A mai részben elérünk Giorgo pályafutásának eddigi csúcsévéhez.
Racing Portal: 2019 miden túlzás nélkül álomév volt számodra lovasként, karriered csúcsa. Golden Sea a 2018-as Gróf Károlyi Gyula emlékverseny után egy évvel később Nemzeti Díj és a pozsonyi Cena Arvy megnyerése mellett csúcsra juttatott a Derbyben. Életed nagy pillanata volt ez, hiszen nagyon ritka az ma bárhol a világon, hogy a győztes lovat ugyanaz a személy trenírozza, aki a nyeregben is ül. Ezúton is gratulálunk ehhez. Hogy élted meg azokat a mámorító pillanatokat?
Stanislav Georgiev: Évek óta szenvedtem ettől. Ha valaki megnézi az eredményeket, láthatja, hogy többször voltam második harmadik, de a győzelem nem jött össze a legfontosabb futamban.
RP: De emocionálisan hogy élted meg? Sírva fakadtál például?
SG: A Derby után már nem, de a Nemzeti Díj után igen. A kanca derbygyőzelmét 90%-ra tippeltem, de nyilván arra is kell gondolni, hogy bármi történhet. Ő remek volt és mutatta, hogy állóképessége mellett sebesség is van benne, mert a derby előtt többen kérdezték tőlem, hogy fogja állni a távot? Mindig azt válaszoltam: miből gondoljátok, hogy nem fogja állni? Mivel, ahogy mondtam számítottam a győzelmére, így az egész felkészülés, felkészítés során nyugodt voltam, így olyan hirtelen feltörő érzelmeket akkor nem éltem át, mint a Nemzeti Díj után.
Puszi a derbygyőztesnek- ZL Photos
RP: Azt tartják: az a legfontosabb személy életünkben, akit elsőként hívunk fel a megélt nagy pillanatok után. Te kit hívtál fel a derbygyőzelem után?
SG: Senkit. Nincs erre idő ilyenkor. Itt voltak a tulajdonosok így ezen a napon nem járt ilyesmi az eszemben. A következő napok voltak azok, amikor leülepedtek a dolgok, kezdtem összerakni a gondolataimat, mondtam magamnak, hogy végre sikerült. Azonban a csapatot is dicsérni kell, hiszen az egész szezonban jól dolgoztak, így a siker közös és köszönöm nekik ezt, már csak azért is, mert Golden Sea-t nagyon nem egyszerű készíteni, azt hiszem ezt Ribárszki Sanyi is megerősítheti.
RP: Végre nyertél tehát magyar derbyt? Apropó korábbról hány bajnoki címed van?
SG: Egy sem. Mindig első háromban voltam az év végi összevetéskor, de champion Magyarországon lettem először.
RP: A felsoroltak mellett megkoronáztad az évet egy bajnoki címmel, ami immár a hetedik volt hazánkban. Talán ezért kezdtél bele a trénerkedésbe, mert a zsoké élet már nem nyújt elegendő kihívást számodra, hogy idehaza gyakorlatilag nincs komoly ellenfeled?
SG: Mivel idén már negyven éves leszek, természetesen foglalkoztat a jövőm. Mint mindenki én is állandó küzdelemben vagyok a súlyokkal, így kapóra jött az, hogy néhány tulajdonos már akkor lovakat akart rám bízni, amikor én még csak zsoké voltam, így szépen lassan ebbe az irányban is elkezdtem gondolkodni.
RP: Tehát az nem játszott szerepet, hogy idehaza nincs komoly kihívód, mondhatni egyeduralkodó vagy?
SG: Valóban a championátusi cím, nem hoz már annyira lázba. A gálán is nyilatkoztam az interjúban, hogy nem ez a legfontosabb ma már számomra. Már tavaly sem gondoltam erre, talán csak a szezon második felében vagy az utolsó két hónapban, akkor már felmerült bennem, hogy miért ne lehetnék még egyszer, de valóban sokadrangú kérdés.
RP: De akkor miért van még mindig zsoké licenszed?
SG: Mert az istállómunka lehet akármennyire jó, ha nincs egy jó istállólovas, aki felteszi a pontot az i-re a versenyben. Az eredmény úgy nem lesz 100%-os. Nálam ez pedig kifejezetten előny, hogy ismerem a lovat, akit a versenyben ülök. (Ribárszki Sándor közbeszól, hogy nincs is elég zsoké). Amit Sanyi mond az is igaz, hogy egy versenyre neked a legjobb lovast kell megtalálnod, de idehaza ez nagyon nem egyszerű.
RP: Ki gyakorolta rád a legnagyobb hatást lovasként?
SG: Nekem a kedvenc zsokém Olivier Peslier, tehát ő.
RP: Volt pályafutásod során nagyon komoly, több hónapos lábadozást igénybe vevő sérülésed?
SG: Hála istennek, hosszú, több hónapos nem. Egyszer volt a lábam (térdem) két vagy három hétig gipszben, de talán az a legkomolyabb.
RP: Sok-sok külföldi pályán lovagoltál, melyik számodra a legkedvesebb, legszebb?
SG: Meránóban nagyon szerettem lovagolni, de már gyermekként álmom volt Franciaországban lovagoljak. Ez meg is adatott, hiszen voltam két hónapot Deauville-ban és egyszer Cagnes-sur-Merben is.
RP: 2019-ben lettél tehát idomár is, ráadásul rögtön a ranglista második helyén zártál káprázatos 22%-os győzelmi rátával. Ez azért felülmúlta várakozásaidat, nem?
SG: Igen, én is így érzem. Most hagyjuk a derbyt, hiszen arról most már sokat beszéltünk, de azért más lovaim is futottak jól. Elég csak a pozsonyi “Hazafi díjat” említeni (Rikoleta), de Morita Menantie is remek szezont produkált, akivel külföldön is próbálkoztunk és Milánóban, Listed versenyben lett 4. és még mások is jól szerepeltek. Ami a legfontosabb, hála istennek az összes ló egészségesen várja a 2020-as szezont.
RP: De ha egy magasugrónak 236 centiméteren van a léc, az nem túl nagy teher a következő ugrás előtt?
SG: Persze, most mindenki azt várja, hogy még jobb eredmény legyen, de aki a galoppsportban dolgozik, mindenki tudja: egyszer fenn egyszer lenn. Sokat számít a szerencse, mint mindenben, a lovak egészségi állapota és had ne folytassam.
RP: Gondolom új impulzusokat hozott az életedbe ez a váltás, de gondoltál arra az év folyamán, hogy túl sok számodra a kettős terhelés?
SG: Tavaly nem volt ilyen gond, mert kiváló személyzet segítette a munkámat az istállóban, hiszen Virág Andris vagy Benkő Robi szinte a gondolataimat is ismerték és hatalmas segítségek voltak számomra, de télen távoztak, így a január-február-március nagyon kemény (volt). Sokszor egész nap dolgoztam. Most új csapat van, még csak most kezdünk összeszokni és ez nehezíti a munkát, de nem adjuk fel és dolgozunk.
RP: Hány tulajdonos tisztel meg a bizalmával jelen pillanatban, hány lóval vágsz neki a 2020-as szezonnak?
SG: 47 ló áll most nálam, több tulajdonossal és több szindikátussal.
RP: Ki a legfőbb reménység 2020-ra?
SG: Mivel, ahogy Ribárszki Sanyi is mindig hangoztatja, egy istálló megítélése leginkább a háromévesek szereplésén múlik, nálam most 10-12 hároméves áll. Értelemszerűen bízom bennük. A kancák vélhetően inkább középtávon lesznek jobbak, a mének között lesz talán jó hosszútávú, mint pl. Calabrese vagy War Master.
RP: …de akkor Golden Sea is rendben van ugye, azaz láthatjuk őt a pályán?
SG: Hála istennek semmi baja. Persze én is hallottam, hogy ínproblémája van, de gondoltam magamban legalább én is tudok róla, mert persze ebből semmi nem volt igaz. Egy gyulladása volt a csüdjében, de abból kikezeltük és a tulajdonosok úgy döntöttek 2019-ben már csak pihenjen. Január óta teljes körű munkát végez.
RP: Vele meg lehet célozni külföldi versenyeket, azaz már ebben is gondolkodsz vagy előbb meg szeretnéd nézni, hogy hol tart most?
SG: A tulajdonosokkal úgy beszéltem meg, hogy a Batthyány-Hunyady díjban és a Millenniumi Díjban fussunk, hiszen ezek komoly presztízsű és díjazású versenyek….
RP: Na, álljunk meg! Ezek nem hosszútávú futamok!
SG: Szerintem a kanca legjobb távja 1600-2000 méter. Ha ebben a kettőben minden rendben lesz, utána keresünk neki külföldi versenyt.
RP: Még legalább kéttucatnyi kérdésünk lenne, de elnézést, hogy így is ennyire hosszúra nyúlt. Köszönjük, hogy lapunk rendelkezésére álltál és sok sikert kívánunk a továbbiakban.
SG: Én is köszönöm!
Köszönjük Ribárszki Sándor segítségét, aki házában fogadott bennünket, és segített a fordításban és az emlékek felidézésében.
Képek: Juhász Zsóka/Treatelling, Mérges Enikő
