RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Epsomban írott történelem

Mindössze napokra vagyunk a világ első számú lóverseny eseményétől.

Spion Kop 1920-ban megtáltosodva karrierje első győzelmét aratta a Derby-ben. Fotó: Country Life

De miért is ilyen különleges az epsomi Derby?

Ha nincs az angolok lószenvedélye, ha nincs Jockey Club és a Derby XII. Grófja, ma teljesen más formában létezne a világ lóversenyzése. Hisz ahogyan maga a lóversenysport, az összes Derby is Angliából származik: az 1780-ban egy évvel a nagy sikert arató Oaks Stakes után Lord Stanley (az akkori Derby-Gróf) és vendége, Sir Charles Bunbury fogadásából alapult meg a háromévesek mai napig legkiemelkedőbb megmérettetése – a sors fintora, hogy egy vesztes fogadás írt történelmet. Az alapítófutamban ugyanis Bunbury lova ért először célba – övé lett az egy éves dicsőség – Lord Derby-nek pedig a 238 éve tartó „alamizsna” jutott, hogy róla lett elnevezve maga a verseny. Névadóként hét évig kellett várnia, hogy ne csak magát, hanem lovát is ünnepelhesse Epsom-ban.

Azóta pedig az egész világon ünneplik: az epsomi Derby ihlette az összes ország derby-jét Új-Zélandtól Kentucky-ig. És ahogyan a pár hete lefutott Kentucky Derby, az eredeti angol mérkőzésnek sem szabhatott soha semmi gátat: 1780 óta minden évben starthoz álltak a London melletti kisvárosban a legjobb hároméves telivérek, hogy elhódítsák a kék szalagot. Pedig két világháború is erősen belemart Angliába… Ilyenkor Newmarket gyepén „New Derby” elnevezéssel várták a futtatókat. És micsoda futtatók voltak – és vannak – azok! Miniszterelnökök, királyok, grófok és hercegek sorát ma II. Erzsébet királyné folytatja – igazolva, hogy a lóverseny a királyok sportja.

II. Erzsébet királyné már hercegnőként is rendszeres látogatója volt az ország legpompásabb versenyeinek. (1950)  Fotó: royaliticism.com

 

Az epsomi Derby minden, valaha a világon rendezett verseny felett áll:

ez a futamok futama, a derbyk derbyje, ami örökre a piramis csúcsán marad. Ez indította be a sportot, a klasszikusokat, az évjárat-összehasonlításokat, előfutamokat és minden mást. A Hármas Korona második ágaként, de attól különlegességében mégis teljesen függetlenül játszik központi szerepet a szezonban: ha nincs a mezőnyében a 2000 Guineas-győztes, nem gond; ha a mérföldes hős kikap, sebaj. Míg Amerika görcsösen kutatja a következő Hármas Korona bajnokot, Angliában csak a Derby számít. Legyenek négyen, vagy legyenek 34-en a startnál, az egész kontinens csillapíthatatlan szenvedéllyel szurkolja fel és le az epsomi lankákon a hároméves telivéreket 2400 méteren keresztül.
Derby-ben győzni a világ minden táján a szakma egyik csúcsát jelenti: egy versenyló életében egyszeri, és megismételhetetlen alkalom, hogy bizonyítson – a hibalehetőség ki van zárva annak, aki itt nyerni akar. Minden zsokénak, trénernek és tulajdonosnak megtiszteltetés, ha csak indulót adhat a mezőnybe, legyen az az első, vagy a huszadik próbálkozás. A Derby-sikertől még idegen Mark Johnston könnyek közt jelentette be élő adásban a Dante Stakes megnyerése után, hogy Permian-t indítja a Derby-ben. Győzelmük Yorkshire megye hét évtizedes várakozásának vetne véget.

Elveszve a cilinderek és koronák között a XX. század egyik legjobb lova: Mill Reef. Fotó: Daily Mail

A Derby-győztes az egyik legékesebb billog, melyet csak kaphat egy telivér: akárhogy is teljesít karrierje során, neve örökre belevésődik a lóverseny-történelembe. Szombaton újabb név kerül fel a halhatatlanok listájára, hogy később olyan legendákkal karöltve beszélhessünk róla, mint KisbérFlying FoxMill ReefShergar, Galileo vagy épp Sea The Stars.

The Greatest Flat Race in The World – Ugye nem kell lefordítani? 

Kihez kerül a 238. Derby trófea? A lehetséges jelölteket mind bemutattuk itt. Tartsanak velünk péntektől, mikor Epsom tovább írja a világ lóverseny-történelmét!
süti beállítások módosítása