Egy korábbi beszélgetést elevenít fel Horváth József.
– Mesélje el, mikor és hogyan került kapcsolatba a lóversennyel?
– 1956-ban 15 évesen kerültem a pályára. A XIII. kerületben laktam és az ottani fodrász, akihez jártam megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lovagolni, mivel látta milyen madárcsontú vagyok (akkor 32 kiló voltam). Elmondta, hogy menjek a Szép utcába és ott fel fognak venni. El is mentem, de helyhiány miatt elutasítottak. Amikor legközelebb fodrászhoz mentem, kérdezte a mester, hogy voltam-e a Szép utcában, s mikor megtudta, hogy nem vettek fel, rögtön “intézkedett”. Azt mondta nekem: – menj ki a pályára és keresd a Tóth Pali bácsit. Nos, a Tóth Pali bácsi felvett és így kezdődött a lovaskarrierem. Egy évre rá már versenyben is lovagoltam, pedig akkor még három év után lehetett csak versenyben indulni. A harmadik lovaglásomra már nyertem, 1960-ra pedig kinyertem a 40-dik versenyt is. Zsoké lettem és Tóth Lászlóhoz, Tóth Pál testvéréhez kerültem lovasnak.
– Melyik lóval nyerte első nagyobb versenyét?
– Tóth Lászlónak volt egy jó kancája abban az évben, Théba, s mint lovasa engem lovasított a Kancadíjra. Théba esélyes volt a győzelemre, mellette az alagi istállóban álló Tímea Németh Ferenccel volt még jó sansz. Már hét közben azt hallottam, hogy levesznek a lóról, mert Théba csak Keszthelyivel tudja megverni Tímeát. Igen ám, de akkoriban az istállócsoportok versengtek egymással, így válaszút elé állította az istállóvezetőt. Mivel Keszthelyi is alagi volt, végül nem engedték, hogy Thébát lovagolja, nehogy megverje Tímeát. Gondolták, majd a gyerek úgy is elrontja és Tímea megnyeri a versenyt. Nem lett igazuk, mert Thébával sikerült megnyernem a Magyar Kancadíjat.
– A hatvanas években nagyon sok jó lovas volt, kitől lehetett tanulni?
– Én mindig figyeltem és próbáltam ellesni a különböző lovaglási stílusokból azt, ami tetszett, és amit jónak tartottam. Egy példa: Szentgyörgyi Istvánt kiváló finislovasnak tartottam és ellestem tőle egy olyan egyszerű, de ésszerű lovaglási stílust, amit utána többször kamatoztattam. Szentgyörgyit a távoszlopnál öten megelőzték, abban a versenyben én is lovagoltam, én az öt egyike voltam. Láttam, hogy lankadni látszó lován a szárat összefogja, összekapta a lovát, erre a ló megfogta a vasat és újból megindult, mire a célba értek már Szentgyörgyi és lova volt az első. A futam után megkérdeztem tőle: – mit csinált, hogy vert helyzetből, nyerni tudott? Mire Ő: – tudod fiam, én már öreg vagyok, elég nekem a kétszáz métert végiglovagolni…
– Mikor kezdődött a sikeres korszak?
– 1970-ben Kiss Józsefnél nagyon jó lovak álltak. Norbert, Mylord, Cognac és a kétéves Isztopirin. Ilyen lovaknak ma is örülne bárki. Visszagondolva arra az évre és eddigi pályafutásomra Norbert volt az a ló, amelyik igazi klasszis volt, most mégis egy másikról mondanék el egy sztorit. Az import Cognac indult a Kancadíjban, de csak helyesélye volt, mert a nagy favorit abban az évben Ámde volt. Ámde egy gyönyörű, nagytermetű, igazi versenyló volt, de keményen kellett lovagolni és ostorozni, mert csak arra reagált. A Kancadíjban Ámde Nagy Sándorral a célegyenes elején élre állt, egyet odaütött lovának, de még egyet már nem tudott, mert kiesett a kezéből az ostor. Erre én sajnos elkövettem egy nagy hibát. Mosolyogva odalovagoltam mellé és odaszóltam, hogy: – na akkor, viszlát! Erre Nagy Sándor kikapta a kezemből az ostort és mivel újból volt ostora, erőre kapott Ámde is. A végén küzdelemben kikaptam, hiába mentem reklamálni a Versenyintézőséghez, hiába erősködtem, hogy a mögöttünk a Guanabarát lovagló Papp Sándor látta az esetet. Papp Sándort behívatták, de ő nem látott semmit. Utána tudtam meg, hogy mindketten Maglódiak, jó barátok, egyik nem mond a másikra rosszat.
– Most kérem, meséljen arról a versenyről, amikor Aréna megverte Smigont. A lelátón több ezer ember egy emberként harsogta, hogy Finci!, Finci! Ehhez hasonló buzdítást azóta sem hallottam, és bevallom én is ezek között voltam.
– Hát több év távlatából visszagondolva nagy verseny volt az biztos. A jártatóban azt az utasítást kaptam, hogy a Czybarik-ra figyeljek, mert az a jobb ló, a Smigon feltehetően elmegy vezetni. Ez az utasítás egy ideig igaz is volt, Smigon elment vezetni, én meg Czybarik mellett haladtam. Igen ám, de ahogy befordultunk a célegyenesbe, látom, hogy Smigon tele kézből legalább tíz hosszal vezet, rögtön kapcsoltam, hogy itt a Smigont kell megvernem, de ehhez valahogy le kell dolgoznom a nagy hátrányt. Fokozatosan közelítettem Smigonhoz, már csak két-három hosszra voltam tőle, de a távoszlopnál éreztem, hogy megtört Aréna lendülete. Ekkor, őszintén bevallom én már feladtam a versenyt, de Aréna nem! Összeszedte magát, teleszívta magát levegővel, én összefogtam újból a szárat, ahogy annakidején Szentgyörgyitől láttam, Aréna megindult és lépésről lépésre ledolgozta a hátrányát és a célba már elsőként értünk be. Hát ilyen egyszerű volt….
Horváth József
