The Cliffsofmoher halála szomorú emlékeztető arra, mennyire szeretjük a lovainkat.
Mint ismert, a november elején lefutott Melbourne Cup az ünneplés mellett egy tragédiát is tartogatott. Tegnap már olvashattak róla, hogyan járt utána az ügynek szakmai szemszögből a Racing Victoria, de az érzelmi oldal mellett sem mehetünk el szó nélkül, olyannyira, hogy a verseny utáni pénteken még maga Chris Waller is egy teljes cikkben osztotta meg véleményét a karnevállal kapcsolatban, amelyre néhány pillantást vetve most mi is körbejárnánk a témát.
“Szeretjük a lovainkat” – fogalmaz Waller. “Ahogy mindenki más lovait is szeretjük, mert tudjuk, milyen velük élni. Ez még szívbemarkolóbbá teszi azt, ami a Melbourne Cup napján történt.”
Nos, elveszíteni egy lovat sokkoló lehet, el tudják képzelni, mennyi minden kavarog a fejemben e sorok írása közben is, pedig lassan egy hónap, hogy elaltatták a lesérülő The Cliffsofmoher-t, vagy ahogy mi, európaiak ismerjük, Cliffs Of Moher-t, ráadásul csak meglehetősen távolról szemléltük az eseményeket.
A rajongáson túl ugyan nincs sok közvetlen közöm a lóversenyhez, de mint lelkes hobbilovas – amatőr versenyző át tudom érezni azt a kapcsolatot, ami egy tréner, egy zsoké, egy munkalovas, egy lovász vagy gyakorlatilag bárki kialakít a lovakkal, aki körülöttük/közöttük tölti az idejét. Ismerik, ismerjük őket, szeretjük őket, és tudjuk, mit szeretnek és mit nem.
Éppen ezért biztosra megyünk, felismerjük, ha valami baj van velük, hogy megelőzhessük a még nagyobbakat. De hiába egészséges egy telivér, mikor starthoz áll, van, hogy az élet más utakat jelöl ki. Elég egy szerencsétlen véletlen, egy rossz lépés, és egy szempillantás alatt bekövetkezhet a legrosszabb.
Cliffs Of Moher az égi versenypályákon vágtázik tovább
És ilyenkor vesszük csak észre, miről is van szó valójában. Hétről hétre végigizguljuk a versenyeket, szurkolunk a kedvenceink győzelméért, hogy ő legyen az az egy, aki felülkerekedik a többieken. Szinte teljesen meg is feledkezünk róla, hogy a legfontosabb nem a pénzdíj, egy kupa vagy egy magasabb forma elérése, hanem
a lovak, akiket hajlamosak vagyunk egy-egy teljesítménnyel azonosítani, pedig ők is élőlények.
Élőlények, akiket szeretünk, akik iránt érzéseket táplálunk, és akiknek ugyanúgy saját személyisége van, mint nekünk, embereknek.
Mert végső soron a dicsőség és a pénz mind eltörpül ezek mellett a csodálatos lények mellett.
Mindenki, aki lovak között tölti hétköznapjait, pontosan tudja, milyen mérhetetlen boldogság velük dolgozni, a közelükben lenni, végigszáguldani a zöld gyepen, átugrani egy magas akadályt vagy csak megsimogatni őket egy hosszú nap végén.
És ugyan a fantasztikus izgalmak, a hatalmas múltra visszatekintő versenyek és a tömegeket megmozgató népünnepélyek között sokszor elfelejtjük, de tartsuk észben és ne csak egy ehhez hasonló tragédia ébresszen rá minket, hogy a lóverseny főszereplői mindig is ők voltak és ők lesznek, ezek a fantasztikus négylábúak: a lovak.
Chris Waller cikke a The Sydney Morning Herald-ban jelent meg.
SZERETJÜK A LOVAINKAT!
Semmi nem passzol ide jobban, mint a szintén a balesetek miatt beszüntetett TV-sorozat, a LUCK egyik idézete, amivel a Racing Portal szerkesztősége teljes mértékben azonosul, és egyfajta Ars Poetica-kánknak gondoljuk ezeket a sorokat.
“”A lóverseny nagyon összetett dolog. Egyszerre sport, üzlet és látványosság. A lóversenypálya a fényes kezdetek, a győzelem és néha a reménytelen fájdalom helyszíne, de a középpontban mindig a lovak állnak.“
Képek: Racing Post
