RACING PORTAL

Karácsonyi nagyinterjú Ribárszki Sándorral.

Ribárszki Sándor. Neve fogalom a lóversenyzés világában. Ha valaki azt gondolná, hogy őt Overdose tette naggyá, annak fontos tisztában lennie azzal, hogy első találkozásukkor ő már háromszoros derbynyerő és többszörös champion tréner volt.

Mivel vitán felül toronymagasan a magyar lóversenyzés legismertebb és talán legnépszerűbb alakjáról beszélünk úgy véltük, hogy az idei esztendőt a vele készített karácsonyi interjúval zárnánk. A legmeghittebb ünnep közeledtével ez most elsősorban nem szakmai kérdéseket boncolgató beszélgetés lesz, hanem inkább Sanyit, mint magánembert helyezzük a fókuszba, de nyilván elkerülhetetlenek és kihagyhatatlanok lesznek a lovak.

Racing Portal: Nem hinném, hogy a Magyar Lóversenyzés történetében adott valaki is több interjút nálad, ezért igyekszem nem feltenni az ezerszer már megválaszoltakat… csapjunk is bele, következzék a Racing Portal karácsonyi különkiadása.

Hogy érzi magát 2019 decemberében, a szeretet ünnepe előtt pár nappal Ribárszki Sándor, mint családapa, magánember?
Ribárszki Sándor: Köszönöm, nagyon jól. A két lányomat miattad elküldtem korcsolyázni a Városligetbe, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Remélem addig nem is érnek haza (nevet). Most éppen csülkös babgulyást készítek. Remekül érzem magam, naponta 3-4 órákat lovagolok, bár ebben a csapadékos időjárásban kissé megfáztam.

RP: Akkor jobbulást neked! Nyolc éve adtad azt a bombasikerű interjút nekünk, amit egészen spontánul vettünk fel a legendás „Golyóban” tetemes mennyiségű whisky elfogyasztása után. Mi a legnagyobb változás a magánéletedben az elmúlt 8 évben?
RS: Igazából semmi. Megvagyok. Szeretnék még derbyt nyerni és sok nagy győzelmet aratni.

RP: Örökre elköteleződtél a lovak mellett, de hogy állsz a labdarúgással, most hogy mindkét lányod focizik?
RS: Nem nézem, még a tévében sem. Fontos elmondanom, hogy a lányaim hetente háromszor lovagolnak is, a diplomata istállónál, de én azt vallom: mindegy mit csinálnak, de mozogjanak, sportoljanak, ha bármi leköti és mozgásra készteti őket én annak csak örülök. Én is ilyen voltam gyermekkoromban.

RP: Ugyanolyan izgalmat érzel a meccseiken, mintha a lovad futna, vagy ez teljesen más érzés?
RS: Most ha jobban belegondolok még egy meccsükön sem voltam, leginkább programütközés miatt. Edzésre általában én viszem őket Újpestre, de oda meg a szülők nem mehetnek be.

RP: Te milyen sportot űztél korábban a lovaglás mellett? A csajozást hagyjuk, azt most ne számítsuk ide..
RS: Gyermekkoromban judóztam a Váci börtön judo szakosztályában, emellett „kisváciként” kenuztam a Váci Hajós Sportegyesületben, elég jól is ment, a téli időszakban pedig a környékbeli hegyeket (Naszály hegy, Kis-hideg hegy) mind megmászva a síelés sem maradhatott el, sőt a vívásba is belekóstoltam picit, de saját lovam mellett leginkább a kenuzás volt a legfőbb sport az életemben.

Imádott ikerlányaival

RP: Mondhatjuk azt, hogy délutánjaidat a lányaiddal való foglalatosság mellett leginkább a kertedben szereted tölteni? Ez egy új szerelem számodra?
RS: Nem új, mindig is az volt, de attól valóban megőrülök. Amikor délután egy óra felé hazajön az ember, hiába szereti a lovakat, akik ekkor már pihennek, azért bizony jólesik hazatérni és látni a kertemet. Megnyugtat. Kertészem nincs, nem is kell, de igen jó a kérdésed. Imádom. Anyámtól örököltem.

RP:…és a főzés? Az is egy kedvenc időtöltés?
RS: Nem. Nem tudok és nem szeretek főzni, főleg a hagymát utálom pucolni, de mivel egyedül élek, rá vagyok kényszerülve. Azt nem engedhetem meg magamnak anyagilag, hogy rendszeresen étterembe járjak, vagy onnan rendeljek. Egy hétre főzök és akkor én hét napra megvagyok. Berakom a hűtőbe és kiveszem ha enni szeretnék. Ma a lányaim megpucolták a hagymát, ez már egy főnyeremény nekem.

RP: Így minden egyéb  házimunkát (pl. mosás, takarítás) Te végzel?
RS: Nagyjából igen, de el kell mondanom, hogy a lányaim nagyon sok mindent megcsinálnak ma már.

RP: Azzal, hogy te ennyire népszerű vagy, nagyban hozzájárul Youtube csatornád (amivel szintén úttörő vagy), amit több mint 88 ezren követnek. Más már ebből meg tud élni, de miért fontos ez számodra?
RS: Örülök ennek a kérdésnek, mert ha nem teszed fel, magam kértem volna, hogy had mondhassam el. Én ragaszkodom a régi dolgokhoz. Nagyon szeretem őket. Kíváncsi vagyok a régi trénerekre, a háború előtti dolgokra, versenyekre. Ha ilyen képeket látok én megőrülök.

Amikor én kezdtem lovagolni, a 80-as években alig volt egy-két valaki, aki fotózott volna, így rengeteg nagy vagy emlékezetes pillanat maradt megörökítetlenül.

Mind a cseh, mind a magyar képek, videók eltűntek, elvesztek. 1995 után valamikor, mikor Svájcból hazatértem vettem egy telefont. Gyenge minőségű képeket, videókat készített, de igyekeztem mindent megörökíteni. Aztán pár évvel később, mikor már a facebookra töltöttem ezeket a még mindig rossz minőségű anyagokat, többeket megkérdeztem, hogy lehet a Youtube-ra regisztrálni, de senki nem tudott segíteni. Nem tudom hogyan, de egész éjszakai szenvedés után kb. hajnali négyre sikerült a regisztrálás a videomegosztóra. Mondom, máig sem tudom, hogyan. Szerintem ma sem sikerülne.

Volt japán tulajdonosom odahaza látta a lovának aznapi munkáját, ez azért nagy dolog. Több tulajdonosom van ma is, akik alig várják, hogy felkerüljenek a friss részek, ahol a saját lovaikat láthatják. De nem csak a tulajdonosoknak fontos ez, hanem azoknak az amatőröknek is, akik valaha nálam lovagoltak. És a lányaimról akkor még szó sem esett. Ha most megnézek egy-kettőt ezekből a régiekből, könny szökik a szemembe milyen pindurkák voltak. Szóval ez számomra örömet okoz.

RP: Az rendben van, hogy a tulajdonosok mindent tudnak a lovaikról és nem csak a szóban elhangzottakra tudnak támaszkodni, de Te a magánéletedet is ezáltal a nyilvánosság előtt éled. Tudatos döntés volt ez részedről és nem terhes ez már számodra?
RS: Automatikusan jött minden. Én nem bánok semmit. Volt olyan tulajdonosom, aki kérdezte, hogy miért teszek fel ilyeneket, de éppen a napokban került a szemem elé Mayday, aki a derby előtti zárógaloppját egy sárga csődörrel futotta, és nagyon örülök, hogy ez is megvan, hiszen munkában ez a ló (Kansas – a szerk.) simán verte Maydayt, majd a derbyben 14. lett Tormási Gyuszival, míg Mayday fölényesen nyert. Örülök ennek is. Ezek mind spontán dolgok. Akkor nyilván nem gondoltam, hogy ezt ennyi év után elő fogom venni, de most, hogy elővettem jó érzés volt visszanézni. Azaz én ezekkel magamnak és másoknak örömet szeretnék szerezni, ami nekem gyermekkoromban sajnos nem adatott meg.

RP: A plakátra azt tettük, hogy Te vagy a magyar lóversenyzés nagykövete, de érzel emiatt bármi plusz felelősséget a vállaidon?
RS: Nem érzek. Mivel, mint mindenki más nekem is voltak hullámhegyeim és hullámvölgyeim olyat azért érzek, hogy többen is örülnének, ha eltűnnék, de ez még jobban vezérel arra, hogy haladjak előre.

RP: Sokat keresnek a kollégák, akár ügyes-bajos dolgaikkal, vagy hogy bármiféle tanácsot kérjenek?
RS: Nem jellemző.

RP: Köztudott, hogy keveset alszol. Éjszaka vagy hajnalban szoktál nézni nagy lóversenyfutamokat élőben a nagyvilágból?
RS: Nem. Dokumentumfilmeket, történelmi filmeket nézek olyankor. A délután az, amikor jobban foglalkozom a lóversennyel, hiszen rengeteg anyagot kapok a cseh, angol, szlovák barátaimtól és a Facebookon is sok mindent látok. Ugye a Facebook 5000 ismerőst enged, így sajnos nagyon sok embert emiatt törölnöm kellett, de az 5000 ismerős nagy része lóversenyes, akkor gondold el mennyi mindent látok az üzenőfalamon, ha bárki bármit postol.

RP: A nap 24 órájából mennyit zakatol az agyad a lovak körül?
RS: Mindig. Minden percet.

RP: Leginkább min filózol? Hová, melyik versenybe írasd?
RS: Ilyenkor már természetesen nem, de mostanság télen, hogy milyen munkát kapjon, hogy evett, hányan leszünk holnap, azaz mindenen gondolkodok. Néha talán fölöslegesen sokat is, de én ez a típus vagyok.

RP: És most télen, hogy telnek a vasárnapok versenyek nélkül?
RS: Decemberben mindig jól jön a kisebb nyugalom, be kell valljam, nincs akkora stressz pl. Van persze, hiszen most is 17 csikóval dolgozunk, de nem akkora.  Ez más szempontból izgalmas időszak, hiszen ilyenkor történik a csikók belovaglása. Februárban aztán már alig várjuk a kapunyitót. Azért ilyenkor többet tudok például a gyerekekkel is foglalkozni, tanulni.

RP: Ha én állnám a cechet, kit szerződtetnél istállólovasnak, azaz kit tartasz a legjobb zsokénak, ha lehet valakit annak nevezni?
RS: Ezt te is tudod. Naná, hogy Christophert (Soumillon – vele itt a képen a szerk.). Ha a földön maradunk, akkor egyértelmű Líneket.

2009. április 19-én TV stábok, fotósok gyűrűjében adta meg Soumillonnak az idomári utasítást

RP: Apropó Jaro. Legendás – most már évtizedeken átívelő – a kapcsolatod Línekkel. Pont ebben a már többször említett nyolc évvel ezelőtti interjúban nyilatkoztad nekem, hogy egészen imponáló kettőtök eredménysora. Bevallom, nekem az ő személyéről mindig a zsokéiskola jut eszembe. Évek óta mondjátok, hogy nincs zsoké. Igaz. De arról senki nem beszél nyíltan, de többen is említették nekünk, hogy Magyarországon kb. háromszor annyi tréner dolgozik a félezer lóval, mint az optimális lenne. Boldog-boldogtalan licenszet kap, olyan is, aki egészen biztosan nem érdemes még erre, mert nincs meg mögötte még az a szakmai tapasztalat és tudás, ami egy istálló vezetéséhez kell. Te hogy látod ezt a kérdést?
RS: Az okát tudjuk. Ha egy pénzes futtatónak szimpatikus egy fiatal lány vagy fiú trénert csinál belőle. Van most egy szabály, hogy 2022-ig nem adnak ki új trénerlicenszet.

RP: Nem is tudtam erről a szabályról…Ezek szerint akkor a döntéshozók is látják ezt…
RS: Valószínűleg. Igen, valóban sok most a tréner idehaza, de nem bántom őket. Nincs bajom velük. Sok sikert mindannyiuknak!

RP: Az idei ranglistára pillantva szemet szúr a kétezres évek szinte verhetetlen tréner-párosának, a Ribárszki-Kovács duónak a “hátralépése”. Sanyi ugyan most nem tréner, de felesége, Szilvi negyedik, te pedig a hatodik helyen végeztél a rangsorban, (mármint az általam óriási butaságnak tartott bel- és külföldet összegzőben – erről később). Megkezdődött egyfajta „hatalomátvétel” az idomárok között, hiszen a dobogós Maronka-Georgiev-Zala hármas jóval fiatalabb, mint Ti Sanyival?
RS: Bármi megtörténhet. Ügyesen csinálják, jól is megy nekik, de ez nem biztos, hogy jövőre is így lesz.

RP: A felsorolt három ifjú titán erősen köthető a Te személyedhez. Hogyan emlékszel vissza kezdeti lépéseikre, már amit – legalábbis ketten – a Te istállódban töltöttek?
RS: Így van. Zala Csabi még inkább gyerekes volt akkor, de szerintem figyelt és raktározta el a dolgokat magában, még ha esetleg nem is mondja, hogy itt tanult vagy ott tanult, aztán Angliába került és mivel akart, azaz volt szándéka a tanulásra, gondolom ott rengeteg ismeretet szerzett. Talán ott döntötte el, hogy majd egyszer megpróbál tréner lenni és láthatjuk sikeres is benne és le a kalappal előtte. Maronka Gabi szintén tudatosan készült erre a pályára.

RP: Kikérik valamiben manapság a volt mesterük véleményét?
RS: Nem igazán.

Ribárszki Sándor és Stanislav Georgiev Írországban, a Goffs árverésen

RP: Stani történelmi tettet vitt végre, ami szerintünk nem kapott akkora publicitást idehaza, amit megérdemelt volna. Szerintünk majd Nancho-hoz hasonlatosat, mert én kerestem, de nem találtam olyat, hogy valaki derbyt nyer zsokéként olyan lóval, amit ő treníroz. Hogy vélekedsz erről, hiszen ő az egyik legjobb barátod a szakmában, ha jól tudom?
RS: Így van. Tegnapelőtt este meghívtam egy finom székelykáposztára, kétszer is evett belőle, mert nagyon ízlett neki. Valóban az egyik legjobb barátom a szakmában, nagyon szeretem őt, még ha nem is járunk annyit össze. A kérdés szakmai részére vonatkozó válasz pedig, hogy Stani nagyon jól végzi a dolgát. Reggel, este ott van az istállóban. Jól bánik a lovakkal és az emberekkel is, pedig rengeteg tulajdonosa van, azaz az ő élete sem könnyű. Nagyon jól csinálja, és mélyen egyetértek: nem volt eléggé hangsúlyozva a médiában, hogy mennyire nagy dolgot vitt véghez ezzel a kettős győzelemmel.

RP: Képzeld, egész véletlenül akadtam arra az információra, amire az imént zárójelesen utaltam, ami engem teljesen ledöbbentett. Mint a sportágat majd három évtizede követő, lóversenyrajongó mondom: ekkora sületlenséget még nem tapasztaltam, hogy egy trénernél beleszámít a külföldi futás eredménye a championátusba. Gondolj bele, ha mondjuk John Gosden megnyerné februárban a 20 millió dolláros Saudi Cup-ot és ez neki beszámítana….
RS: … ne is folytasd, értem. Az összes többi angol tréner labdába nem rúghatna mellette 2020-ban, hiába nyerné meg valaki az összes nagyversenyt Angliában.

RP: Pontosan! Nehogy bárki is azt higgye, hogy valaki konkrét személy ellen beszélünk, de nem hiszem, hogy a világon másutt lenne egy ennyire sportszerűtlen példa erre. Overdose pontosan azért nem lehetett soha Év Lova, mert nem itthon futott, uszkve az eredményei nem számítottak. Te hogy látod ezt a számomra borzasztó katyvaszt?
RS: Pedig többször is volt már így. Engem is fosztott meg ez a kiírás champion címtől. Ezek azok a szabályok, amibe mi nem szólhatunk bele. Ha nagyon kellene választani és kés lenne a torkomon, azt mondanám magyar champion a Magyarországon elért eredmények alapján kerüljön kihirdetésre. Nagy katasztrófának azért nem tartom ezt a kiírást, de én is inkább a másik oldal felé hajlok.

RP: Megbeszéltük, hogy őszintén fogunk beszélgetni és hagyjuk a porhintést. Hogy élted meg, hogy Nancho megcsinálta azt, ami Dózinak nem sikerült?
RS: Én nem így éltem meg. Messze nem így. Nyilvánvalóan nagyon örültem neki, de ez nem azt jelenti, hogy egy müncheni Group 1-es győzelmet magasabbra értékelnék, mint Overdose eredményeit. Most sajnálhatjuk, hogy Overdose idejében a legnagyobb német sprintversenyek egyike sem volt Group 1-es, mert akkor nyilvánvalóan ő is nyert volna hat hosszal Group 1-et, de a volna most sem játszik a sportban. Nagy gratula Gáboréknak.

RP: Ez most nem szakmai interjú ugyan, de téged, mint az ország egyik legjobb trénerét mégis meg kell kérdezzelek, hiszen Gábort már megkérdeztük róla: hogy javulhat egy ló ilyen rövid idő alatt ennyit? Nancho negyedosztályban hatodik volt, ma ünnepelt szupersztár…
RS: Volt, hogy verte a Nirwanámat (nevet.) Ritkán igaz, de van példa ekkora javulásra. Ha egy ló egészséges marad, beérik, nagyon-nagyon meg tud változni, előnyére ráadásul. Korosodik, kiherélték ez is sokat számított. Ne feledjük pár évvel ezelőttig nálunk alig akadt herélt ló. Ráadásul, mi itthon nem adjuk meg a kellő időt a lovaknak. Már kétévesen nyomjuk őket, nehéz megmagyarázni a tulajdonosnak – és sok saját példám is van – hogy kései a ló, ne fusson még, így volt, aki meg is sértődött, aztán később bocsánatot kért és elmondta, hogy igazam van, de ugye az már késő volt.
A lónak mindig meg kell adni az időt, de be kell látni ez egy költség. Ahol kevesebb a pénz, ott minél jobban pörgetem, hogy jöjjön az eredmény, de ahol több a pénz, vagy van egy, amelyik többet keres a többinél, ott ki lehet várni a lóval.

Sajnos nálunk mindent elkapkodunk. Nem így kellene.

Beleértve engem is, csak nyomjuk, nyomjuk és nyomjuk… az eredménykényszer miatt. Elég sokszor a ló látja a kárát ennek. Sajnos.

RP: Talán kellemetlenkedőnek fogod érezni a mostani kérdésemet, de nem ez a célom. Egyfajta ki nem mondott magyar csapatvezetőként tevékenykedsz az árveréseken, de a hazahozott lovak többsége végül mégis csalódás. Pillanatig sem feledjük Nancho-t, Mágnást, Eminenst vagy éppen Tour To Paris-t, de hát 12 idei győzelmed nem azt mutatja, mintha ez a sok beérkező ló – még ha értelemszerűen nem is mindet te trenírozod – bombavétel lenne. Nyilván az ember reménykedik, hogy 3-4 ezerért megtalálja az új Overdose-t, de a gyakorlat nem ezt bizonyítja. Nagyon nem… Nem szegi ez kedveteket, hogy mondjuk érkezik az ősz folyamán 100 ló és abból maximum 2-3 lesz, akit a nem szakmai közönség  is megismer, azaz aki kiemelkedik a nagy átlagból?
RS: Kezdjük az elején. Valóban ezeket én szoktam szervezni. Szervezem az utat, foglalom az éttermet, hotelt stb., de ez már hosszú évek óta így megy. Valószínűleg azért alakult ez ki, mert Farkas Ferencék után mi, Molnár Orsival kezdtük ezt az egész árverésre járást. Ma valóban segítek az Arqana, Goffs és Tattersalls dolgokban, és azért csak ezekben, mert most már második éve nem mentünk Baden-Badenba. Elgagyogok egy-két nyelven így tudok segíteni a magyar futtatóknak.

Ami a lovakat illeti, van azért mindig benne pár jó vétel, de…!

Új Overdose-t behozni nem nehéz, hanem nagyon nehéz.

Beszélgettünk erről, hogy 100 évben egy ilyen vétel, ha akad. Igen, értem mire gondolsz, de ugye van egy árkategóriánk, hogy miből vásárolhatunk. Overdose és Tour To Paris majdnem a vételárban megegyezett, de a többség még ennél is olcsóbban szeretne lovat, akár 1200-1400 eurókért. Ez még inkább leredukálja a sanszot, hogy egy Dózi képességű lóhoz jussunk.

Tour To Paris – még itthon

RP: Nem engedtem el a fülem mellett, hogy Tour To Paris-ról mennyit beszélsz ma este. Ő a szívednek egy különösen kedves ló?
RP: Nagyon. Én sokat lovagoltam. Többet, mint Overdose-t. Azért is kedves, hiszen Overdose-t ugye Mikóczy Zoli vette, “Tourt” pedig én. Ez azért más. Sőt az első „kvalit” mikor futotta rettentő jó idővel, utána öt nappal később keresett meg Hammersberg úr, hogy érdekelné, azaz akkor még a tulajdonomban is állt.

RP: Mi a legnagyobb probléma ma a versenyzésben a munkalovas (istállószemélyzet) hiány, zsoké hiányon és az alacsony versenydíj „szentháromságon” kívül?
RS: Ezek. Tökéletesen megfogalmaztad. Ebből is látszik, hogy mennyire felkészült újságíró vagy. Ezeken kívül mást nemigen látok, hiszen ló van elég. De azt mindenképpen el kell mondanom, hogy azért én mindig optimista vagyok.

RP: És mi a legnagyobb előrelépés szakmai kérdésben?
RS: Korrektül fizetnek. Ez nem kicsit fontos azért. A tartásdíj és versenydíj összehasonlításában Közép-Európában szerintem nagyon jól állunk. Csehországban, normál akadályversenyben, azaz nem nagydíjban 300 ezer forint az első díj. Talán úgy tűnik, hogy most ellentmondok az előző válaszomnak, amikor is az alacsony versenydíjat említettem, de most az arányokról beszélek. Ott sokkal drágább a ló tartása és egy kisebb akadályversenyben pl. ennyi a díj, míg nálunk azt hiszem, 280 ezer körül van a legrosszabb verseny első díja, most nem tudom pontosan. Persze nálunk is lehetne magasabb.

Ez a kép maga a lóverseny-történelem egy kis szelete. Kanics Ákos-Varga Zoltán-Ribárszki Sándor-Siklósi Tamás és oldalról dr. Gábriss Krisztina. A 2000-ben Kerteskői Díjat nyerő Sárkánytűzzel, a nemrégiben elhunyt Kese, azaz Bodzán József.

RP: Gyakran elsőként lájkolod a Varga Zoli állapotáról kiadott sajtóközleményeinket. Üzennél neki valamit?
RS: Képzeld el, én nem írogatok oda, mert ha tudnék, személyesen beszélnék vele, és nem vagyok az az odaírogató típus.

Drága Zolikám! Nagyon sok boldogságot, javulást, gyógyulást neked aztán egy sört igyunk meg valahol, meg beszélgessünk még a lovakról. Remélem, mielőbb találkozunk.

Itt kell elmondanom, hogy nagyon sajnálom Pető Sanyit is. Töprengtem napokig, mert volt egy másfél órás vágatlan videó, ahol a Slipslopot lovagolta és végül privátban elküldtem neki. Nem tudtam, hogy jót teszek-e vele vagy sem, de nagyon örült. Hála istennek, hiszen én sem tudtam, ahogy Te sem az interjúddal, hogy zavaró lesz ez számára vagy éppen ellenkezőleg, vigasztalni fogja és jól fog esni neki a küldemény. De nagyon örült szerencsére.

RP: A videóidban láthatjuk, hogy a szezon végén sincs leállás, de mondjuk, a három karácsonyi napon milyen tevékenység van a lovak körül, már amit kizárólag személyesen te végzel?
RS: Az etetés mindenképpen, január elsején szintén. „Paddikozás” lesz, ha jönnek amatőrök, akkor nyilvánvalóan lovaglás is. Újév napján viszont senkit nem lehet majd látni az istállóban rajtam kívül. Az összes lovat nyilvánvalóan nem tudom kitenni karámba, de pár azért kinn lesz.

RP: Hogyan készülsz az ünnepekre, és hogy fogod tölteni?
RS: Hát azért egy kicsit szomorúan. Akkor szoktam elérzékenyülni. Egy napot vannak itt a lányaim, aminek nagyon örülök, de igazából egyedül töltöm. Akkor mindig elérzékenyülök. Minden nap gondolok édesanyámra, de ilyenkor meg aztán főleg.

RP: Az ügetőre ki szoktál menni?
RS: Nagyon ritkán. Inkább nem, mintsem igen.

RP: Tudod, hogy még százat kérdeznék, de már így is nagyon hosszú ez az interjú. Köszönet, hogy rendelkezésre álltál és békés ünnepeket kívánunk a Racing Portal minden olvasója nevében.
RS: Az a fontos. Azt szeretném. Békesség az legyen, mind a trénerek között, mind az egész szakmában. Én köszönöm a megtiszteltetést és üdvözlöm a Racing Portal szerkesztőségét és minden olvasóját, de búcsúzóul kérdezhetek én is valamit?

RP: Természetesen, parancsolj.
RS: Miért kellett nyolc évet várnom, hogy újra bekerülhessek Magyarország legjobb nemzetközi lóversenyoldalára? (nevet)

RP: Na, elmész Te a … Fenyőfa alá! Békés, boldog Ünnepeket neked!
RS: Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok én is mindenkinek!

Ribárszki Sándor – Sereg András – 2019. december 13. Minden jog fenntartva! ©

A végére egy fotó csak viccből. Íme a bizonyíték, hogy én már az Overdose film (Vágta egy álomért – 2013) premierje után is szerettem volna egy exkluzív interjút, de sajnos Sanyi nem állt kötélnek. 

 Sanyival közösen, áldott, békés ünnepeket kívánunk a Racing Portal minden olvasójának! Szeressék a lovakat!

Képek: Juhász Zsóka, Ribárszi Sándor, Patyus Ferenc, Mérges Enikő, Tóth László