RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Oasis-mánia - a lóversenyben is!

Az Oasist sokan minden idők legnagobb brit zenekarának tartják – bizony még a Beatlest is megelőzve.

capture-2.jpg

Ez persze nem mérhető, de az igen, hogy nincs még egy olyan csapat, aki ekkora hatással volt a brit lóversenyzésre, mint ők.

Mivel Liam és Noel Gallagher (úgy néz ki) kibékültek, a 2025-re bejelentette turnéjuk nem csak a zenei sajtóban vezető hír napok óta.

A Racing Post "Oasis Mania" című cikkében pár nappal ezelőtt végig vette, mely lovakat keresztelték el a zenekar vagy valamelyik daluk tiszteletére. Nyilvánvalóan a háromszoros Group 1-nyerő Oasis Dream áll az itt olvasható lista élén.

A Dragon Bet Wales fogadóiroda-hálózat csütörtökön pedig öt futamot szponzorált tiszteletükre, a Cardiffhoz közel eső Ffos Las pályáján.

Így került a programba a Some Might Lay Handicap, a Some Might Say című dalra utalva. (A Lay egy olyan fogadás, ahol „a ló ellen” játszunk, nem pedig „mellette” – a szerk.). A Half a Furlong Away Handicap visszhangozva a Half the World-öt és így tovább.

Az Oasis, amely 2009. augusztus 22-én Staffordshire-ben adott koncertet utoljára, 2025. július 11-én, Cardiff-ban tér vissza a színpadra, amely a zenei szaklapok egybehangzó állítása szerint, 2025 legnagyobb zenei eseménye lesz.

süti beállítások módosítása