RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Születésnapodra – Bill Hartack

Holnap születésnapját ünnepelné az amerikai galoppsport legendás alakja. Mi természetesen nem feledkeztünk meg róla.

31905935152_64220eee3b_b-e1575713040551-800x445.jpg

William John Hartack Jr. néven látta meg a napvilágot 1932. december 9-én Pennsylvania-ban de a média később csak „Bill”-ként emlegette. Willie beceneve ellen hevesen tiltakozott a későbbiekben is a híres zsoké. Nem volt felhőtlen gyerekkora, a család nehezen ért körbe hónapról-hónapra, miután anyja autóbalesetben meghalt, mikor Bill még csak nyolc éves volt. Apja bányászként dolgozott, és egy farmot vezettek, mígnem egy éjszaka alatt leégett mindenük és hajléktalanok lettek két lánytestvérével együtt. Bill kis termete miatt Nyugat Virginia-ba szegődött zsokénak, mivel apja sem tartotta elég alkalmasnak, hogy bányász legyen belőle.

Első alkalommal, mikor egy családi baráttal kilátogatott a versenypályára, és látván, hogy a lefagyott talajon hat ló egyszerre esett el lovas alatt, megfogadta, hogy ő sohasem ül lóra. 19 évesen mégis megnyerte első versenyét, és harmadik szezonjában már az Egyesült Államok vezető zsokéja lett – bajnoki címét pedig még három alkalommal tudta elhódítani. Gyorsan felkeltette a trénerek érdeklődését: Hartack mindenkori ügynöke, Chick Lang ’54-ben már T. J. Kelly-hez irányította és Floridába költözött. 1957-ben első Kentucky Derby győzelme is megszületett – majdhogynem az ölébe hullott, mert ezt tartják az egyik legmegosztóbb lefutásnak a Derby történelmében: Bill Shoemaker elnézte a célvonalat, és idő előtt kentrére fogta Gallant Man-t, így Iron Liege nyergében Hartack pont előttük ért célba.

Ezt még további négy Kentucky Derby trófea követte, mellyel ő az egyedüli Eddie Arcaro mellett, kik ötször hódították el a rózsatakarót. Egy 1994-es interjúban a Louisville Cournier Journal újságírója pedzegette, mennyire érzi magát szerencsésnek emiatt, Hartack így válaszolt:

„Mikor ezt valaki felhozza nekem, nem hátrálok meg és mondom azt, micsoda mázlim volt. Mert ez nem szerencse kérdése. A megfelelő lovakat lovagoltam, és jól lovagoltam őket. Nagyon is büszke vagyok az eredményére.”

Valószínűleg összejött volna egy hatodik is, de a Florida Derby-bajnok lovát, Tim Tam-et elveszítette a Derby-re, mivel egy héttel május első szombatja előtt szerencsétlen módon eltörte a lábát. Hartack helyét Ismael Valenzuela vette át, és párosuk megdicsőült a louisvillei megmérettetésen.

Hármas Korona sikerei karrierje során:

Kentucky Derby:

1957: Iron Liege
1960: Venetian Way
1962: Decidedly
1964: Northern Dancer (vele szerepel a nyitóképen)
1969: Majestic Prince

Preakness Stakes:

1956: Fabius
1964: Northern Dancer
1969: Majestic Prince

Belmont Stakes:
1960: Celtic Ash

Hartack emellett háromszor nyerte a Preakness Stakest és egyszer a Belmont Stakest. 26 évesen, 1959-ben már beválasztották a Hírességek Csarnokába, de egészen 1980-ig nyeregben maradt. Mai napig ő a legfiatalabban hallhatatlanná vált zsoké ezzel a címmel. Karrierje végén már sokat küzdött azzal, hogy hozza versenysúlyát, így 1978-tól Hongkongban lovagolt leszerelésig, mivel ott kicsivel többet engedtek a zsokéknak, mint az USA-ban.

about-magazines.jpg

1953-tól 1974-ig az Államokban 21,535-ször pattant nyeregbe versenyben, és 4272-szer szert. Ő volt az első zsoké, aki 3 millió dollár felé jutott összkeresetben. Miután szegre akasztotta a csizmát, 1981-től haláláig versenyintézőségben, és különféle pozíciókban dolgozott.

Visszahúzódó, nehéz természetként ismerték, egyfajta magányos farkasként, amit keserű gyerekkora is megalapozott. Sosem házasodott meg. Szinte mindig elégedetlen volt saját eredményeivel kapcsolatban is, de a lovakhoz nagyon értett és élt-halt a lóversenyzésért.

„Lovaglása és etikája kifogásolhatatlan volt. Olyan okos volt, amilyen csak lehetett. De amennyire jól kijött a lovakkal, annyira nem tudott az emberekkel.” – jellemezte Johnny Longden zsokétársa.

1956-ban és 1964-ben is felkerült a Sports Illustrated címlapjára, sőt, 1958-ban még a Time-ről is ő nézett vissza az olvasóra, ahol Hartack sajnálatára „Willie”-ként nevezték meg.

2007-ben, napokkal születésnapja előtt a szokásos texasi vadászata közben halt meg a kabinjában egy barátja táborában.

Képek: Flickr, billhartackfoundation.org

süti beállítások módosítása