John Gilmore kérdezte a galopp királynőjét a telivér múltjáról, jelenjéről és jövőjéről.
A teljes interjú a Thoroughbred Racing Commentary-n olvasható.
Nincs kétség afelől, hogy az északi félgömb még nem látott Christaine „Criquette” Head-Maarek-nél sikeresebb női idomárt az angol telivérek világában. Több mint 80 Gr1-győztes ló találta meg szárnyait a fejedelmi trénerasszony chattillyi istállójában, mégis talán utolsó nagy sztárjainak egyike, a kétszeres Prix de l’Arc de Triomphe győztes kanca, Treve kötődik legszorosabban a nevéhez.
A tréneri pályáról tavaly visszavonult Criquette természetesen még mindig szerves részét alkotja a telivérek világának, hiszen családi birtokán, a Haras du Quesnay-ban folyó tenyésztésük testvérével, Freddy-vel az ország élvonalában van.
JG: Kit gondolsz, ki a lóversenysport történelmének legfontosabb alakja a világon?
CHM: Nehéz egy adott embert kiemelni. Minden országban voltak emberek, akik valami különlegeset értek el. De itthon kettő emelkedik ki: Marcel Boussac tulajdonos-tenyésztőt állítanám az első helyre. A második világháború alatt és után fenomenális sikersorozattal tenyésztette ki Franciaország és Anglia bajnokait.
Az anyagi vonatkozásokban nem felejthetjük el André Carrus munkásságát, aki a trifecta fogadásfajtát alakította ki 1953-ban, ami az első naptól kezdve óriási lelkesedést váltott ki a publikumtól a versenypályán kívüli fogadókban. Ez az alapja, hogy a francia lóversenyzésben ilyen jó a futamok pénznyereménye, mert rengeteg pénzt generált a szervezetnek.
JG: Mi a legkedvesebb galoppos emléked?
CHM: Mikor csak 11 éves voltam, átélhettem az izgalmat, hogy édesapám által trenírozott Saint Crespin győzött az 1959-es Arc-ban. Eredetileg holtversenyt futott Midnight Sun-nal, de Saint Crespin-t hozták ki győztesként lökdösődés miatt.
A nap olyan ámulattal végződött, hogy a testvérem, Freddy és a győztes zsoké, George Moore fia, Gary eleget tettek fogadalmuknak: ha Sain Crespin nyer, mezítláb lefutják az Arc távját az utolsó futam után.
JG: Mit gondolsz, mi a lóversenysport legnagyobb mai kihívása?
CHM: Sajnos nem kell a portékámon túl mennem: az alapból magas adók és az értéknövelési adó itt Franciaországban azt eredményezte, hogy a futtatói közösség beszűkült – annak ellenére is, hogy itt vannak a legnagyobb nyeremények Európán belül. De ez a tréningközpontoknak is túl drágává tette, hogy hatékonyan dolgoztassák az alkalmazottakat.
Mikor még Chantilly-ben treníroztam, minden lot-ot másfél órára vittem ki, de ezt ma már nem lehet megtenni. Szakszervezetek irányítják a tréningtelepeket, és ők hozzák a törvényeket: a heti 35 óra munka kivitelezhetetlen ezen a területen, és túl költségessé vált az extra munkaerő megfizetése. Az alkalmazottak így túl stresszesekké váltak, a korábbi 2-3 ló helyett 5-6 lovat kell fejenként ellátniuk. Így nem lehet rendesen felkészíteni a versenylovakat.
JG: Ha egy valamit megváltoztathatnál a sportban, mi lenne az?
CHM: Az emberek mentalitását. Mindent azonnal akarnak. Régen, mikor még több tulajdonos-tenyésztő volt, akkor türelmesebbek voltak, és nagy odafigyeléssel tenyésztettek olyan középhosszú távú lovakat, akik miatt híressé vált az ország. Ma már a lósport kereskedelmi lett: mint másutt, itt is 1000-1600 méteres távokra tenyésztik a lovakat, és olyanokat részesítenek előnyben, akiket sűrűn tudnak újra versenyeztetni, már kétéves kortól. Ez nem hogy csak káros az egyedre nézve, de hosszú távú defektet is eredményez a tenyésztésben. De ez a mai trend: egyre kevesebb a kereslet azokra, akik felérnének a 2400-as klasszikus távra és netán csak háromévesen állnának először starthoz.
Fotó: Edward Whitaker, Racing Post
