Bonta, Bocskai, Lovász Pali és sok más társuk is járt Newmarketben és hazatérve szép eredménnyel vették fel a harcot a magyar versenyüzemben akkor még „egyeduralmat” tartó angolokkal és amerikaiakkal. Azonban lovaskarrierjük nem volt hosszú: néhány év alatt elnehezedtek – a külföldiek „szolidaritása” és a futtatók nagy részének idegen imádata is gátolta, hogy valóra váljon Széchenyi István elgondolása, aki a XIX. század elején a kezdeti időkben már azzal az elgondolással hozatott drága angol zsokét, hogy attól a lóratermett pusztai magyar fiúk elsajátítsák a versenylovaglás minden csínját-bínját. Az első komoly belföldi lovaskarrier Bonta Ferencé volt. A századforduló forradalmasította a régi versenylovaglást: a felülmúlhatatlannak hitt, hosszú kengyeles lovaglási stílust, mint ellenállhatatlan fergeteg sodorta el, tette elavulttá az Európába özönlő amerikai versenylovas-áradat. A régi, kényelmesen nyeregben ülő, a finisben teljes erejét latba vető lovasok helyébe a rövid kengyelben a nyereg fölé kuporodó, a ló nyakánál szinte megbúvó, gnómszerűen ható amerikai lovasok kerültek. A közönség először nevetett, majd amikor az elképesztő eredményeket látták, elhalt a nevetés és minden istálló igyekezett amerikai lovast szerezni. Kialakulóban levő belföldi lovasnevelésünknek óriási lendületet adott az új lovaglási mód. A magyar fiúk úgy kuporodtak a ló nyakán, mintha a prériken sajátították volna el ezt a stílust. Nagy lovasművészek jöttek a tengerentúlról – és a mieink jobban állták a sarat, mint előbb, az angolokkal szemben. A világhírű Taral első nálunk töltött évében sampion – de 1902-ben már megszerzi Bonta az elsőséget 99 győzelemmel. A háromnegyed évszázados magyar versenyüzem lovaslistájának élére először került magyar név – és a győzelmek száma mindjárt rekordot jelentett!

Waugh idomár napról napra jobban elámult a tatai kis vasgyúró előrehaladásán. Egy áprilisi newmarketi napon az istálló könnyűterhű lovasa megbetegedett és az indulónak jelzett Bowery nyergébe Janek Gézát ültették. A ló hatalmas mezőnyben óriási küzdelem után győzött. De a második győzelem sem váratott sokáig magára! Janek Géza az 1903-as angol versenyév egyik hőse, 23 győzelemmel zárta az évet.

Milyen lovas volt már csemete korában Janek Géza – arra a saját és téteikre féltékeny angolok véleményéből is következtethetünk. Jó példa erre az alábbi szó szerinti fordítás. A „Sportsman” 1903. november 12-i számában cikket ír a soronlevő nagyversenyről és az esélyek megbeszélése kapcsán ezt írja a Simony nevű pályázóról: „A kanca jó kilátásait emeli, hogy a kis Janek lovagolja, ötfontos engedménnyel, hiszen, amint pénteken Northhamptonban is láthattuk, nem lovagol ma a világon jockey, aki akár egy fontot is adhatna a Waughnál tanuló lovászfiúnak.”

Janek Géza ugyanis november első hetében a northhamptoni versenynapon három versenyben győzött – és egyet közülük olyan finis után, amire még a szigetországban is alig volt példa. A soviniszta Sportsman sorai olyan „útlevelet” képeztek a külföldi lovascsillagokhoz szoktatott pesti és bécsi versenyemberek felé, aminek csak egy igazán nagy lovas tudott megfelelni.

1904 tavaszán Metcalf idomár, aki Janeket tanuló éveire a szigetországba küldte, lovas nélkül maradt – csupán Bonta második kötelezettséggel állott rendelkezésére. Bár még egy évig kinn akarta hagyni a kibontakozó tehetségű fiút – a tulajdonosok sürgetésére hazarendelte. A hazaérkező kis Janek megfelelt ennek a várakozásnak – mert valóban nagy lovas volt! A magyar közönség előtt, az akkori sajtóközlemények nyomán ismeretes volt az angliai diadalút minden állomása. Nagy ellenfelek várták itthon: a világhírű Taral, a Tarallal együtt emlegetett Spencer, Lewis, továbbá még sok angol és amerikai társuk és a velük egyenértékűnek tartott Bonta. Az alagi tavaszi meeting második napjának programján szerepelt egy síkfutam, a Tavaszi hendikep. Ebben futott a Metcalf idomításában álló Korfu – és a lapok megírták: „Az Angliát diadalmasan bejárt Janek Géza üli a lovat.”

 

Rengeteg ember zsúfolódott a különvonatra, hogy a  nap egyetlen komoly eseményének, Janek bemutatkozásának szemtanúja legyen. A bemutatkozás azonban kudarccal járt. Korfut hosszakkal verte Dercze, amelyet Bocskai Pál lovagolt. A közönség nagy csalódással fogadta a vereséget, a megvert ló lovasát fagyos közönnyel nézték és megállapították: ez sem lép soha Bonta nyomába…

De a lekicsinylő vélemény napokon belül megváltozott. A bécsi tavaszi sorozaton egymásután jöttek a Janek-diadalok. A nagyhendikep hősét, Keringőt, majd Metcalf évek óta formán kívüli lovait olyan sikerekre vitte, ami hírét, nevét örök időkre megalapította. Az ellenfelek látták: ez nem szalmaláng – ez maradandó érték! Az év sok győzelemmel zárult – és ha még nem is tudta elhomályosítani Taralt, Bontát és társaikat – de azt már elismerték, egyívású ellenfél!

A lovat és versenyt figyelő szakemberek hamarosan rájöttek: miért győz a nagy finisben Janek. Ez az alaposan iskolázott, ösztönösen lovas-zseni összeegyeztette az amerikai és az angol lovaglási módot. A kengyelt ugyan 1-2 „lyukkal” lejjebb engedte, de csak annyira, hogy a végküzdelemben a kényszerű „guggolás” ne akadályozza hatalmas fizikai erejének felhasználásában. Mert Janek Géza 17-18 éves korára valóságos izomkolosszussá fejlődött. Valótlanságot állítanak azok, akik Janek „elnehezedésének” okát a túlságos étvágyban, vagy a túlzott italfogyasztásban keresték. Janeknál mértékletesebben élő lovast a versenyzés története alig ismert, aki azonban látta őt fürdőben, izzadás közben, az szinte hihetetlennek tartotta, hogy az izmokkal túlrakott testének súlyát 53-54 kilón tartsa hosszú éveken keresztül.

Az 1904. március 27-én kezdődő pályafutás egy negyedszázadon át sugárzott fényt és dicsőséget a magyar névre – szerte a világban. Megalapította a magyar versenylovasok világhírét, utat tört kemény ökleivel, széles vállával, lovas-zsenijével és közmondásos becsületességével a magyar fiúknak abban a mesterségben, melyet addig az angolszász faj kiváltságos területének tartottak. Megnyert mindent, ami egy lovasnak hírt, dicsőséget jelent. Népszerűbb lovas még nem ült lovon nálunk sem előtte, sem utána. A magyar zsenik sorsa alól Janek sem lehetett kivétel: örök harc, örök küzdelem, az irígység, az ármány keserítette meg a 25 évig tartó diadalutat. E diadalút egyes állomása a magyar lótenyésztés és lóversenyzés történetének aranybetűs fejezetei.