindulat volt tetten érhető.
RP: 2009. április tizenkilencedike emocionálisan számodra felért egy derbygyőzelemmel?
RS: Lehet. Most nézegetem az 1920-as gazdasági világválságról szóló dokumentumfilmeket, aminek későbbi szakaszában megjelent Seabiscuit, a kisemberek reménysugara. Nálunk ugye Overdose-t sokan hozzá hasonlították, és ha jól emlékszem nálad is láttam ezt leírva, de ez így is volt. És valóban Overdose valami fantasztikus érzelmeket váltott ki az emberekből, hála istennek jó irányban. Tényleg egy olyan nap volt, ami túlcsordult az érzelmektől, mondhatjuk, hogy tényleg az egész országnak örömet okozott.
RP: Sajnos soha többet ilyen élményben nem lesz részünk, de így utólag már nem mondanád azt, hogy talán a Temple Stakes-ben kellett volna indítani, ahol még komoly költségtérítést is ígértek számotokra a szervezők és sok mindennel próbáltak titeket indulásra csábítani?
RS: Nem. Én is Budapesten indítottam volna, nyilván, ha az anyagi dolgok figyelmen kívül hagyhatóak. Jobban belegondolva én Angliába sem vittem volna, mármint versenyezni. Ha egy évben kettőt fut, akkor fusson kettőt, ugyanúgy világsztár lett volna.
Holnap folytatjuk!
Képek: Juhász Zsóka, RP archívum. A nyitóképen a csapat Szent László Díj megnyerése után – Racing Portal archív
