RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

103. Cseh Derby

A miénknél egy héttel korábban, de a klasszikus derbytávon, kétmillió cseh korona összdíjazásért méretnek meg a legjobb talpon lévő háromévesek vasárnap, Prágában. derby2019_zanrpaddock2.jpg

A cseh derby története ugyanúgy 1921-re nyúlik vissza mint  a miénk, de náluk a világháború alatt sem maradt el futam,  ezért járnak előttünk.

A 102 kiadásból többet is megnyertünk, elsőként rögtön a másodikat, (1922: Szeged, idomár Hitch György, zsoké: Nagy Géza), míg legutóbb ez 1970-ben sikerült ez. A magyar Derby győztese Norbert, ugyan cseh tulajdonba került a budapesti győzelme után, de Prágában még Vas József lovagolta és a győzelem után Kiss József vezette vissza. 

Ne feledjük: velünk ellentétben ott már két hölgylovas is nyert derbyt. Erről bővebben itt olvashattak.

Nyolc futam programon, amelyből a hatodik lesz a nap fénypontja. Az előnevezett 55-ből várhatóan 15 aspiránst vezetnek majd a startgépbe, köztük azt a Charpentiert is, aki legutóbb Arames futamában győzött, így az ő vasárnapi teljesítménye némi támpontot jelent majd számunkra a mi derbynket illetően. 

A derbyben 3 ország 15 zsokéja lovagol, akik eddig több, mint 6500 versenyt, 36 derbyt nyertek és 39 bajnoki címet szereztek hat különböző országban. Közülük csak négyen nem derbynyerők még.

A 15 indulóból egyébként 12 francia tenyésztésű, és egyik sem cseh!

Ennek oka vélhetően részben az Arqana árverési cég kiváló cseh kapcsolataiban keresendő, hiszen nem csak a nemrégiben elhunyt Chris Richner segédkezett számtalan üzlet megkötésében Csehországban is, de a régió mostani képviselője is cseh, Hana Jurankova. Emellett egyáltalán nem elhanyagolható szempont a francia tulajdonosi és tenyésztői prémiumrendszer, amennyiben a lóval gall pályákon próbálkoznak.

A mezőny éppen csak fel tudja mutatni a nemzetközi minősítést, hiszen a még zsokélicensszel is rendelkező de Szlovákiában már idomárként is dolgozó, Michal Demo Shining Sky-t indítja és lovagolja.

A legnagyobb figyelem talán Mr Dreamer felé fordul, akit Franciaországból vásároltak nemrégiben, de ott olyan kis versenyekben futott, hogy ez vélhetően nem ijeszti el egyelőre az ellenfeleket.

103_1.jpg

táblázat: dostihy.fitmin.cz

A képen Önök is láthatják, hogy a mezőny közel felét két idomár adja. Zdenek Seménka három, míg a facebook profilképén John Gosdennel pózoló, Ingrid Janáčková Koplíková négy vasat tart a tűzben.

Start: vasárnap 15:35-kor! Az öt perccel késleltetett adást itt lehet majd nézni.

Nyitókép: chuchlearena.cz

süti beállítások módosítása