RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

A kilencedik - az igáslóból bajnok lett

1929 - Rabló története.

derbynyerok_1921_-.png

Az alagi csikóárverésen 500 pengőért került eladásra a kiscsikó. Sándor és Rama fia impozáns telivérré fejlődött. Bár csak 168 centiméter magas, de olyan izomóriás, amilyen azóta sem akadt a Derbynyerök között.

Kétéves korában első kísérletre negyedik lett egy nyeretlen versenyben. Másnap elindították egy „eladó versenyben”, amelyet nagy stílusban megnyert. Élénk vetélkedés után a 3000 pengőért eladónak betett mént végül 4500 pengőért a Vácbottyáni istálló álnév alatt futtató Kurz János vette meg. Idősebb Mravikhoz került tréningbe, akin először sehogyan sem volt kibékülve az „igásló" küllemű telivérrel, de amikor az első jobb munkában legjobb kétéveseit megverte, egyszerre kedvence lett. Három versenyt nyert gyors egymásutánban, köztük a Balatoni díjat. Később a Szent László díjban és a Hatvani díjban vereséget szenvedett nem úgy futott, ahogy remélték. Trénere az állóképesség hiányával magyarázta a kudarcokat és háromévesen rövidtávra akarta futtatni. A tulajdonosnak más volt a véleménye és elhatározta, hogy megkísérli vele megnyerni a Derbyt. Minden komolyabb előkészület nélkül starthoz állította a májusi meeting elején egy 1600 méteres korteherversenyben, ahol Rabló csak a későbbi Alagi díjban győztes Sankt Félix-től kapott ki, ami tulajdonosát megerősítette elhatározásában. Rabló ettől fogva csak a Derbyre készült és végül valóban formája tetőpontján állt a Derby startjához. Idősebb Mravik most már nem kételkedett lova állóképességében.

A nagyszerű tempóban végigfutott versenyben Rabló végig jó pozícióban volt, a célegyenes elején az élre került és végül küzdelem után győzött olyan jó lovak ellen, mint Blanc, Lewine, Beaupréau és Corvus.

Hivatalos eredmény:  9. Magyar Derby, 1929. június  23.  Vasárnap. Jó pálya, enyhe, borongós idő. Start: 16 óra 30 perc

Díjazás: 46 000 Pengő (40 000, 4 000, 2 000)

1. RABLÓ         sm                   Sándor - Rama id. Mravik Pál Esch György
2. BLANC       stpm                Blink - Chi-Chi Hitch Róbert Hulme Gy.
3. LEVINE       pm                   Light Hand - Virgine Hitch Róbert Tuss I.
4. Beaupreau              pm                   ifj. Mravik Pál Esch Győző
5. Corvus pm                   Hesp József Szabó L. II.
6. Kitartás                  stpm                Adams Róbert Takács J.
7. Mungó                   pm                   Hitch Róbert Szokolai I.
8. Sisakos                  sm                   Issekutz Gy. Blaskovics K.
9. Somogy                 pm                   Hitch Róbert Csuta F.
10. Rögtön                   pm                   Kaposi József Schejbal J.
11. Herakles                pm                   Hesp József Gutai J.

Bírói ítélet: Erős küzdelem, fejh., 2h. Idő: 2.37, 2.

Totalisateur: 10:140. Helyre: 10:29, 30, 79. Esetleges osztalék: 10:16 Beaupreau, 56 Corvus és Herakles, 83 Blanc és Levine, 143 Sisakos, 225 Rögtön, 416 Kitartás, 541 Somogy, 796 Mungó.

Versenyleírás: A start jól sikerült. Sisakos vezet Herakles, Kitartás, Blanc, Somogy előtt, a rövid oldalig. Itt Beaupreau és Levine felnyomul. Sisakos növeli előnyét, Herakles visszaesik. A célegyenes elején Somogy Sisakos mellé tör, és a nagy küzdelemben mindkettő visszaesik. Így kap helyet a korlátnál Rabló, és  vezető pozícióba  kerül. Támadja Blanc és kívülről Beaupreau, majd Levine. Rabló és Blanc gyönyörű küzdelmet vív, mely Rabló fejhosszas győzelmét hozza.

A gyenge származású mén győzelme természetesen óriási meglepetés volt és amikor ezt a formáját nem tudta megismételni - véletlennek minősítették.

A Magyar Turf szakértő - Őszi Kornél - véleménye: Az anyagi kényszer követelte, hogy Rabló eladóversenyben rajtoljon. A győzelme utáni árverés sem volt élénk. A megbízott által olcsón - 4500 pengő - vett ló számláját a megbízó tulajdonos mégis vonakodott kifizetni. Ennek ellenére a sors keze és Rabló hűsége a 40.000 pengő derby dicsőségét meghozta Kurucz Jánosnak.

A St. Leger előkészületeit már nem bírták a hatalmas testű mén lábai. Két év kellett hozzá, hogy ismét úgy ahogy rendbe jöjjön. Már csak árnyéka volt a réginek, de még így is megnyerte a bécsi Damen Preist és egy sereg eladóversenyt.

A Sanskrit-vér sikerei és valóban pazar izomzata révén egy kisebb ménes nagyon hasznos apamént talált volna benne, de mert senkinek sem kellett, Rabló végül egyéb elfoglaltság híján valóban az lett, aminek idomárja először hitte: igásló!

Az írásokban, dokumentumokban, adatokban Hesp József, Horváth József és Váczi Ernő anyagaira támaszkodtunk.

süti beállítások módosítása