RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

A negyvenharmadik

A Voszhodi Ménes által tenyésztett Regényt, éves korában, 1963 novemberében importáltuk a Szovjetunióból. 

regeny_nemeth_f.jpg

Csak nyár végén kezdte (kétéves) karrierjét, a két évvel korábban első derbysikerét ünneplő Aperianov Zakariás kezei alatt.  Már ebben az évben is a címlapokra került a neve, ugyanis egy mamutmezőnyben elért győzelme olyan befutó és hármasbefutó kvótákat eredményezett, ami akkoriban több havi fizetésnek felelt meg. Ennek ellenére 1964 telén kevesen látták benne a 65. évi derby bajnokát.

Háromévesen egy kisebb futamban elért győzelem után Aperianov azonnal a mélyvízbe dobta. A Millenniumi Díjban az évjáratok összecsapásában jól futva harmadik. Éledezni látszottak a derby remények. Amik nem sokkal később máris foszlani látszottak, mert az Alagi Díjban két kanca is megverte.

A megszokottnál majd egy hónappal korábban lefutott derbyben azonban rácáfolt a kétkedőire.

Versenyleírás: Impertinens mintegy öt hosszal vezetett Iszkolj! és Kiadás előtt. Mögöttük az erősen szétszóródott mezőny végén Sacher galoppozott. A víztoronynál Kiadás állt az élre és nagy ívben elsőnek fordul a célegyenesbe. Ott Gajana indult az üldözésére, de nem tudta elérni. A fokozatosan felzárkózó Regény a célegyenes közepén már a harmadik volt, majd a távoszlopnál elérte és könnyen megelőzte a kitörő Kiadóst. Gimnasztyorka felzárkózott.

Hivatalos eredmény: 43. Magyar Derby. 1965. június 6. vasárnap, mély talaj, eső, 20 fok, 129. futam, start: 16 óra 47 perc

Díjazás: 60 000 Ft. (40 000, 12 000, 8 000)

1. REGÉNY pk Garnir - Réka Aperianov Z. Németh Ferenc
2. KIADÁS pm Chitet - Ráadás III Mátyus György Krusnyiczky M.
3. GAJANA stpk Faktorum - Falanga Szabó Lajos Gelics Mihály
4. Gimnasztyorka stpk Hujber József Vas József
5. Sacher pm Gutai János ifj. Hajnal K.
6. Impertinens stpm Szabó Lajos Farkas Tibor
7. Iszkolj! pm Mátyus György Détári Sándor
8. Csillagom (fv) sk Horák János Strasser Károly
9. Didergő szk Horák János Lapusán Ferenc

Tenyésztő: Voszhodi ménes (RUS) , Futtató: Kisbéri ménes

Bírói ítélet: 2 - 4,5 - 6 -10

Idő: 2.43.2. Részidők: 25 - 25.2 - 28.6 - 27.8 - 26.6 - 30

Totalisateur: 10:105 helyre: 10:19, 32, 13. Befutóra: 10:400, 133.

Esetleges osztalékok: 10:21 Gajana és Impertinens, 23 Csillagom (fv) és Didergő, 69 Gimnasztyorka, 70 Iszkolj! és Kiadás, 97 Sacher

A versenybíró (egyben importőr) – Laky Ferenc — véleménye: Regényt kitűnően készítette elő a Derbyre idomárja, de a győzelem sikerkovácsa a nagy fizikumú zsoké, Németh Ferenc. (Aki abban az évben Champion is lett -a szerk.)

Versenyteljesítménye: 2-4 éves korában 25 versenyben indult. 6x nyert, 3 helyezés ért el. Megnyerte a Zirci díjat és a Magyar Derbyt.

Osztályzata (hp): 73,5

Tenyészeredménye: 1967-1976 között a dióspusztai ménes tenyészkancája. 10 év alatt 5 élő csikót ellett és 3-szor vetélt. Csikói: Rigmus (Imperiál), Irókéz (Imperiál), Rege (Seebirk), Szófia (Seebirk), Regölős (Tacitus).

1976 novemberében kimúlt a dióspusztai ménesben.

Nem a győzteshez kapcsoló érdekesség, hogy a 2011. évi Kentucky Derby bajnoka, Animal Kingdom 6. anyja, a tárgyévünkben Alagi Díjat nyerő, de a derbyben utolsó Didergő (Imi-Duzzogó), akinek anyai ágán hemzsegnek a magyar és osztrák derbynyerők.

Az írásokban Hesp József, Horváth József és Váczi Ernő leírásaira, adataira, dokumentumaira és fotóira támaszkodtunk.

süti beállítások módosítása