RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Szuper, de még nem nagyi!

Az alulértékelt floridai hölgy, a múlt hónapban minden idők vezető női trénere lett az USA-ban, a győzelmek száma alapján.

fthpqanwcai_b38.jpg

Az öt évtizedes pályafutáson túl tartó Kathleen O'Connell sosem tűzte ki célul, hogy 2386 versenyt nyerjen.

Pedig megtette.

Nem tervezte, hogy az észak-amerikai telivérversenyzés történetének vezető női trénere legyen.

Mégis az lett.

"Azért mentem a versenypályára, hogy megnézzem, mit lehet ott csinálni, és majd kitaláljam mihez kezdjek. Több mint ötven éve? Atyaég!  El sem hiszem, hogy még mindig itt vagyok" - mondja.

wide-angle-3-12-23-r5-my-eagle-soars-ko-wc_frefofu.jpg

Bizony, hiszen ez 1971 körül volt. Detroitban nőtt fel az ottani versenypályán "téblábolt" míg lovász nem lett. O'Connell, akit a köznyelvben csak "K.O."-ként ismernek, 1981-ben kezdett el trenírozni. Hogy miért? Mert nem vették fel az állatorvosi képzésre. 

A 750 fős osztályból (!) a 110. helyen végeztem, de jó, ha két lányt vettek fel évente Michigan-i Állatorvostudományi Egyetemre."

Így került a lóversenyzés buktatókkal teli világába, ahol egészen a pokol bugyraiig süllyedt, hogy onnan gejzírként törhessen fel. 

1986-ban 50 (nem 50 ezer, csak ötven!), 1981-ben 20 ezer dollárt kerestek a lovai és csak 1999-ben jutott arra a szintre, hogy minden évben összejön a minimum 1 millió dolláros nyeremény, amelyek összeadva közelítenek a  47 millióhoz.

Négy évtizeddel első nyergelését követően - egészen pontosan 2023. március 12-én, 70 éves korában, My Eagle Soars megnyerte számukra az ötödik futamot, egy hatfurlongos nyeretlent  Tampa Bay Downs-ban, 6/1-es oddsal.

Ez volt az a győzelem, a 2386.,  amellyel megelőzte a korábbi rekordtartót, Kim Hammondot, aki még szintén edzősködik.

Tampa különleges O'Connell számára. Két címet nyert itt, de ennél is kedvesebb: ez az a hely, ahol először indult, amikor 1976-ban Floridába érkezett, így érthetően ez a kedvenc versenypályája mind közül.

Vitathatatlanul itt következett be néhány a legnagyobb pillanatai közül. Mostani rekordját „szép érzésnek” és „ráadás bónusznak” írja le, karrierje eddigi győzelmeiről pedig ezt mondja: „Szerencsére annyi volt belőlük, hogy nem mondhatnám, hogy egyetlen kedvenc verseny vagy egy meghatározó pillanat kiemelkedik közöttük.”

Ennek ellenére mégis megemlíti a 2011-es Tampa Bay Derbyt Watch Me Go-val, egy Gilbert Campbell által tenyésztett csikóval, aki 43-1-es oddssal futott ki a pályára. „Nagyon különleges volt, mert olyan sok éve voltam már Tampában”.

A videóban a megismételhetetlen pillanatok. És nem csak számára lettek azok.

Antonio Gallardo zsoké saját bevallása szerint floridai sikereinek nagy részét O'Connell bátorításának és támogatásának köszönheti, aki évekkel ezelőtt azt tanácsolta a spanyolországi Cadiz szülöttének, hogy maradjon télen Tampa Bay Downsban, és nyerjen több címet. Gallardo régóta hűséges munkatársa O'Connellnek, akárcsak  bármely másik alkalmazottja.

"Nyilvánvalóan most sokkal idősebb vagyok, mint amikor elkezdtem és egyre nehezebb megtenni a dolgokat. Még mindig lovagolok. Pónival a versenypályára ki és onnan vissza, mert szeretek gyakorlatias lenni, ugyanígy az istállóban is. Tehát mindaddig amíg elég egészséges vagyok ahhoz, hogy ezt megtegyem, és továbbra is élvezni tudom, addig jól elleszek itt. Amikor eljutok arra a pontra, hogy nem tudom már, na az nehéz lesz.”

Reméljük ez még sokára fog bekövetkezni. Több mint 2370 győzelem után nincs már messze a 2500.

Gratulálunk a mérföldkőhöz Kathy!

Képek: SV Photography, @TRCommentary Twitter

süti beállítások módosítása