RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

A lábaik előtt

Hogy is mondta Kepes András?

kepkivagas.PNG

„A történelemkönyvekben a férfiak a hősök, az életünkben a NŐK”.

Igen.

CSUPA NAGYBETŰVEL.

Ma ugyanis a hölgyek csodát tettek Cheltenhamban. A világ legnagyobb gát/akadály fesztiváljának közönsége lábaik elé borult, pedig tegnap, szerdán rendezték a Ladies Day-t.

1987-ben a mindössze 21 éves Gee Armytage volt az úttörő, azaz az első hölgyzsoké, aki győzni tudott a legrangosabb ugrófesztiválon. Ennek ellenére a gát/akadály műfajban a hölgyek indulása még a síkversenyekhez képest is elenyésző.  Hogy miért?

Ezt a műfajt össze sem lehet hasonlítani az általunk kedvelttel.  Míg a síkfutamokban a versenyek 90%-a 2400 méternél rövidebb, addig a gát/akadály szakágban alig találunk 2 mérföldnél, azaz 3200 méternél rövidebb versenyt. Ha ez nem lenne elég, közben még akadályokat is át kell ugrani. 

Ugye nem kell külön ecsetelni, hogy ez a sportág mennyivel nagyobb igénybevételt jelent ló és lovas számára egyaránt.

Ennek ellenére az idén valami megváltozott. A keddi nyitányon Rachael Blackmore nyert egy 4000 méteres Listed versenyt. Azonnal felkapta a média. Ma Lizzie Kelly csatlakozott hozzá. Az igazi nőnapot, azaz a végső katarzist

Bryony Frost produkálta, aki a napi főversenyt, a Grade 1-es Ryanair Chase-t nyerte 4100 méteren! 

Természetesen a történelem első Gr1-es nyerője lett Cheltenham-ben. Csodás volt a jelenetek egész sora, amikor is a férfi kollégák sorra puszilták meg az új bajnokot.

A győzelem híre bombaként robbant az angol médiában. Angol? Dehogy. Nézzék csak! A CNN, a Washington Post is címlapon hozza a bombasztorit. Mi is. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Éljenek a hölgyek!

Hogy Tandori Dezső ezt nem élhette meg … Pedig ez volt a kedvenc fesztiválja.

Kiemelt kép: Racingfotos

süti beállítások módosítása