Mohammed Sejk példáján keresztül elgondolkodtató, egy személytől mennyire függhet egy egész sportág.
Cikkünk forrása a The Guardian.
Egy hete már, hogy egy családi bíróság meggyanúsította, Mohammed Sejket, a többek közt Darley és Godolphin fejét, hogy az Ő utasítására rabolták el két lányát – egyiküket Angliából. Tisztán látszik, hogy a British Horseracing Authority (BHA) semmit sem kíván szólni ez ügyben. A tisztviselők saját hallgatásuk megerősítését láthatják abban, hogy a kormány is szótlanságba burkolózott, hiszen most „pont kapóra jött”, hogy mindenki a koronavírussal foglalkozzon.
Nem mondani és nem csinálni semmit csökkenti annak a kockázatát, hogy a Maktoum pénzcsapot elzárják, hiszen egy ügyvezető sem szeretne úgy elhíresülni, mint aki elüldözte a sport legnagyobb befektetőjét és ezáltal elszegényítette Newmarketet.
De a hallgatásnak ára lesz. Hogy fog ez kinézni a lóverseny mindennapos követőinek, a szponzorációk marketing menedzsereinek, vagy az egész világnak, mikor a Sejk egyik lova legközelebb megnyeri az ország egyik legpatinásabb versenyét?
Hamarosan erre úgyis választ kapunk, hiszen közelít a 2000 Guineas, és a legnagyobb favorit természetesen királykék dresszben hordozza zsokéját a hátán. Értelemszerűen Pinatubo-ról beszélünk.
Sokszor láttuk már a dicsőséges pillanatokat: a Sejk a galopp legmeghatározóbb embereivel karöltve áll a győztesek körében, a zsoké pedig szüntelenül hálálkodik a lehetőségért, hogy ő lovagolhatta a nyertes telivért. Ezúttal ezt már más szemszögből láthatjuk a múlt heti ítélet alapján.
Mit fog a lóversenyzés jövőbeli nézőközönsége ezzel kapcsolatban érezni? Képzeljünk el egy ló-őrült tinédzsert, aki talán a következő Hayley Turner vagy Hollie Doyle is lehetne, aki majd azon gondolkozik éppen, milyen lehet, mikor fegyveres emberek fogják le Cambridge utcáján, leszedálják és a tengerentúlra viszik?
A versenyintézőségnek komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy a befektetők befolyását le kellene-e korlátozni. Megfontolandó lehet, hogy limitálják a tréningezett lovak számát, mennyit költhetnek egy évben a brit árveréseken, vagy hogy mennyi istállót tudhatnak tulajdonukban.
Ezen gondolatok rémisztőek is lehetnek egyes érintetteknek, akik eddig is nehezen találtak szponzorokat, befektetőket. De lehetséges, hogy egy-egy nagyágyú korlátozása vonzóbbá teheti a sportot más tulajdonosoknak.
Célnak kellene lennie, hogy elkerüljük ezt a kiszolgáltatottságot: az ilyen morálisan szégyenteljes helyzetekben ne kelljen félnie a közösségnek a kritizálástól, véleményformálástól.
Fotó: The Times
