Európa egyik legünnepibb lóversenyhétvégéjéhez ismét rendhagyó módon „csinálunk” kedvet Önöknek.
Mivel az esélyeket napok óta látják az oddsok között, így mi most nem a futam indulóit elemezzük, hanem a tavaly őszi Breeders’ Cup ikonokhoz hasonlóan bemutatjuk az ARC történelmének legsikeresebb résztvevőit. Háromrészes sorozatunkban elsőként természetesen jöjjenek a lovak.
A négylábúakkal van a legnehezebb dolgunk, egyrészt mivel a párizsi gyepen kivétel nélkül csak fantasztikus klasszisok galoppoztak be a célba elsőként, másrészt pedig a tény miatt, hogy amíg egy tréner vagy zsoké akár ötnél többször is – mint azt a sorozat következő részeiben majd olvashatják – arathat diadalt, addig egy telivér karrierje jelentősen rövidebb.
Ennek folyamán egyetlen triplázója sem volt ezidáig a topfutamnak – duplázója ellenben annál több, szám szerint hét akiket egyenként részletesen bemutatni gyakorlatilag lehetetlen, így most csak nagyon röviden olvashatnak az európai lóversenyzés történelmének kiemelkeő hőseiről.
Sem Tréve-ről, sem pedig Ribot-ról nem kívánunk különösebben szólni, hiszen mind Criquette Head-Maarek fergeteges kancáját, mind a 20. század egyik, ha nem a legjobb lovát számtalanszor méltattuk már sorainkon. Utóbbi külön érdeme az ARC-ban, hogy a legnagyobb előnnyel nyerő rekorderek között is jelen van, miután 1956-ban 6 hosszas győzelemmel védte meg címét, ráadásul ezzel ő lett ez első külföldi duplázó.
A verseny történetének első kétszeres bajnoka Ksar volt. A francia mén 1920 és 1922 között kilenc trófeát hódított el a legfelső szinten trénerének, Walter Walton-nak, majd nyugdíjba vonulása után talán még saját karrierjét is felülmúlta fedezőménként, Gr1-győztesek sorát adva Európában és Amerikában egyaránt.
Sikereit meglepően gyorsan, már 1930-ban és ’32-ben Motrico tudta megismételni. Maurice d’Okhuysen pej ménjét nem sorolnánk a legnagyobb sztárok közé, hiszen meglehetősen hosszú karrierje nem bővelkedett trófeákban, de épp a legjobbkor jött csúcsformába, mellyel máig a futam legidősebb nyerője.
A trófea egészen 1978-ig nem került kétszer egymás után ugyanabba a külföldi kézbe, ezalatt Ribot mellett két további francia klasszis védte meg a címét a kontinens legnagyobb összecsapásán. Corrida 1937-ben került be a gyengébbik nem első képviselőjeként a neves társaságba, Tantiéme pedig 1951-ben követte.
Alleged, az utolsó külföldi telivér, aki kétszer is diadalmaskodott Longchamp-ban
Marcel Boussac remek kancája pályafutása során három különböző országban, névlegesen hazáján kívül Nagy-Britanniában és Németországban is szerzett kiemelt győzelmet, tenyészkarrierje azonban nem teljesedhetett ki, hiszen egyetlen utódja, Coaraze élte csak túl a második világháborút – aki ennek ellenére számos sikert gyűjtött be versenylóként.
Tantiéme már komolyabb életművet hagyhatott maga után: versenylóként szerzett 8 Gr1-sikerét ivadékai még jóformán fölül is múlták, kétszer is Franciaország bajnok apaménje lett, valamint a francia lóverseny Hall Of Fame-jének tagja.
Végezetül pedig az utolsó aki ellopta a gallok elől a duplát, az nem más volt, mint a nagy Vincent O’Brien és Alleged. Az amerikai tenyésztésű mén 1977-ben és ’78-ban számos “kisebb” verseny mellett kétszer csempészte Írországba az ARC trófeáját Lester Piggott-tal a hátán, emellett mindkét szezonban elnyerte az Év Lova-címet és a legmagasabb formaszámot is.
Holnap jövünk a zsokéikonokkal.
