RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Adrian Bott

Mai főszereplőnk Gai Waterhouse mindössze 32 éves társtrénere.

bott1actual-800x445.jpg

Mikor 2017-ben Global Glamour személyében első nagy közös sztárjukat jegyezhette, a Bluebloods nagyinterjút készített az akkor még 29 éves Adrian Bottal, melyet mi most aktualizálva – és lényegesen lerövidítve – Önöknek is elhoztunk!

A legendás Segenhoe Studon nőtt fel, így nem is csoda, hogy felnőttként is a lóversenyben akart elhelyezkedni, az azonban már álomszerű, hogy bár tréneri pályafutása csak néhány éve tart, máris a nagy múltra visszatekintő Tulloch Lodge-on tevékenykedik Gai Waterhouse-szal, amit még a trénerasszony édesapja, a zsokélegenda T.J. Smith alapított több mint hatvan évvel ezelőtt.

Adrian apja, Tony már régóta együttműködött Gai Waterhouse-szal, ugyanakkor önállóan is nevet szerzett magának, többek között a Segenhoe Studdal, amit 1986-ban vásárolt meg Lionel Israeltől George Parlby-jal közösen, és amelynek fürdőszobájában egy évvel később, 1987. szeptember 2-án második gyermeke, mai főszereplőnk is született.

global-glamour.jpg

Global Glamour megnyeri a 2016-os 1000 Guineast

Három évvel később Segenhoe-t ugyan eladták egy csoportnak, Tony Bott azonban még évekig ott dolgozott, mint menedzser, majd megalapította saját telepét, a meseszép Evergreen Stud Farmot, amit többek között a T.J. Smith Stakes-nyertes (Gr1) Snizzling neve fémjelez.

Adrian egészen kiskorától oda volt a lovakért, bátyja, Aaron, valamint Segenhoe egyik eladója, Frank Daly tanították meg lovagolni, lóverseny iránti szeretete pedig az 1994-től megnyílt Scone versenypálya korai összecsapásain kezdett kialakulni, ahova rendszeresen kijártak családjával.

Iskolai tanulmányait a sconei St Mary’s-ben kezdte, majd bentlakásos gimnáziumban folytatta, név szerint a St Ignatius College-ban. Bár végig biztos volt benne, hogy lovakkal akar foglalkozni, a családja tanácsára mégis egyetemi diplomát szerzett építészetből, amire ugyan remélhetőleg nem lesz szüksége, ám saját bevallása szerint nem bánta meg az egyetem elvégzését.

Ezután Ray Murrihy, Marc Van Gestel és Greg Rudolph stewardok kadétjaként gyakornokoskodott Új-Dél Walesben, majd sikeresen pályázott a Sheikh Mohammed által indított Darley Flying Start ösztöndíjra, amelynek köszönhetően szerte a világon tanulhatott a Darley-telepeken, ezalatt számos nagy rendezvényen vett részt és rengeteg nagy névvel dolgozott együtt, akiket felsorolni se tudnánk belátható idő alatt.

2017oaksday.jpg

Pinot csapata a Victoria Oaks-győzelem után 2017-ben

Köztük Bruce Slade-del is, aki akkoriban Gai Waterhouse versenymenedzsere volt, akitől rövidesen tudomást szerzett róla, hogy megüresedett egy pozíció Tulloch Lodge-on. Mikor menedzser-asszisztensként kezdett, a trénerasszony legjobbjai More Joyous és Pierro voltak, mindketten négymillió fölötti össznyereménnyel, valamint ekkoriban kezdte bontogatni szárnyait két későbbi A-listás klasszis, Fiorente és Vancouver.

Felismerve tehetségét, Gai tapasztalatszerzés céljából Amerikába küldte növendékét, ahol Wesley Ward keenelandi és floridai istállóiban tevékenykedett. Ha esetleg még nem hallottak volna róla, eláruljuk, hogy Ward korábban Eclipse Awards-győztes zsoké volt, majd ő lett az első “amerikai” tréner, aki diadalmaskodott a Royal Ascoton.

Miután hazatért, a trénerasszony felajánlotta neki a munkát társtrénerként, 2016. augusztus 1-jétől fogva pedig egészen máig sikeresen dolgoznak együtt. 2016-ban Global Glamour sikereinek örülhetett, azóta pedig számtalan egyéb trófea is felkerült a falra, köztük összesen hét Gr1-kupa. Ráadásul ebből kettő az elmúlt hetekben született: először Con Te Partiro ért haza a Coolmore Classicon, majd Farnan hozta el a Golden Slipper trófeáját, nem mellesleg a hetediket Gai Waterhouse-nak, amivel a trénerasszony megdöntötte apja rekordját. És a történet még csak most kezdődik…

A cikkben leírtak forrása a Bluebloods.

Képek: twitter, Horse Betting, Zimbio

süti beállítások módosítása