RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

A századik elé - harmadik rész

A galoppsport legnagyobb ünnepe a Derby!

golden_b.jpg

Mivel idén idehaza július harmadikán a századik következik, előtte megszólaltatjuk a favoritok mestereit.

Ma fókuszban a négyszeres derbygyőztes: Kovács Sándor.

MTC: Sanyi! Csont nélkül van három lovad (három tulajdonosnak) a derbyben. Azon kívül, hogy értelemszerűen mindenki szeretné megnyerni, főként a századikat milyen érzésekkel várod a jövő vasárnapot?
Kovács Sándor: Igaz, hogy három jutott be, de csak egyet adtam indulónak. Pozitív érzésekkel várom, de nyilván tisztában vagyok, hogy most nem mi vagyunk a favoritok. De hosszú a táv, majd másfél hét van még, úgyhogy bármi lehet. Bízunk!

MTC: Melyiket hagytad állva?
KS: Golden Boyt.

MTC: Ismert már a zsoké személye?
KS: Igen. Ifj. Kozma István fogja lovagolni.

MTC: Kíváncsi lennék arra, hogy Te, mint az erre hivatott, hogy értékelted Mágnás Miska futását a Millenniumi Díjban, és utána árulnám csak el, hogy miért kérdezem.
KS: Csalódás volt. Győzelmet ugyan nem vártunk tőle, de küzdelembe igen. A látottak és a lovas elmondása alapján kijelenthető, hogy az 1800 méteres táv már nem kedvezett neki. Tréningben próbáltunk neki kicsit „hosszítani”, de látható, hogy a derby 2400 métere már nagyon sok lenne neki, így másban gondolkodunk.

MTC: Azért kérdeztem, mert Miska védelmében elmondanám, hogy egyrészről ez az elmúlt 30 év egyik legerősebb Millenniumi Díja volt, másrészről engem felháborít ez a pönalitás kiosztás. Az, hogy egy hároméves négy és fél kilót kap csak egy nyolcszoros nagydíjnyerőtől, még ha az kanca is ez szerintem botrány. Vas József minden alkalommal elmondja, hogy 48-50 kilóval futottak régen a háromévesek a legpatinásabb tavaszi futamunkban. Imperiál, aki már kétévesen klasszis volt, nemzetközi versenyt nyert, 54 kilót vitt. Nem csoda, hogy lasszóval kell keresni a hároméveseket itt, hiszen ilyen súlykiosztással magam biztosan nem adnék hároméves indulót.
KS: Igazad van. Jó pár éve még jóval nagyobb volt a súlykülönbség. Most sokkal nehezebb ez a verseny a háromévesek számára. Szinte tiszta korteher. Mi is csak azért adtuk indulónak, mert azt tudtuk, hogy a 2000 méter már hosszú neki.

MTC: Hogy előre közölve lett, hogy a legjobb 16 indulhat csak, így mennyiben volt más a lovak munkája és menedzselése, hogy biztosan bejussanak a derbybe?
KS: A legjobbaknak nyilván meg kellett erősíteniük a helyüket itt, de pont velük nem volt nehéz, hiszen ők, Felicita Girl, Mágnás Miska, Golden Boy már kétévesen is mutatkoztak. Más háromévesünk, aki most, idén robbant volna be olyan nem volt, így nem okozott gondot a menedzselésük.

MTC: Ha már szóba hoztad Felicita Girlt, akinek futtatójának neve idén nagyon sokszor előkerült. Ugyan most nem nyert Alagi díjat Gyolai Zoltán, de 10 évvel ezelőtt Derbyt igen, Latin Loverrel. Sajnálom, hogy nem fog futni, de gondolom ő még jobban.
KS: Pedig ő hozta meg ezt a döntést. Nyilván, ha az Erzsébet Királyné Díját megnyerte volna, akkor más lenne a helyzet, akkor vélhetően indult volna, de így nem.

MTC: …és ha már kancák. 800-al rövidebbre - egy kivételt leszámítva - nagyon elverte két kanca a méneket a Nemzeti Díjban. Az ott harmadik, Airburst nem indul, de az első húszban öt kanca neve szerepel. Szerinted most is kérnek majd a főbb szerepekből?
KS: Én azt gondolom, hogy Szuna Szabolcs kancájának van a legnagyobb esélye arra, hogy megszorongassa a legerősebb méneket. Gondolom nem fog részt venni a parádén, és ha jól jön ki neki a lépés nálam mindenképpen a derby koszorú egyik esélyese.

MTC Milyen munka vár még az utolsó héten az Arany Fiúra?
KS: Kondíciómunkák. Egy gyorsabb munkát szeretnék neki még adni, aztán majd csak frissen szeretném tartani.

MTC: Szerinted kik lesznek ott a végelszámolásnál?
KS: A látottak alapján Maximot tartom favoritnak. Látjuk, hogy az új tréningbe kerülés mellett az is számított neki, hogy a világ minden táján lovagló német champion lovas ülte. A látott stílus alapján, ahogy elindult, és ahogy galoppozott nálam ő a favorit Szuna Szabolcs kancája mellett.

MTC: Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál és sok sikert kívánunk.
KS: Köszönjük szépen.

Golden Boy képét a ZL Photostól kaptuk.

süti beállítások módosítása