Racing Portal: Üdvözöllek! Kezdjük a legelején, mióta foglalkozol lovakkal, hogyan kerültél kapcsolatba velük?
Nagy Zoltán: 1978-ban jelentkeztem Bábolnára a lovas iskolába, minden itt kezdődött. Egy év után a képzési helyünk áttevődött Tatára, és ’79 nyarán, amikor gyakorlati helyet kellett keresni, több társammal együtt a pesti pályára mentünk. Kiss József trénerhez kerültem, majd fél év múltán már Alagon voltam gyakorlaton Kedvesi József mesternél. Később dolgoztam többek között abrakmesterként Bodnár Lajos idomár istállójában és a VIP istállónál, a tréneri licencem kiváltásakor pedig az Esztergomi istállóval működtem együtt. Fél év után ismét a VIP istálló következett, majd az engedélyem megszerzésétől számított két év múlva hoztam létre már vállalkozóként a saját versenyistállómat.
RP: Mekkora istállód volt trénerként Magyarországon és mit tartasz a legnagyobb sikerednek?
NZ: Sohasem volt túl sok idomítottam, a legnagyobb létszám esetében sem treníroztam 25-30 lónál többet. A tulajdonosi gárdám nagy részét kisfuttatók tették ki. Kimagasló képességű, klasszis versenylovunk nem sok volt, kiemelt tenyészversenyt nem nyertünk, viszont napi főversenyeket, első osztályú és elit kategóriás versenyeket igen. Miss Joice Köztársasági Díj és Lesvári Díj sikerei nagyon szép emlékek számomra.
RP: Minek a következtében döntöttél úgy, hogy felszámolod az istállód és külföldre szegődsz?
NZ: A válság utáni nehéz helyzet minket is elért, és ebből nem igazán vezetett felfelé az út, inkább csak egyre rosszabb lett minden, leamortizálódtunk. A megnövekedett tartási, takarmányozási, működtetési és egyéb költségeinket már nem fedezték a bevételeink. Mindezek vezettek oda, hogy úgy döntöttünk a feleségemmel, Krisztinával hogy külföldön próbálunk szerencsét. A végleges döntés meghozatala előtt már körülbelül 3 évvel elkezdtem utánajárni a lehetőségeknek, kérdezősködtem, tudakozódtam, szóval úgyis mondhatjuk, hogy az utazás előkészítése már jóval korábban elkezdődött.
RP: Miért pont Ausztráliára esett a választásod?
NZ: Az nem sokáig volt kérdés, hogy hova is vezessen az utunk. Az ausztrál galoppipart – tekintsük akár a tenyésztést, akár a versenyzést – már jó ideje a világ legjobbjának tartottam. Tudtam jól, hogy náluk az egész szakma nagyon megy, virágzik.
RP: Mikor utaztál ki és hogyan? (Volt-e valaki, aki segítségedre volt ebben?)
NZ: A kiutazásunkra végül is 2014 januárjában került sor. A hivatalos ügyek intézésében egy külön erre specializálódott cég, a CSE Australia volt segítségünkre. Erre azért volt szükség, mert Ausztráliába vízumot szerezni, és akár tanulási-, munkavállalási vagy letelepedési szándékkal bejutni az országba nagyon nehéz.
RP: A kiérkezés után sikerült azonnal munkát találni, vagy adódtak nehézségek?
NZ: Olyan sosincs, hogy minden simán menjen, természetesen adódtak nehézségek. Sydney-be érkeztünk, az első hetekben itt próbáltunk elhelyezkedni. Nem jártunk sikerrel, és akkor utaztunk le a feleségem régi ismerőseihez, Melbourne környékére. Nekik rengeteget köszönhetünk, nagyon rendesek voltak hozzánk. Fél évig náluk is laktunk.
RP: Mivel foglalkozol jelenleg és pontosan hol?
NZ: Délen, Victoria államban, Melbourne-től 100-, Geelong várostól pedig 30 km-re dolgozunk a feleségemmel egy ír tulajdonosi páros angol telivér ménesében, a neve Erinvale Thoroughbreds. Jelenleg már itt is lakunk a farmon egy szolgálati lakásban.
RP: Mekkora létesítményben, mekkora állománnyal dolgozol?
NZ: A farm összterülete kb. 100 ha, az állandó anyakanca létszám 25-30, ehhez adódik hozzá a szaporulat, ami annyit tesz, hogy a másfél éves korig itt tartott csikókkal együtt a maximális létszám 80-90 ló szokott lenni. Időnként vállaljuk pihenő lovak tartását is, viszont a ménesnek saját ménje nincsen. A Coolmore ausztrál fiókménesével állunk kapcsolatban, a kancák egy részét oda szállítjuk fedeztetésre (8-10 db). A többi egyéb ménesekbe kerül fedeztetni Victoria államon belül.
RP: Hogyan néz ki egy átlagos napod?
NZ: Jellemzően kétféle lehet: ha aukcióra felkészülési időszak („prep”) van, illetve ha a felkészülésen kívüli időszakban vagyunk. Általában két nagy árverésre visszük a csikóinkat, ezek a Gold Coast-Magic Millions (3-6 yearling) és az Inglis-Melbourne Premier (18-20 csikó). A „prep” időszakára új emberek is jönnek hozzánk dolgozni, mert ilyenkor jóval több az elvégzendő munka. Hatkor etetéssel kezdünk, héttől a yearlingek kimennek az istállóból a 15×3 méteres kiskarámokba, majd futószáras munka következik, ami csikónként 8-10 perc, ezután a felvezetést gyakoroljuk velük (20 perc), ennek során megtanulják az árverésen jellemző felállítást is.
Ha nincs prep, nyolckor kezdünk 3 fős személyzettel. Az etetést a legelőkön kell megoldani, 2 autóval megyünk, ez kb. tízig eltart, mert a lovakat minden alkalommal át kell nézni, hogy az esetlegesen sérült, vagy beteg lovakat észre tudjuk venni. Ezután az állatorvosnak, kovácsnak való segédkezésből áll a munka, és természetesen mindennapos feladat a lovak átcsoportosítása, fogadása, szállítása, és a körletrendezés sem maradhat el.
RP: Mi jellemzi a tartástechnológiát (istállózás, karámozás, elletés stb.)?
NZ: A lovaink alapvetően éjjel-nappal szabadtartásban vannak, tehát kisebb csoportokban karámokban, illetve legelőn helyezzük el őket. Az istállóban csak a gyógykezelés alatt álló és az aukciókra készítendő lovak tartózkodnak. Az aukciós lovaknak 6-8 hetes felkészülési időszakra van szükségük, így ezek az árverés előtt ennyivel jönnek be. Alomként forgácsot használunk, kivéve az ellető bokszok esetében, mert ott mindig szalma van. Érdekes az ausztráloknál az elletés módja, sok helyütt szabadon elletés van, nálunk ez úgy zajlik, hogy éjszaka kivilágítható karámokban felügyeljük az elléshez közeledő kancákat, és ha az megindul, akkor vezetjük be őket az istállóba. Az ellés után is az a cél, hogy minél hamarabb újból a szabadban legyenek. Pár napig kiskarámban helyezzük el őket, utána kapnak egy nagyobb karámot, és ha már elég erős a csikó, akkor mennek ki a legelőre. További érdekesség, hogy minden kanca az ún. „barátjával” közösen van tartva, ami annyit jelent, hogy teljesen egyedül sosem visszük őket sehova, így mindig nyugodtak maradnak.
RP: Mennyiben egyezik, illetőleg mennyiben tér el a lovak takarmányozása a nálunk megszokottól?
NZ: Alapvető különbség, hogy zabot egyáltalán nem etetnek. A pelletált lótápok alkalmazása viszont általános gyakorlat, a mi esetünkben az összes korcsoport ugyanazt az egyféle tápot kapja eltérő mennyiségben. Ezen felül takarmány-kiegészítőket a yearlingek kapnak, ezek elsősorban az ízületek és a csontok fejlődésére vannak jó hatással. A vemhes kancák csak reggel esznek abrakot, a közvetlenül az ellés előtt álló kancák és a csikók délután is. A legelőfű mellett szálastakarmányként általános a zabszéna, fűszéna, lucernaszéna etetése, ezek mennyisége mindig a legelő hozamától függ. Jó legelőik vannak, és nagyon gazdaságosan használják ki a területeket, a legelőfű beltartalmát rendszeresen figyelik.
P: Milyen mértékben látsz rá az ausztráliai telivértenyésztésre?
NZ: Másfél év itt töltött idő után azt látom, hogy nagyon sokan foglalkoznak Ausztráliában lótenyésztéssel. Mivel nagyon jól megy a versenyüzem, a tenyésztés ki kell, hogy szolgálja az igényeket, ehhez nagyon komoly szakmai felkészültség és háttér kell, értek ez alatt olyanokat, mint mondjuk az állatgyógyászat, vagy a szakképzett munkaerő. Nagyon magas a színvonal. Rengeteg farm van, a világhírű méneseknek is van képviselete (Coolmore, Darley stb.) A szakmai stáb nagyon komoly az árveréseken. A trénerek ügynökökkel vesznek részt rajtuk, és maguk az idomárok egyben üzletemberek és befektetők is. Itt máris összefonódik a tenyésztés a versenyzéssel. Azért az utóbbi években az infláció okozott némi visszaesést az eladások tekintetében.
RP: Mennyire van rálátásod az ausztrál galoppversenyzésre?
NZ: Nagyon működik, több ezer idomár tevékenykedik ebben a hatalmas országban. A hét minden napján, több pályán is van verseny. Külön média teremtődött a versenyek számára: lóverseny rádió és tv-csatorna is van, ahol egész álló nap riportokat készítenek a trénerekkel, tulajdonosokkal, zsokékkal. Hatalmas tréningtelepeik vannak, ezeken általában a versenylovak is karámozva vannak egész nap. Más rendszerű az istállózás, ahol van, ott nagy bokszokban, nyitott istállókban, forgácson állnak a lovak. Külön vannak olyan trénerek is, akik csak a lovak alapkiképzését végzik. Nagyon sok trénernek van pihenőfarmja, ahol a telivérek akár szezon közben is pihennek. A lovak kímélve vannak, idős korukig egészségesek és tudnak versenyezni. Ha nincs fantázia, illetve képesség egy ménben, azonnal herélik ki (sok a herélt versenyló). Nagyon komoly a szindikalizálódás a tulajoknál (60-80%), mert a tartás nagyon költséges. A trénerek eszméletlen sokat keresnek, de a zsokék és a munkalovasok is nagyon jól meg vannak fizetve.
RP: Biztos anyagi hátteret tud adni a szakma a benne dolgozóknak?
NZ: Egyértelműen, kényelmesen megélnek belőle, az alacsonyabb beosztású emberek is jól meg vannak fizetve, az átlag munkásembernek is telik saját autóra, lakásra, nyaralásra. Magasabb beosztásokban még több a fizetés, ott már nagyon jól lehet keresni, a pozícióknak meg van határozva a minimálbére.
RP: Mi a véleményed a telivériparukról, milyennek látod az iparág működését?
NZ: Nagyon jól működik az ipar náluk, folyamatosan fejlődik. Rengeteg munkahelyet teremt. A benne élő és dolgozó embereknek olyan az anyagi helyzetük, hogy befektetésként is megéri sokaknak csinálni, nem csak szórakozás, komoly üzlet van benne. Drága, költséges sport, de az általánosan jó anyagi helyzetükből adódóan sokan megengedhetik maguknak.
RP: Sok a külföldi a szakmában, vagy nem jellemző náluk ez?
NZ: Nagyon sok külföldivel találkozni a szakmán belül, új-zélandi, angol, ír, német, emberek is jönnek ausztrál földre dolgozni, egészen nemzetközi a szakma, főleg az aukciók előtti felkészülési időszakra sokan érkeznek a világ különböző pontjairól.
RP: Mit tartasz a legszembetűnőbb különbségnek az európai, különösen a magyar galoppszakmához viszonyítva?
NZ: Az egyik az, hogy nagyon sok a női lovas, akik hatalmas szakértelemmel és csodálatos stílusban lovagolnak. A másik fontos dolog, hogy nagyon komoly szakmai felkészültség van az ágazat mögött. Úgy gondolom, hogy a szakmához való hozzáállás nem jobb, csak a szakmai háttér sokkal, de sokkal komolyabb.
RP: Jártál lóversenyen? Ha igen, melyik lóversenypályán és melyik versenyt láttad?
NZ: Igen, jártunk. Szerencsére volt alkalmunk több helyre is eljutni. Jártunk Geelong és Caulfield pályáján, John Charody meghívására Sydney-ben a Royal Randwicken is megfordultunk, ahol Paul Messara látott vendégül bennünket. A legnagyobb élmény viszont Flemington volt a Melbourne Cup napján. Hatalmas tömeg, tele az oda tartó vonatok és az utak, elképesztő felhajtás, mindenki kiöltözve, nagyon hangulatos, piknik a füvön, alig lehet megmozdulni. Egy hatalmas komplexum az egész, szinte el lehet benne tévedni, de a kiszolgálás szenzációs! Nem mindennapi élmény volt tavaly élőben látni, ahogyan a német Protectionist elintézte a mezőnyt.
RP: Mik a terveid a jövőre nézve?
NZ: A kezdeti nehézségeken túljutottunk, sok barátunk van már, többek között a kint élő magyarok közül is, akiknek saját klubjuk van ott. A terveink hosszú távú tartózkodásra szólnak, a feleségem hamarosan befejezi az iskolát, amelybe jelenleg jár és nyelvvizsgát tesz, ami után hosszabb időre is lehet tartózkodást igényelni. A távlati tervünk egy híres trénerhez való bekerülés, ahol a későbbiekben dolgozni szeretnénk.
RP: Végül mit tanácsolnál azoknak a magyar fiataloknak, akik érdeklődnek az angol telivérek és a galoppversenyek iránt?
NZ: Tanuljanak angolul, legyenek szorgalmasak, és merjenek kilépni a világba! Aki tehetséges lovas, az kint nagyon jó körülmények között hatalmas szakmai tapasztalatra tehet szert, amit a későbbiekben kamatoztatni lehet akár külföldön, akár a hazájában. A ménesekben is nagyon jó lehetőségek vannak a szakmai ismeretek magas szintű elsajátítására.
Köszönöm szépen a válaszaidat, szerkesztőségünk minden jót kíván a jövőben neked és a családodnak!
Kedves Olvasóink! Már az interjú elkészülése után kaptuk a szörnyű hírt, hogy a legendás Bart Cummings idomár váratlan hirtelenséggel elhunyt. Zolit utólagosan megkérdeztük arról, hogyan érintette őt magát és a szakma egészét a tragédia. Így válaszolt:
„Éljen a Király!” – ezt a feliratot látni a TV-csatornákon, ahol óránként különböző bejátszásokat, riportokat mutatnak a sikereiről. Többek között Gai Waterhouse is nagy tisztelettel beszélt a mesterről. Azt mondják róla a szakmában, hogy nagyon szerény ember volt, és hihetetlen érzékkel válogatta ki leendő idomítottjait. Megrendítette a galoppüzem egészét ennek a már életében legendának számító, kiemelkedő alaknak az elvesztése.
Nagy Zoltán – Kiss Barbara – Minden jog fenntartva – 2015. augusztus.
