DGY: Sára lányunk másfél éves korában Döbröntén a Hotel Hasik istállójában került először lovak közelébe. Szerelem első érzésre. Azóta párommal együtt, örömmel támogatjuk a lovak iránti szeretetét. Kezdetben csak hétvégi program volt a lovardák látogatása, de ez kevésnek bizonyult. Ötéves korától már edzővel dolgozott heti három alkalommal, kitartással, szeretettel és fanatizmussal.

DGY: Sajnálatos, de nincs. Rögtön hozzáteszem, Ő képes gyakran kettőt is kitenni. Képzelj el Minket, amikor a „Pörivel” versenyeznek gyorsmunkában. Nekünk hajhullás, Nekik …… boldogság!

DGY: 2006-ra datálódik a galopp versenypálya látogatása. Sára idősödő kisbéri félvér lova számára ajánlották számunkra a Kerteskői Ménesbirtokot mondván az ideális hely lesz a ló számára pihenni. Ha már ott voltunk természetesen Kanics Ákos és Dr. Gábriss Krisztina körbevezetett minket a ménes területén és a sportistállóban az angol telivérek között, és ahogy mondani szokták: „szerelem lett első látásra”. Így került a tulajdonunkba 2005 év vége felé Lamborgini, és Sirokkó.

DGY: A tulajdonunkban lévő cég nevének a rövidítése: Integrált Piaci Szervező és Szolgáltató Kft.

DGY: Nem. Az otthonunktól ez egy 15 perces autóutat jelent. Mindenesetre a területválasztásnál, nagy jelentősége volt annak, hogy mindennap munka illetve az iskola után könnyen és gyorsan ki tudjunk menni a lovakhoz.

DGY: Természetesen sokat gondolkodtunk azon, hogy a trénernek ez jó vagy sem, hiszen ha itthon körülnézek az idomároknál több futtató található. Szerintem azért ez komoly veszélyeket is rejt. Tegyük fel, ha egy futtató a trénernek nem, vagy csak komoly késedelemmel fizet. Mi történik? Azokért az árakért, amiért tréningbe veszik a lovakat szinte elképzelhetetlen az anyagi probléma. Ez valaminek a kárára megy. Elfogy a széna, szalma, zab. Az esetleges szükséges orvosi ellátások elmaradnak. A dolgozók nem kapják meg a fizetésüket, nincs nyugdíj, tb. Csak viszonyításként: a hobbytartásnál ott, ahol fedeles és vagy jártató gép található, már 2007-ben 60.000.- forintot kértek és kaptak a bértartók. Ahol edzésmunkát is végeztek, ott további 30.000.- forint volt a havi tréningmunka díja.

A galoppon hogy alakul ez? A környékünkön a határtól távolodva az alap 4-600 EUR. Németországban az átlag 1100-1200 EUR. Angliában hasonló csak GBP-ben. Mit mondjak? Napi példa: a pályán megállít minket egy reménybeli futtató és elmondja, hogy a pályán és Alagon felháborító, hogy 75.000.- forint körülre jön ki a tréningben tartás/ló. Ő 45.000.- forintért is tud helyet. Szerinted? Hogyan készülhet az a ló a jelenlegi bérek és takarmányárak mellett?

Vissza a kérdésre: Nem. Boldogan látunk mindenkit, akinek hasonló az értékrendje. Nekünk nagyon fontos a lovak szeretete, a béke, nyugalom és a jókedv még akkor is, ha sokszor fáradtsággal párosul. Nem akarunk jobban érteni a lovakhoz és versenyeztetésükhöz, mint a tréner. „A cipész maradjon a kaptafánál”, de legyen véleménye, amelyet akár ütköztetni is lehet. Bízom a tréner döntéseiben, mert látom a befektetett energiát és munkáját. 2008 áprilisában, amikor Pörivel ismeretlenül találkoztunk, elköteleztük magunkat mellette, hiszen hamar kiderült, mindketten meglehetősen nagy fanatizmussal viseltetünk a saját munkánk iránt. Kevesen bírják mellette a „tempót”. Legyen az munkatárs, vagy éppen a tulajdonos.

DGY: Jelenleg 12 munkatárs tartozik az „Álmodó” csapatba. Paizs Gabi, Téglás Ági, Téglás Attila, Hertelendy Melinda, talán ők az ismertebbek, de természetesen több a Kincsem Parkot látogatók számára ismeretlen amatőrlovasunk és munkatársunk is van. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a pályák, a gépek rendben működjenek és a lovak illetve a terület biztonságban legyen. Természetesen Sára is teljes értékű munkát végez az iskolaszünetek szinte teljes ideje alatt.

DGY: Tudom nem szimpatikus dolog, de vissza kellene kérdezzek. Mitől kapnának kedvet az emberek ahhoz, hogy futtassanak Magyarországon? Lószeretet? Nyeremények? Játék kedv? Felhőtlen kikapcsolódás?

Ló szeretet. Gyerekkorban kellene kezdődnie a szülők közreműködésével. Két generáció számára szinte eltűntek a lovak. A 60-as, 70-es években még az utcákon is sűrűn lehetett találkozni velük. A 80-as évektől, ha nem keresték az emberek szándékosan, legfeljebb az állatkertben vagy a vásárokban találkozhattak velük. A lovas sportok is méltatlanul érdektelenné váltak.  A privatizációk következtében szépen lassan felszámolásra kerültek a méltán Európa hírű ménesek. Mutatóba maradt csak pár és az is sorvad. A 90-es évek végén Sára lányunk több ménesben futkározhatott együtt a csikókkal. Veszélyes volt, de valami felszabadító, csodálatos látvány és érzés. Megszerette a lovakat. Mi még Kerteskőt is láttuk olyan állapotában, amikor szívesen tértünk vissza hétről-hétre. Ma már jószerével az is megszűnt. A magánménesek is olyan helyzetbe kerültek, hogy örülnek, ha az állatokra jut, nem hogy a környezet ápolására, ahová jó szívvel vinnél gyerekeket.

Őszintén: a lóverseny futtatói szempontból nem tartozik a legolcsóbb hobby sportok közé. Aki megteheti, még az is számol. Nem lesz pozitív az egyenleg. Sőt. Sok országban a futtatók megtehetik, hogy a nyereményekből finanszírozzák a tartás egy jelentős részét vagy éppen a ló vásárlásokat is. Nálunk a díjakból jó esetben az éves költségek felét, ha ki lehet gazdálkodni. Ehhez az szükséges hogy zavartalan legyen minden. Ne legyenek rendkívüli sérülések, orvosi költség. A lovakat 52 héten keresztül tartod, a versenyszezon jó esetben átlag 32-re korlátozódik. Érezhető a különbség. Egyértelmű, hogy nem nagyon lehet komoly istállókat fenntartani hosszabb ideig.

Változtatni kell. Hiányzik a háttér. Kell a reklám, ha lehet pozitív és nem „kecskézés”. Hiányzik az országos fogadóhálózat. A Magyar ember szeret játszani, igaz nyerni is. Az emelkedő fogadási forgalom maga után hozná – ésszerűen – a növekedő nyereményeket is. Szükséges lenne a fair playre is. Ki kellene nevelni példaértékkel bíró zsokékat, akik Európai szinten is produkálhatnak kimagasló dolgokat. Pozitív példák kellenek az embereknek és siker. Stabil megélhetés azoknak, akik a lovak ellátásában, gondozásában, felkészítésében részt vesznek, ez adhat biztonságot a futtatóknak is. Ne becsüljük alá a futtató jelölteket. Látnak, és számolni is tudnak.

Na ezek és a hasonló problémák nem segítik elő jövetelüket és én sem szándékoztam becsapni Őket. Úgy gondolom, ha új futtatókat szeretnénk megnyerni és rávenni arra őket, hogy költsenek szeretett sportunkra, akkor ezeket a dolgokat kellene először tisztába tenni.

Nagyon jó úton indult el a Vállalat az idei év elején pl. az új szerződések, elszámolási rendszer tervével, fogadási hálózat kiépítésének szándékával, közvetítőstúdió kialakítással, de sajnálatos, hogy a mai napig mindebből én semmit sem érzékelek.

Lehet rosszul látok dolgokat, ezért, ha elfogadsz egy javaslatot: ne hagyd abba a futtatókkal készített interjúkat. Kérdezz meg másokat is. Kicsiket és nagyobbakat egyaránt. Ők hogyan látják a jelenlegi futtatói helyzetüket, a Magyar galoppsportot. Egy biztos, ha a jelenlegi futtatók közül egy-két nagyobb kiesne igen érdekes helyzet alakulna ki.

DGY: Ez az indíttatástól datálódik. Beszéltük, hogy miként kezdődött a futtatói karrierünk, de arról még nem beszéltünk, hogy a történetünk, hogyan folytatódott. Amennyiben az olvasók emlékeznek rá, 2007-ben Sirokkó a Derbyben 2100 méterig vezetett, majd lovasa vezető pozícióból – számunkra akkor érthetetlen módon – kiállt rajta. Én aznap láttam a lányomat nagyon elkeseredettnek, és egy apa számára annál rosszabb érzés nem lehet, amikor azt tapasztalja, hogy a családban körülötte bánatos a hangulat. Egy éjszakám volt arra, hogy eldöntsem: Mi ezt a sportot abbahagyjuk egy életre, vagy bebizonyítjuk, hogy igenis lehet tisztességgel, becsülettel is szép eredményeket elérni. A konkrét kérdésre válaszolva: a kezdetekben a lóállomány úgy tevődött össze, hogy az éhhaláltól mentettünk meg 8 db telivért, és Pöri volt az, aki megpróbálta belőlük a legtöbbet kihozni, azaz sikeres versenylovakká „tenni” őket. A kemény munka látszott rajtuk, de a klasszis hiányzott belőlük. Ma már belátom az is az én hibám volt, hogy sokáig Magyarországon tenyészett lovakkal szerettem volna a versenypályán szép eredményeket elérni. A cél nemes volt, de az eredmények sajnos a pesszimistákat igazolták. Ez a magyarázata a komolyabb díjazású versenyeken történő szerényebb eredményeknek. Remélem az idei év azért már részben rá fog cáfolni a fenti állításodra.

DGY: Az volt a célkitűzésünk, hogy a tavalyi 23 győzelmet, feltornázzuk 25-re és szerettünk volna immár nagyobb versenyekben is odaférkőzni, hiszen jól látod: hendikepekben eredményesek voltunk, de a nagyobb versenyeket nélkülünk futották.

DGY: Azt hiszem, nem könnyű a helyzetem, mert számomra több, nagyon kedves győzelem adatott már meg, ha nem is 2011-ből. Minden ember életének maghatározó élménye: első lovának első győzelme. Nekem ez Sirokkó 17 hosszas nyerése Kovács Sándorral. Természetes, hogy az ember a nagyobb versenyekben aratott sikereknek jobban tud örülni, de én mégsem az Alagi Díjat emelném ki, hanem Mediplomat 2200 méteres pályarekordját, ami igazi libabőröztető érzés volt.

DGY: Tanultam a hibáimból. Jövőre a trénerrel egyetértésben át kívánom alakítani az istálló eddigi versenyfilozófiáját, de erről ma még kissé korai lenne beszélni. Sok múlik a kétéveseink tervezett bemutatkozásán is.

DGY: Igaz. Én úgy gondolom, a legtöbb ember élete óriáskerék effektussal működik. Van fenn és van lenn. Igazából nem is az eredménytelenség volt az, ami ideig-óráig elvette a szívemet, hanem a közeggel és az emberi hozzáállással voltak problémáim. Lehet meglepő, de én becsülöm a tiszta, egyszerű, a hitelükre, becsületükre adó embereket, a rendezett és átlátható viszonyokat. Ellenben nagyon nehezen viselem a kétszínűséget, sunyiságot, hazugságot. Ilyen esetben az sem szolgálhat mentségül, hogy milyen közegből, környezetből kerültek ki. Lehet, hogy uralkodok magamon, de nem felejtek.

DGY: Nagyon nehéz, mert nem tudom mennyire jött le az eddigiekből, de nálunk a galoppversenyzés a lovak szeretetéről szól. Mindegyikünknek más és más a kedvence. Nem kellett egy lónak ahhoz nyernie, hogy mi nagyon szeressük. Mindennap kijárunk hozzájuk, feltöltenek és megnyugtatnak minket. Bennük kevesebbszer csalódunk, mint az emberekben. De, ha mindenképpen ki kellene emelni, akkor legyen kettő. Alara, akinek a szíve és keménysége ahhoz is elég volt, hogy komoly lábműtétje után 5 győzelemmel felküzdje magát a II. osztályig. Mit tudhatott volna műtét nélkül?  A másik Eminens lenne. Őt Sára választotta és magát a galopplovaglást is rajta, vele tanulta. Első győzelme előtt is ő készítette versenyre. És milyen győzelem volt. Ő sem tartozik a klasszis lovak közé, igaz hogy egy sérülés miatt csak négyévesen kezdett ismerkedni a versenyzéssel.

DGY: Nagyon nehéz ez András….

DGY: Nem. Inkább hihetetlen volt és nagyon büszke voltam a csapatra. Mindegyik meghat, és még visszanézve is libabőrős leszek tőle. Ilyenkor érzem azt, hogy a gondok, problémák ellenére ezt tovább kell csinálnom illetve csinálnunk azokkal a kollégákkal, akikkel a sikereket elértük.

DGY: Vonczem Gabriella keresett meg minket, de egy percet sem gondolkodtunk rajta, mert nekünk régi problémánk a Magyar lóversenyzéssel, hogy a zsoké utánpótlás régóta nem megoldott kérdés. Mi is nagyon nehezen találtunk munkaszerződéssel olyan lovasokat, akik kiemelkedőt tudnak letenni az asztalra. Több olyan kezdővel találkoztunk Pakonyban, akik lelkesek voltak, de számukra egy kobak vagy egy védőmellény megvásárlása is komoly, szinte megoldhatatlan anyagi kiadást jelentett. Elkötelezettségük a sportág iránt példaértékű. Hajnalban kelnek, becsülettel végzik el a munkát az istállóban, majd onnan indulnak iskolába, vagy éppen munkahelyre. Ezért úgy gondoltuk, hogy ők megérdemlik azt az elismerést, hogy megemlékezzünk róluk, és bíztam benne, hogy többen is csatlakoznak majd a kezdeményezéshez. Éppen itt a pályán is láttuk, hogy magánszemély önmaga lehetőségeihez mérten igen bőkezűen próbálta meg támogatni az amatőr lovasokat.

DGY: Azért várjuk meg az év végét. Én nem hiszem, hogy egy lovasnak a munkához való hozzáállását feltétlenül a vasárnapi szereplésekkel kell mérni, bár tudom a championátus nagyon fontos a zsokék számára. Úgy gondolom, a tavalyi évben Gábor elkapott egy nagyon jó fonalat és jelentős volt az engedmény is. Nem felejtett el lovagolni, de mint minden sportágban itt is vannak hullámvölgyek. Azt hiszem, a legtöbb verseny fejben dől el, természetesen befolyással bír a rutin és az sem mindegy, hogy ki milyen lovon ül. Én csak pozitívan tudok nyilatkozni a személyéről.

DGY: Abszolút!

DGY: Részünkről mindenképpen, függetlenül attól, hogy joggal folytatódhatna ez a történet asztal mellett. Versenyt a pályán, 3000 ember előtt kell nyerni, mert akkor a figyelmet ezektől a lóversenyszerető emberektől legalább 2 percig megkapja, a tréner, a lovas és a ló is, valamint általuk az istállószemélyzet. Ez, akár tetszik akár nem, a 89. Magyar Derby kapcsán nekünk nem adatott meg.

RP: Azért kérdeztem ezt, mert egy tréner, akit most nem kívánok megnevezni, egy magánbeszélgetés keretében azt mondta nekem: nem nyugszotok bele a döntésbe és további beadványokkal fordultok a megfelelő szervekhez.

DGY: Akkor ezt tegyük is tisztába. A derby után, sem idáig, sem ezután nem fogunk önszántunkból fordulni beadványokkal senkihez. A pletykákat én is hallottam, sőt a győztes ló trénere személyesen tisztelt meg azzal, hogy megkérdezte tőlem, hogy igaz-e a hír. Neki is azt válaszoltam, amit neked: aki engem egy kicsit is ismer, az tudja, hogy az állítás nem állja meg a helyét. Valóban többen is felhívtak és megkérdezték miért nem teszem, de én továbbra is azt mondom: a versenyt a pályán kell megnyerni, és fel kell tudni dolgozni, akár még egy 8 cm-es vereséget is. Vizsgálatot pedig hivatalból, félelmek nélkül azoknak az embereknek, testületeknek kell lefolytatni, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy erre alkalmasnak találták Őket. Nagyon jó lenne, ha úgy végeznék a munkájukat, hogy ne zsokék, trénerek, futtatók essenek egymásnak vélt, vagy valós sérelmük okán. Ha ez nem így van, akkor az arra jogosultaknak kellene levonni a megfelelő következtetéseket.

DGY: Igazad van, de akkor menjünk bele kissé mélyebben. A verseny után közvetlenül szerettem volna óvni, ahogyan a lovasom is. Aki azonban ott volt, az megerősítheti, hogy kívül szorultunk a mázsaházon, mert nem engedtek oda be minket. Ez pl. teljesen logikusan maga után vonhatna egy technikai óvást is. Elvették tőlünk annak a jogát, hogy akkor és ott éljünk azzal a lehetőséggel, amit a versenyszabály lehetővé tesz. Pat Cosgrave szintén bebocsátást kért a Versenyintézőséghez, de neki azt mondták, hogy a testület már vizsgálja a derbyben történteket. Ő tudomásul vette, visszamázsált és bement az öltözőbe. Majd később Varga Zoli tolmácsolásban tudta meg azt, hogy a VI. valóban vizsgálódik, de nem hivatalból, mint náluk Angliában, hanem egy lovas óvása kapcsán. Ő azt mondta a VI. működésében két nagyon fontos eltérés van brit földön és nálunk. 1. A VI. a távoszlopon belül történő valamennyi esetet hivatalból vizsgálja, és 2. náluk nincs kötelező visszamázsálás.  Amikor Pat (Varga Zoli) kíséretében másodjára próbált a versenyintézőséghez fordulni, akkor megkérdezték tőle: visszamázsált már? Azt mondta: Yes…hát akkor ön már nem óvhat – kapta a választ.

DGY: Reményeim szerint a Kincsem Díj, de ilyen kérdésekben a döntés nálunk mindig a tréneré.

DGY: A versenynap előtt 1 órával érkezett meg. Én magam hoztam be a repülőtérről. Profihoz méltóan semmi más nem érdekelte első körben csak maga a pálya. Ezt körbe is jártuk. A nap végén elmentünk vacsorázni, és a történetek ellenére, ez egy oldottabb beszélgetésbe csapott át. Ő elmondta a magyar lóversenyzés sajátosságait, amiről az imént beszéltem és elmondta, hogy neki hogy telik egy napja odahaza, vagy éppen dél-Afrikában vagy Dubaiban. Másnap kijött Pakonyba, meglátogatni az istállót. Nagyon jókat mondott róla és remélem nem csak udvariasságból. A derby napon rendezik hagyományosan az Ír-Magyar Üzleti kör baráti találkozóját is és onnan több névkártyával érkezett. A kártyák tulajdonosai elmondták neki: nem is tudták, hogy Alagon kívül másutt is készülnek galopplovak magán tréningtelepeken.

DGY: Igen, hiszen ezt a „vereséget”, hogy a te szóhasználatoddal éljek, elég nehezen dolgozta fel. Ő úgy érezte, hogy a keze még a célvonalban is tele volt és nagyon könnyen jött a bodicsekek ellenére. Hétfőn kb. az 5. kérdése már az volt, hogy mikor találkozik újra ez a két ló, azaz Ostinato és Mediplomat. Ő még nem tudja, de én úgy sejtem, talán a Magyar St. Leger-ben. (A tárgyilagossághoz tartozik, hogy ez a találkozó már megtörtént: Ostinato a Kisbér Díjban 13 hosszal, azaz újra megverte Mediplomat-ot – sa.)

DGY: Jelen pillanatban mindketten magánvállalkozásban dolgozunk. Én keresem a kihívásokat, Ő pedig igyekszik tolerálni a megszállottságomat. Legutóbb 423 alkalmazottal egy olyan hálózatot építettünk ki, hét megyében és a fővárosban, amely az adott területen a legtöbb családhoz eljutott heti rendszerességgel. Jelenleg is egy 30 országra kiterjedő projekten dolgozunk, de ha nem bántó erről még nem beszélnék, mert sok tárgyalás vár még ránk a beruházás várható megkezdéséig.

DGY: Együtt dolgozunk. Ő informatikát tanult és ezt használja is. Ami számítógép az minden hozzá tartozik nálunk, ja és az otthoni műszaki feladatok is. Lásd kiégett villanykörte csere és hasonlóak. Ebből azért következtetni lehet az én affinitásomra is.

RP: Köszönöm a beszélgetést és további szép sikereket kívánok.

DGY: András! Kérem, itt a beszélgetés végén tedd lehetővé számomra, hogy egy a derby másnapján készült Tv-riportban – egy nagy lóversenyszakértő – szájából elhangzott állításokat és összehasonlításokat pontosítsam:

RP: Parancsolj…

DGY:

– Secretariat valóban fölényesen nyerte 1973-ban a Belmont Stakes-t, de nem 33 hosszal, hanem 31 hosszal – egy az óta is fennálló pályarekorddal, amely 2,24 perc.

– a példaként említett a versenyben mindösszesen 5 ló futott szemben a mi 20 lovas mezőnyünkkel,

– az elhangzottal szemben a Belmont Stakes – igaz, hogy nagy verseny -, de semmi esetre sem az amerikai Derby, mert ugye azt Kentuckyban futják, 1,25 mérföldes távon. (igaz ez csak fél tévedés, mert legalább az is Amerikában van)

-a 89. Magyar Derby lefutási ideje: 2,28.3 perc. Ezzel az idővel a célba „beeső” 5  ló simán megelőzte volna az 1973. évi Belmont Stakes második helyezettjét, sőt mind 2010-ben, mind az idei évben – csak a lefutási időt figyelembe véve – Magyar tréningben álló ló nyerte volna az amerikai hármas korona 3. ágát, és a helyezettek is Közép-Európából kerültek volna ki.

A fentiek alapján is igaz lehet a közmondás: „a kecskének is négy lába van, mégis megbotlik”!

DGY: Én köszönöm.