A legutóbbi, Vas József interjú kapcsán döbbentem rá arra, hogy hányan élnek még az arany évek legnagyobbjai közül.
Hegedűs Sándor pályafutása nem mérhető a 12 derbyt nyert Vas Józseféhez, de azt gondolom ő is fényes alakja a magyar lóversenyzésnek, ami miatt mindenképpen figyelmet érdemel a karrierje és az élete.
RP: Sanyi bátyám, kezdjük a legfontosabbal. Hogy szolgál most az egészsége és kérem, tájékoztassa az olvasókat, hogy mi történt önnel februárban?
HS: Két hetet töltöttem kórházban, amikor Münchenből hazajöttem….
RP:… ugyanis Németországban dolgozik 2 fia is. Sanyi és Zoli, mindketten Münchenben, és mindketten a lovak közelében.
HS: Igen. Oda mentem ki nekik segíteni, és furcsa módon az egyik napról a másikra a bal felem lezsibbadt. Nem tudtam emelni, kiesett minden a kezemből. Ennek azonban semmiféle előzménye nem volt. Hirtelen alakult ki. Hazautaztam, majd két hetet kórházban töltöttem. Különböző vizsgálatokat végeztek rajtam, amik később arra utaltak, hogy kisebb agyvérzésem lehetett. Az orvosok azt mondták, ez nem hirtelen „jövő, hanem hosszú évek folyamán kialakuló betegség, ami az ilyen szakmákban, mint pl. a lovasok, gyakran előfordulnak. Lábadozok, sétálok, megyek sokat, de még nem vagyok tökéletes állapotban.
HS: Igen, 1950. március 25-én születtem Kiskunhalason. Otthon is tartottunk lovat és a közelben volt a Határőr Dózsa sportegyesület. Én oda is bejártam lovacskázni. Az ottani parancsnok fiával ismertük egymást, és így volt lehetőségünk. 1963-ban aztán megjelent egy újsághirdetés, hogy könnyű súlyú fiatalokat keres a vállalat.
HS: Igen. Engem azonnal felvettek, de a bátyám, egy kilóval nehezebb volt a megadott súlyhatárnál. Ő később gépkocsivezető lett a Műcsarnoknál.
HS: Ezt ugyanúgy kell elképzelni, mintha valaki szakiskolába jár. Délelőtt tanulás, de a legtöbbet a gyakorlati képzés tette ki. Főként a lótenyésztésről tanultunk, tehát ha valaki elvégezte ezt az iskolát, akkor lótenyésztői bizonyítványt kapott.
HS: Nagyon rendes, aranyos ember volt. Egy év is istállógyakorlat után adták ki a lovas tanulói licenszet, amellyel síkversenyben lovagolhattunk.
HS: Én a Gutai Jánosra és a Szentgyörgyi Istvánra néztem fel. Ők voltak a legjobbak szerintem.
HS: A Galló mesternél csak egyetlen kimagasló képességű ló állt, de sajnos nem emlékszem a nevére. Azt tudom hogy, három Béke Díjat nyert. (Srapnell-sa.)
HS: Nem. Erre az évre ugróversenyekre kaptam licenszet, és Galló mesternél olyan ugrólovasok dolgoztak, mint Balázs András vagy Papp István II, így csak harmadik lehettem volna a sorban.
HS: A súlyom miatt. Nem voltam nehéz, de a Galló mesternél olyan (sík) lovasok voltak, mint Holdas, Benedik vagy éppen Alafi így talán 2-3 síkversenyben lovagoltam.
HS: Ő nagyon kedvenc lovam volt. Mindegyik, de ő különösképpen. Pali bácsi kinézte magának. Jó izomzatú, jó csontozatú, nagydarab, nehezen fogható csődőr volt, és valahogy nekem feküdt. Egyszer csak szólt a Pali bácsi: „Sanyikám úgy is van ugró licenszed, beugratjuk”. El is kezdtünk vele dolgozni. Először lovagoltam és nyertünk vagy 8 hosszal. Következőleg megint vagy 10 hosszal, majd az Őszi Nagy Gátversenyt nyertük 5-6 hosszal.
HS: Nem. Nem. Ugróversenyekben én jól éreztem magam.
HS: Megint csak a súlyom miatt. 50 kilós zsokékkal nem tudtam versenyezni, de a Pali bácsinál folytattam abrakmesterként. Azonban azokban az időkben abrakmesterek még kaphattak sík licenszet, így a gondjaimra bízott egy lovat, Brigadérost. Azt mondta a Pali bácsi, az égvilágon semmibe nem szól bele. Úgy készítem a lovat, ahogy akarom, csak azt hozzátette: szóljál, ha nyersz vele.
HS: Igen, lovagolgattam több versenyben több távon is, és ősszel sikerült egy 1300 méteres versenyt nyernünk. Ez az egy síkgyőzelmem van.
RP: Kitől tanult a legtöbbet?
HS: Egyértelműen a Tóth Pali bácsitól. Őt szinte mindenben követtem. Fiatal korában sokat lesekszik az ember. Mindig hallgattam a jó tanácsokra. Sokat szerettem mindenkivel beszélgetni és az a mai napig így van, és többektől is tanultam.
HS: Csikókat törtünk be, és a Másoló nevű csikót lovagoltam. Itt a kapunál azonban a vezetőló elhagyott bennünket. Az ugrásnál Másoló valamiért megijedt, felágaskodott és én leestem róla. Ő nem tudta az egyensúlyát tartani és hanyatt esett. Pont rám.
HS: Igen. Nem vesztettem el az eszméletemet, de nagyon jajgattam. A mentő megérkezéséig a többiek nem mertek hozzám nyúlni, mert nem tudták mi van velem. Bevittek ide a közeli Baleseti Intézetbe, és ott mondták meg, hogy a medencecsontom, az ülőcsontom és a lábam is eltört.
HS: …hát kihevertem, de 6 hónap után engedtek csak ki a kórházból, és még utána is sokáig gyógytornákba és fürdőbe jártam utókezelésre.
HS: 1982-ben. 1981-ben indult egy hat hónapos idomári tanfolyam. 1982-ben a szegény Kiss Józsi bácsi helyét vettem át, aki megbetegedett. A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság lovai álltak nálam. Azokat treníroztam egészen 2002-ig. A ménes megszűnt és elvitték a lovakat. Egy évet dolgoztam a Bagi úrnál Tornyoslöbön. Mikor az is megszűnt, megkeresett Esch Sanyi bácsi, hogy segítsek neki be néha. Ő már akkor betegeskedett. Nemsokára meg is halt és én vettem át a helyét a Bocska Úr lovainál.
HS: Nagyon szereti. Jóformán még járni sem tudott, már kihordtam a versenyekre.
RP: Krisztián?
HS: Igen. Szereti a lovakat nagyon.
RP: Sanyi bátyám. Ma futják a kancadíjat. Melyik lovat tartja a legesélyesebbnek a győzelemre?
HS: Éppen csak átfutottam a Turfot, és többesélyes a futam. Az eddigiek alapján viszont, Klimscha Úr lovát, tartom a legjobb esélynek, hiszen ő Svájcban is sikerrel helyt állt. (Letty nyert is.)
RP: Itt van ismét az arab fiú. Mi a véleménye Ajtebiről?
HS: Sajnos nem láttam őt lovagolni a Hazafi Díj napján, de a gyermekeimtől sokat hallottam róla. A gyerekek mondták, hogy teveversenyekkel kezdte, de mikor a súlya meghaladta a megengedettet, akkor váltott a lovakra. Sajnos nem értek az Internethez.
RP: ..és ha már München. Mi a véleménye arról, hogy a Kerekes Karcsi ismételten milyen nagyversenyt nyert?
HS: Nagyon boldog vagyok.
KK: Nekem a Karcsika, legalább 10-15 versenyt nyert itthon. Már akkor szerettem nagyon. Egy filigrán, ügyes kisfiú volt. Münchenben szinte minden nap találkoztunk és ugyanolyan maradt, mint itthon. Nincs elszállva magától, mindig úgy beszélgetünk, mintha itthon lennénk. Láttam kinn is nem egy nem két versenyt nyerni. Egy igazi kis zsoké gyerek, aki mai napig a földön jár. (elérzékenyül – sa.)
HS: Én is köszönöm, és én is jó egészséget kívánok a MAGYAR GALOPPSPORT összes szereplőjének.
