RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Hal(l)hatalanok

Mi, akik a lóversenyzés örök hívei és eltántoríthatatlan rajongói vagyunk egyszer vállalkoztunk TOP 10-es lista elkészítésére, de soha többé…

A majd három évszázados lóverseny-történelemben annyi kiválóság született, hogy mi egy TOP 10-es listába talán 1000 lovat is belezsúfolnánk. Ez persze lehetetlenség.

Ma azonban a lóverseny ünnepnapja van. És nem csak azért, mert délután jön majd a 35 millió dolláros Dubai World Cup Day, hanem azért mert

két olyan korszakalkotó telivér született ezen a napon, akik örökre megváltoztatták imádott sportágunkat. 

1970-ben (Virginia állam, USA) látta meg a napvilágot a galoppsport első igazi szupersztárja, aki hatalmas médiapublicitást „hozott” a lóversenyzésnek”. 1973-ban miután megnyerte a Hármas Korona első két versenyét, a Time, Newsweek és Sports Illustrated Secretariat képével a címlapján jelent meg. Nemzeti híresség lett.

William Nack írta: „Secretariat kilépett a lóverseny sztratoszférájából és kulturális jelenség lett. Egyfajta be nem jelentett nemzeti ünnep, aki kis derült csal az arcokra a Watergate-botrány és a Vietnámi háború kínzásai közepette.”

Mindezt a verseny előtt. Képzeljék el hová emelkedett, miután 31 hosszal nyerte meg a Belmont Stakes-t és ezzel a Triple Crown-t.

28 évvel később, szintén március 30-án (Írországban) született az a telivér, akiről szintén lehetetlenség pár mondatban értekezni.  „Míg az itáliai tudós megelőzte korát, a róla elnevezett telivér megalkotta sajátját.”  - írta róla főszerkesztő-helyettesünk,  Csondor Orsolya korábban.

A Coolmore büszkesége, Galileo  2001-ben megnyerte Anglia és Írország derbyjét, majd nyár közepén „A King George-ot” is. Mivel Amerikában sikertelenül szerepelt, így a nyugdíjazása mellett döntöttek. Ekkor talán még senki nem gondolta, hogy micsoda sikertörténet veszi kezdetét.

Galileo mára ugyanis egyértelműen a világ vezető apaménje, minden kancatulajdonos álmainak netovábbja. 

Fedeztetési díja nem ismert, de 400-600 euró között lehet, míg a mén értéke egészen biztosan (jóval) meghaladja a 100 millió eurót. A sok-sok róla szóló számadatból csak a legfontosabbat emelnénk ki: eddig 75 Group 1-bajnokot nemzett.

Secretariat 1989. október 4-én múlt ki, de Galileo mai napig várja a kancákat.

Isten éltessen benneteket!

Fotó: Horse & Hound

süti beállítások módosítása