Ma egy sikeres műkereskedőre, történészre és a galoppsport egyik legnagyobb futtatójára emlékezünk.
Daniel Leopold Wildenstein 1917. szeptember 11-én született a Párizs melletti Verriéres-le-Buissonban. Tanulmányait a patinás Cours Hattemer középiskolában kezdte, majd jött a Sorbonne, utána az École de Louvre.
Még be sem fejezte iskoláit, mikor 1937-ben a Világkiállításon a francia pavilon csoporttitkáraként, valamint a Jacquemart-Andre Múzeum kiállítási igazgatójaként tevékenykedett. 1939-ben Daniel Wildenstein feleségül vette Martine Kapferer-t, egy gazdag francia zsidó család lányát. Két fiuk született, Alec és Guy.
1940-ben New Yorkba költözött és a nagyapja, Nathan Wildenstein által alapított családi cégnél, a Wildenstein & Co.–nál helyezkedett el. Két évtized múlva átvette a cég párizsi és New York-i kirendeltségét, négy év múlva, apja (Georges) halálakor a londoni és Buenos Aires-it is, majd a hetvenes évek elején egy tokiói galériával bővültek.
Apjához hasonlóan Daniel Wildenstein tudós és művészettörténész hírnevet szerzett magának.
Felülvizsgálta és kibővítette az apja által közzétett művészeti katalógusokat, és elkezdett dolgozni saját projektjein, befektetett az archív anyagok beszerzésébe, és létrehozta a Wildenstein Intézetet, ami katalógusokat bocsát ki, amelyek a nagy francia művészek munkáinak hitelesítésére lettek jogosultak.
Ő maga olyan világsztárokról írt követendő műveket, mint például Claude Monet, Edouard Manet és Gauguin.
Az üzleti élet azonban nem elégítette ki, versenylovak futtatásába kezdett.
Az első jó szezonja 1968-ban volt, rá egy évre pedig már champion tulajdonosnak és tenyésztőnek mondhatta magát Franciaországban, amely címekhez többek között a Poule d’Essai des Poulains (Don) és a Grand Prix de Saint-Cloud (Felicio) trófeái segítették. 1970-ben majdnem címet védett a franciák 2000 Guineas-ében, de Faraway Son-t diszkvalifikálták. (Így Klimscha világklasszisa, Caro lett a hivatalos győztes!) Azonban később, mint négyéves több nagydíjgyőzelemmel igazolta kivételes klasszisát.
Legünnepeltebb bajnoka, Allez France 1972-ben megnyerte a kétéves kancák kritériumát (most Prix Marcel Boussac), háromévesen Európa legjobbja a “gyengébbik” nemből. Tarsolyban a Poule d’Essai des Pouliches, a Prix de Diane, a Prix Vermeille trófeái, valamint második az Arc-ban. Ebben a két évben a magyar galoppsport nagykövete, a legsikeresebb személye, Klimscha Albert volt a trénere.
Azért csak két év jutott a magyar kiválóságnak, mert szerződtette az argentin Angel Penna-t, aki főleg a kancákkal varázsolt nagyot.
1974-es első szezonjában a négyéves Allez France öt futásból veretlen maradt. Sikerei közt volt a Prix Ganay, a Prix d’Ispahan és az Arc, bár nagyon szűken, aminek oka az lehetett, hogy az állandó lovas, az éppen ma 80. születésnapját ünneplő, Yves Saint-Martin tíz nappal a verseny előtt megsérült és fájdalomcsillapító injekcióra volt szüksége, hogy lovagolni tudjon. Erről bővebben itt olvashatnak:
Ez az öt első hely, öt kontinens második világháború utáni legjobb kancájává emelte a lovat.
Ötévesen már nem volt benne annyi tűz, de így is hozta a Ganayt és a Prix Dollart. A francia pályákon champion volt, de két angliai futása nem volt oly fényes. Kétszer futott ott, mindkétszer a Champion Stakesben, de 1973-ban Hurry Harriet, két évvel később Rose Bowl verte meg.
1976-ban csodás szezont produkáltak lovai angol pályákon. Flying Water (1000 Guineas), Pawneese (Oaks) és az Arc második Crow (St. Leger) révén három klasszikust is begyűjtött. Számos másik mellett ők segítették hozzá, hogy a tulajdonosi championátust elnyerje, valamint tenyésztési vállalkozása, a Dayton Ltd. is az élen végezzen. Hab a tortán, hogy Pawneese az Év Lova címet is elhódította Angliában, miután a Prix de Diane után és a “King George” mezőnye sem tudta legyűrni.
1977-ben a kancák tovább növelték a Wildenstein istálló hírnevét. Flying Water a Prix Jacques le Marois-t, a Prix Maurice de Gheest-t és a Champion Stakes-t nyerte, Madelia a Poule d’Essai de Pouliches-t, a Prix Saint-Alary-t és a Prix Diane-t (amelyben sajnálatos módon letört), Waya pedig a Prix de l’Opera-t.
Penna 1978-ban visszatért az Egyesült Államokba és magával vitte ezt a három lovat, azonban a vállalkozása nem volt túl szerencsés. Flying Watert megölték Belmontban, Madelia nem bírta az edzést, viszont Waya az Államok legjobb kancája lett gyepen, megnyerte a Man o’War Stakes-t. A következő évben homokon is bajnok lett, de addigra eladták.
Ugyanebben az évben válása után Wildenstein újra nősült, második felesége Sylvia Roth.
Az angol pályákon elért sikerek arra ösztönözték Wildensteint, hogy több lovat adjon angol tréningbe. Peter Walwyn volt a kiszemelt trénere, de telivérei csak pár hónapig maradtak ott egy kellemetlen incidens miatt.
Az a Buckskin, aki a Prix du Cadran-ban verte Sagaro-t és a White Rose Stakes-ben Leonardo da Vinci-t, az Ascot Gold Cup-ban “csak” negyedik lett. Wildenstein erőteljesen Pat Eddery-t hibáztatta mindezért és mikor a tréner kiállt lovasa mellett, Wildenstein azonnal Henry Cecilhez vitte állományát, akivel azután 1985-ig sikert sikerre halmoztak. Ide most sok-sok nagy trófea leírása kívánkozna.
1983-ban ismét összezördült egy zsokéval. Ezúttal Lester Piggott volt az “áldozat” és vele végérvényesen szakított. A Richmond Stakes-t ugyan megnyerte Vacarme, de többszöri ütközés miatt diszkvalifikálták és ismét a zsoké lett kikiáltva hibásnak. Piggott erre úgy reagált, hogy lemondta a már korábban elvállalt Arc lovaglását Wildensteinek, aki cserébe megfogadta, hogy Piggott soha többet nem lovagolhat neki. Cecil megtartotta állandó lovasát, de szerződtette az amerikai Steve Cauthen-t is Piggott helyettesítésére. Wildenstein a lojalitást azzal “köszönte meg”, hogy lovait nyomban hazaköltöztette.
Franciaországban ekkor Patrick Biancone volt a vezető trénere, akivel kétszer is nyert Arc-ot. Először All Along-al, aki Allez France után a második legjobb kancája volt.
Ez a kemény lovacska 1983 őszén 6 hét alatt négy fontos versenyt nyert, amelyeknek az Arc volt a kezdete.
Ezután elvitték Amerikába ahol a Canadian International, a Turf Classic és a Washington DC International versenyek első helye 1 millió dollár bónuszt és az Év Lova díjat eredményezték neki.
Sagace volt a második Arc “hőse”. Már háromévesen kitűnő versenyló volt (Prix Niel, Prix du Conseil de Paris győzelmei is igazolják ezt), de 1984 őszén adta topformáját, hisz a Prix Foy után jött az Arc-ban a kéthosszas diadal.
1985-ben talán még jobb volt. Prix Ganay, Prix d’Ispahan, Prix Foy, majd ismét az Arc – kupái jelezték diadalmenetének útvonalát.
Utóbbiban az általában könnyedén versenyző Sagace nyert ugyan egy nyakhosszal, de kétszer is erősen ütközött, ezért elvették győzelmét. Wildenstein soha nem fogadta el a döntés igazságosságát. Mindkét Arc-ról bővebben itt:
Ennek ellenére ez volt egyik legsikeresebb éve további hat Group 1 trófeával.
1989-ben egyik lovát, Steinlent elküldte Amerikába Wayne Lukashoz, ahol is megnyerte az Arlington Milliont, majd a Breeders’ Cup Mile-t és a következő évben a Hollywood Turf Handicap-et is.
Öt évet kellett várnia a következő európai sztárjára. Ekkor (1990) Epervier Bleu második a franciák derbyjében és az Arc-ban, ’91-ben viszont a legjobb idősebb ló. Sok egyéb mellett nyerte a Grand Prix de Saint-Cloud-ot, amit egy évre rá Wildenstein ismét hazavitt Pistolet Bleu által.
Bár 1990-ben hivatalosan is nyugdíjba vonult, a jelentések szerint szoros ellenőrzést tartott az üzletvezetés felett. A galériák száma szerte a világon csökkent a későbbi években, míg csak kettő nem maradt: a Wildenstein & Co. és a Pace Wildenstein, mindkettő New Yorkban.
Az 1993-as évben a Breeders’ Cup-ot nyerő lova hozta az évszázad sokkját. Arcangues otthon a Prix d’Ispahan sikerén kívül nem mutatott sokat, így 133/1-es oddszal indult a Classic-on. Két hosszal verte a hazaiak sztárját Bertrandot. Ez volt Wildenstein futtatói karrierjének “legértékesebb” diadala.
Valaha volt legnagyobb bajnoka pedig Peintre Celebre, aki már Andre Fabre mesternél állt tréningben és akit az őt megelőző 30 év legjobb Franciaországban edzett lovának tartottak.
1997-ben nyerte a Prix Greffulhe-t, majd a Prix du Jockey Club-ot (Wildenstein egyetlen derbygyőzelme), és a Grand Prix de Paris-t. Kis nyári szünet után szerencsétlen második lett a Prix Nielben de az Arc-ot simán hozta, sokáig fennálló versenyrekorddal.
A Vanity Fair magazin 1998-ban azt írta, hogy a család vagyonát több mint 5 milliárd dollárra becsülik. “Vagyona — jelentette ki a magazin — az egyetlen ilyen nagyságú vagyon, amelyet valaha a művészeti piacon szereztek.”
Utolsó bajnoka Aquarelliste volt, aki a negyedik Prix de Diane címéhez segítette hozzá 2001-ben, halála előtt nem sokkal.
Színei Nagy-Britanniában nem voltak túl népszerűek, mert nem tudott veszíteni. Ezt példázzák incidensei és az a szokása, hogy kirúgja a trénereket, zsokékat. Lester Piggott az önéletrajzi kötetében azt írja a Wildenstein családról, hogy “megrögzötten rossz vesztesek“. Állítását a tények alátámasztják.
Ő azonban valóban lelkes tulajdonos volt és az elért sikerek tanúsították tenyésztési és versenypolitikájának bölcsességét.
A botrányok körülvették a pályán kívül is, életében és azután. A hatvanas évek elején apját vádolták meg vesztegetéssel, majd a második világháború alatti náci műkincselkobzások és a német rezsimmel való viszonya miatt.
1997-ben egy jeles zsidó műkereskedő örököse perelte a családot, a nácik által elhurcolt és a Wildensteinek páncéljában lelt értékes kéziratok miatt. Három évvel később Wildenstein fia vesztett rágalmazási pert, amelyet Hector Feliciano ellen indítottak a könyvében leírtakra válaszolva. Tíz évvel halála után másik fiát, Guy-t vádolták meg eltűnt, vagy ellopott műalkotások miatt. Harminc képet és szobrot le is foglaltak, de mint kiderült döntő többségük a családi gyűjtemény részét képezte. Öröksége is kiterjedt jogi vita tárgya volt második felesége Sylvia és mostohafiai között, melyet végül az özvegy nyert meg.
Wildenstein 2001-ben hunyt el 84 éves korában egy párizsi kórházban.
Második felesége és az első házasságból született két fia gyászolta. Guy vállalta a felelősséget a műkereskedésért, míg Alec örökölte a család lóverseny- és tenyésztési tevékenységének irányítását.
Daniel, Guy és Alec. Photo Helmut Newton (1999)
Daniel Wildenstein minden idők egyik legsikeresebb futtatója volt. Hatszor a tulajdonosok championja hazájában, négyszer nyert Arcot és Prix de Diane-t, de emellett Angliában, Amerikában, Kanadában, Hongkongban is sikerrel szerepeltek lovai. Ma egy Gr2-es, longchampi futam viseli nevét. Emlékét örökre megőrizzük.
Nyitókép: www.wildenstein.com. Balra főszereplőnk, ülve édesapja. További képek: alchetron.com, sporthorse-data.com, @AnaglogsDaughtr Twitter
