Már régóta terveztem, hogy megszólaltatom a szlovák mestert.
Számomra nagyon tiszteletre méltó a pályafutása, és a lóverseny legfontosabb kérdéseiről is hasonlóképp vélekedünk. Jó volt beszélgetni vele.
RP: Elég furcsa ezt mondani, hiszen te állandó résztvevője vagy a Kincsem parki versenyeknek, de köszöntünk a Magyar Galoppsportban. Mikor költöztél pontosan Magyarországra? Sikerült-e már a beilleszkedés?
JR: Köszönöm szépen. Február elsején költöztem Magyarországra és mondhatom, hogy minden rendben van.
RP: Mesélj kérlek arról, honnan tudsz ilyen jól magyarul? Magyar környezetben nőttél fel talán?
JR: Igen. Magyar környezetben, hiszen Vágsellyén magyarok éltek, mint pl. a nagymamám. Ott mindig magyarul beszéltünk, de amikor a szüleim óvodába adtak, akkor már természetesen szlovákul kellett beszélnem.
RP: Hová költöztél? Dunakeszin vagy Budapesten élsz?
JR: Csepelen.
RP: A Magyar lóversenyzést már többször temették az évek folyamán. Nem volt túl nagy bátorság részedről, mindent feladni Szlovákiában?
JR: Azért jöttem ide, hogy a barátomnak (Mikóczy Zoltán – a szerk.) segítsek. Hogy egy-két év múlva mi lesz, azt majd meglátjuk.
RP: Mikor kerültél kapcsolatba a lovakkal? Van-e valami családi kötődésed?
JR: Egészen kiskoromban. Édesapám volt ugyanis az egyik vezetője a lovas képző iskolának.
RP: Voltál zsoké is?
JR: Voltam.
RP: Ezt nem is tudtam. Lovagoltál is versenyekben?
JR: Persze. Kezdtem a galoppal és befejeztem az ügetőnél. Nyertem versenyt Budapesten is.
RP: Melyik volt az első idomári éved, és hol debütáltál trénerként?
JR: Pontosan nem emlékszem, de 1993-ban már nyertem a Recepcióval Szlovákiában.
RP: Dodi! Amikor az ember ebben a szakmában dolgozik, automatikusan a fiai is megfertőződnek ezzel a hivatással? Gondolok arra, hogy a fiad Robert lovagol, Martin pedig a kollégám, aki az egyik legnagyobb szlovák galopp oldalt üzemelteti.
JR: Ez mindenkinél más. Fiaimat kiskoruktól kezdve hordtam magammal a versenyekre. Mindketten kezdték a lovaglást a pónilovakon, majd Robert ott maradt a lovaknál és felnőttként is lovagol. Martinnak volt egy kisebb balesete, így ő azt mondta nem ül nyeregbe többé, de természetesen ő is szereti a lovakat.
RP: Ő most már írni szeret a lovakról…
JR: Igen.
RP: Van saját (akár rész)lovad?
JR: Mondjuk rá, hogy van. A Direct Play a miénk.
RP: Bevallom, őszintén én nem sokat tudok erről az iskoláról ahol dolgoztál. Mesélj, kérlek erről.
JR: Az iskola ma már 105 éves. 1975-ben édesapám és az akkori igazgató kitalálta, hogy csinálnak egy ún. lovas képzést is az iskola keretein belül. Ez egy állami iskola, ahol minden évben kb. 40 gyermek hagyja el (lovas) tudása birtokában az intézményt. Én főmesterként voltam ott alkalmazva. A mesterek oktatják a gyermeket lovagolni, míg a tanárok az egyéb tudást adják át a gyerekeknek. Én a mesterek főnöke voltam.
RP: ….de ez zsoké képző vagy lovas iskola?
JR: Szlovákiában ez másként van. Aki ezt elvégzi az egy komplex lovas végzettséget kap, tehát ugyanúgy lehet zsoké, mint díjugrató. Mi tanítottunk mindent. Aki pl. 40 kilós volt azt a zsoké pálya felé irányítottuk. Ha nagyobb volt, és erre mutatott hajlandóságot akkor ment a díjugratókhoz. Ha valaki esetleg még testesebb gyerek volt, akkor ő a fedeztetéseknél tudott segíteni.
RP: Amit a Kepes Andrásnak nyilatkoztál ez tényleg így van? Aki tud táncolni az, tud lovagolni is?
JR: Igen, hiszen érzi a ritmust.
RP: Azt hiszem nagy változás állt be az életedben, hiszen az oktatói (tanári) hivatás sokak szerint egy életre szól. Nem hiányzik ez máris?
JR: A gyerekek hiányoznak, mert a fiatalokkal jó dolgozni. Aki igazán akarja, könnyen veheti az akadályokat és megszerzi a tapasztalatokat.
RP: Azt nyilatkoztad korábban Martin honlapján, hogy Alagon a legjobbak a körülmények Közép-Európában. Viszont ha olyas valaki is téved oda, aki imádja a lovakat, még az is elborzad az ottani körülményektől. Nem látsz ebben némi ellentmondást?
JR: Nem. Én úgy gondoltam, hogy a pálya, a talaj nagyon jó a lovak számára. Sem Csehországban, sem Szlovákiában nincs ehhez fogható tréninglehetőség. A homokpálya nagyon jó a lovaknak, bár hozzá kell tenni, jobb lenne, ha még többször boronálnák. Voltam Írországban. Ott pl. minden órában frissen boronálták a talajt. Engem ez érdekel elsősorban. Hogy az istállók és az egész telep milyen képet mutat az más kérdés, az számomra másodlagos.
RP: Friss honlapod (www.rosivalracing.com) szerint 21 ló felkészülését irányítod Alagon. Úgy látom több futtató is megtisztelt a bizalmával. Hogy érzed rövid ismeretség után, ki lehet az istálló „húzólova”?
JR: Néztem a Holdfényt, de pénteken sajnos megsérült és ezért nem is futhatott ma. Ő egy 3 éves jó kanca. (Vasárnap készült ez a beszélgetés- a szerk.)
RP: Mit csinálsz leginkább szabadidődben? Mi a hobbyd?
JR: Már többször elmentem a csapatommal pecázni.
RP: Több zsoké nyilatkozta már ezt nekem, hogy szeret horgászni. Akkor te is hamarosan ott fogsz ülni a parton?
JR: Ha jobb idő lesz biztosan. Számomra egyébként a legfontosabb, hogy nyugalom vegyen körül.
RP: Ez az Interjú nem Overdose-ról szól, de egyetlen kérdést feltennék vele kapcsolatban. Talán nem tudja mindenki, de te kezdetek óta Dózi csapatának tagja vagy. Sokszor te vitted a lovat stb. Van-e olyan szívednek kedves vagy akár fájó történet, amit még sosem meséltél el, de szívesen beszélnél róla.
JR: Nincs. Már mindent elmondtunk róla korábban. Egyszer megbüntettek miatta gyorshajtásért Németországban és ennyi.
RP: Sok olvasónktól hallottuk azt, hogy talán némi színvonal emelkedést lehetne elérni, ha Pozsony, Budapest és Ebreichsdorf ún. vetésforgóban rendezné a versenyeket, azaz az adott városokban csak 3 hetente lennének futamok. Te osztod ezt az elképzelést?
JR: Nem. Én azt szeretném, ha minden vasárnap futnának a telivérek mindenütt. Nálam is vannak olyan lovak, akik talán már nem szívesen versenyeznek Budapesten, de Pozsonyban (vagy éppen Ebreichsdorfban) ahol más a pálya felépítése lehet, hogy jobban szerepelnek majd. Pozsonyban pl. vannak akadályversenyek is, és akár lehet oda is készíteni azokat a lovakat, amelyek síkon már hosszú ideje nem mutatnak semmit. Nálam is áll ilyen ló.
RP: Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kívánunk magyarországi idomári pályafutásodhoz.
JR: Én is köszönöm.
Jozef Rosival – Sereg András – 2010. április 11.
