RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

A „nagy” Bill Shoemaker

1931. augusztus 19-én született William Lee Shoemaker, ki legendás alakja lett az amerikai lóversenyzésnek.

jockey-willie-shoemaker-534356632-5c50b51b46e0fb0001c0dcc3-e1565709967234-800x445.jpg

„Willie”, „The Shoe”, „Bill” – a texasi születésű Shoemaker több becenevet is elnyert élete során, de a legtöbben csak Bill-ként emlegetik. Amekkora óriás volt a pályán, olyan apró volt egy szál magában: koraszülöttként, mindössze 1,1 kg-ot nyomva a szülészorvos azt mondta, nem fogja megélni az első éjszakáját sem. Nagymamája tette a csöppséget egy cipősdobozba, és tette a bekapcsolt sütő nyitott ajtajára rá – egy fajta házi inkubátorba – amivel csodával határos módon túlélte. Ennek hatására – és talán a galoppsport szerencséjére – sosem nőtt meg igazán. 1 méter 47 centis magassággal és 41 kg-os súllyal rendelkezett felnőttként is.

A nagy gazdasági világválság idején családjával sokat költözködtek, de hétévesen nagyszülei ranchára került a kicsi Bill. Ott szerelmesedett bele a lovakba, mikor minden nap lóval kellett mennie a postára. Ez a szenvedély később odáig vezetett, hogy tizenévesen már lógott a suliból, csak hogy lovagolhasson. Szülei válásával Kaliforniába csöppent az apja oldalán, ahol a legtöbb sportcsapatból az edző kitessékelte – mondván, túl kicsi – de bekerült a boksz és birkózó társaságba. Utóbbiban az a szóbeszéd járja, hogy sosem verték meg, pedig minden ellenfele nagyobb volt nála. Egy iskolatársa ismertette meg egy zsoké barátjával Shoemaker-t, és ő rögvest el is szegődött oda dolgozni. 11. osztályban otthagyta az iskolát, hogy teljes állásban lehessen a telivérek mellett. Ekkor kezdődött neki a nagybetűs élet.

41658089_10157937546967178_3399475200423624704_n.jpg

A francia színész és profi birkózó, André The Giant-tal.

A hely, ahol dolgozott a Hollywood Park igazgatójának a telepe volt, ahol ex-zsokék tanították Bill-t a telivérek lovaglásának trükkjeire. Őt persze minden érdekelt, és egyre többet lógott a versenypályákon. George Reeves tréner vette fel elsőként tanuló zsokénak. Shoemaker 1949 márciusában, 17 évesen  először lovagolt versenyben, de harmadik startja után máris a győztesek körébe vezetett az útja áprilisban. Reeves egészen addig kapta a kritikákat, hogy miért alkalmaz ilyen kicsi és tapasztalatlan zsokét, míg Bill hét győzelmet aratott a versenynyeregben töltött életének második hetén.

1949-ben – viszonylag későn kezdve a szezont – az USA történelmének második legtöbb győzelmét aratta egy éven belül: 219 versenyt nyert. Második évében, 1950-ben pont annyit nyert, amennyi rekordként állt előtte: 388 futamban diadalmaskodott egy szezonon belül. A csillaga magasan szárnyalt, 19 évesen már olyan sokat keresett (hetente 2500 dollár környékén), hogy a Los Angeles-i Fellebbviteli Bíróság egy felügyelőt (gyámot) rendelt Shoemaker mellé szülei hozzájárulásával. 20 évesen egy nemzeti ikon lett, ünnepelt sztár, a zsokék ranglistájának első helyezettje, és házas: első feleségét, Ginny-t ekkor vette el. Végül három exfeleséggel a háta mögött élte utolsó éveit.

1953-ban jó 1600 futamban állt starthoz, és új rekordot állított az egy szezonon belüli győzelmek terén 485-tel. Rá egy évre a 20. század legeredményesebb (győzelmi ráta) zsokéja lett, mivel 380 első helyet szerzett 1251 indulásból.

1954-től betoppant az életébe Rex Ellsworth, ki az első komoly lovát is meghozta Bill Shoemakernek: Swaps-t. A nagy Nashua-t és a veterán zsokét, Eddie Arcaro-t Swaps és Shoemaker állította meg az ’55-ös Kentucky Derby-ben, mellyel az egyik legfiatalabb, mindössze 23 éves derbygyőztes zsokévá vált. Ekkor láthatóak a nyitóképen. Még ugyanebben az évben az ikonikus visszavágójukban, egy match race-n fordult a kocka.

„Mindig jó szívvel gondolok vissza Swaps-ra. Ő volt az első nagyszerű ló, akit lovagoltam.” – emlékezett vissza Shoemaker.

shoemakerswapsherobhlib-800x445.jpg

Swaps nyergében

Egyébként az előbb említett Eddie Arcaro és Shoemaker zsenialitása között ugyanolyan nehéz különbséget tenni az USA-ban, mint Angliában eldönteni, hogy Sir Gordon Richards vagy Lester Piggott volt-e a jobb.

1957-ben Shoemaker banálisat hibázott, amiért 15 napra fel is függesztették: a Kentucky Derby-ben elnézett egy furlong jelzést célvonalnak, és felállt a nyeregben – lova, Gallant Man egy orrhosszal kikapott Iron Liege ellen. Öt hétre rá azért kicsit kárpótolták magukat egy Belmont Stakes trófeával. Azóta egy nagy céltábla van festve Chruchill Downs-ban a célvonal jelzőoszlopára.

Összesen 11 Hármas Korona futamban lovagolta győzelemre telivérjeit:

Kentucky Derby: Swaps (1955), Tomy Lee (1959), Lucky Debonair (1965), Ferdinand (1986)

Preakness Stakes: Candy Spots (1963), Damascus (1967)

Belmont Stakes: Gallant Man (1957), Sword Dancer (1959), Jaipur (1962), Damascus (1967), Avatar (1975)

1986-ban a történelemkönyvek legidősebb Kentucky Derby-bajnokaként jegyzik, hiszen 54 évesen segítette Ferdinand-ot a rózsatakaróhoz. Az idő volt az egyetlen, ami lassította a tempóját, de így nyilatkozott a futam előtt:

„Ha Jack Nicklaus meg tudta nyerni a Masters-t (Masters Tournament, golf – a szerk.) 46 évesen, akkor én is megnyerhetem a Kentucky Derby-t 54 évesen”.

Következő évben Breeders’ Cup Classic-ot is nyertek együtt a nagy riválisuk, Alysheba előtt, mellyel egy Év Lova címet is megkaparintott a mén.

Összesen nyolc lovat segített Év Lova címhez Shoemaker, mégis egyet tartott magasan a legjobb lovának: Forego-t. Legnagyszerűbb pillanatuk tán az 1976-os Marlboro Cup volt a Belmont Park-ban, mikor óriási ütközetben nyertek egy orrhosszal Honest Pleasure előtt.

1970-ben az örökranglista első helyére pályázott, ahol a néhai John Longden állított összesen 6032 győzelemmel. Amit Longden 40 év alatt lovagolt össze, azt Shoemaker 22 szezon alatt bekebelezte: szeptemberben 6033. sikerét aratta. 43 évesen, 1976-ban már hétezernél járt a mutató, és végül (40 350 startból!) 8333-nál állt meg 1990-ben. Ezen rekordot 1999-ben törték meg.

 

1990. február 3-án pattant utoljára nyeregbe, amit Santa Anita Parkban 64 573 ember nézett élőben végig. A videóban látható, hogy még az amerikai elnök, George Bush is kifejezte tiszteletét neki. Miután szögre akasztotta a csizmát, trénernek állt, de maradandót azon a téren már nem alkotott. Egy autóbalesetben teste háromnegyed része lebénult, de egy szájjal irányítható tolószékkel ment folyamatosan az istállóba. 1997-ben hagyta abba tréneri pályafutását. Balesete után a mozgáskorlátozottak szószólója lett.

„Szerencsés voltam. 40 évig lovagoltam, 40 ezer futamban, és egy csomószor estem. De sosem volt gerincsérülésem, vagy hasonló. Most meg egy autó elkapott. Sosem tudhatod.” – mondta első nyilatkozatában a baleset után.

Össznyereményt tekintve tízszer, versenyeket tekintve ötször volt a zsokék legjobbja az Államokban. Angliában, Írországban, Dél-Afrikában és Argentínában is lovagolt. Összesen 123 millió dollárt kerestek lovai.

2003-ban, álmában, otthonában meghalt. 72 évig élt, de a lóversenyzésben halhatatlan.

Képek: Americas Best Racing; pinimg.com; DRF, liveabout.com; bolesworthclassic.co.uk; photobucket.com

süti beállítások módosítása