RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

A századik elé - első rész

A galoppsport legnagyobb ünnepe a Derby!

285061385_448548163938662_8672820839904552623_n.jpg

Mivel idén idehaza július harmadikán a századik következik, előtte megszólaltatjuk a favoritok mestereit. 

Első körben csak azokat, akik legalább két lovat adnak a 100. Magyar Derby 20-as mezőnybe, de ha már mi legutóbb Black Peppert neveztük ki derbyfavoritnak, akkor illő a szenttamási trénerrel, Szuna Szabolccsal kezdenünk.

Magyar Turf Club: 1981 óta (Turbó) nem nyert a Szenttamási Ménes derbyt? Édes teher ez most vagy épp ellenkezőleg túl nagyok az elvárások?
Szuna Szabolcs: Az elvárásokhoz már hozzá vagyok szokva. Azok már évek óta nagyok. Tény és való, hogy Horváth László Úr nagyon szeretne már derbyt nyerni. Ez még nem jött össze neki, úgy ahogy nekem sem. Én is nagyon szeretném. Közösek a céljaink és úgy érzem, hosszú idő után most megint közel lehetünk ehhez.

MTC: Te, aki olyan világhírű ménesnél, mint a Juddmonte Farmsnál dolgoztál Amerikában, hogy látod a kancák szerepét 2022-ben? Igaz, hogy főként az idősebbek, de ma már sorra nyerik a világ nagyversenyeit. Emiatt jogos szerinted még számukra a kancaengedmény?
SzSz: Tény, hogy az a tézis, hogy a nagyversenyeket rendre csak a mének nyerik, ez egyre többször, egyre gyakrabban megdől. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az jó, hogy van. Én abban a helyzetben vagyok, hogy most nagyon tudok örülni ennek a másfél kilónak. Szerintem ez rendben van.

MTC: Hat kanca nevét látjuk az első 20-ban. Jelentős befolyásoló tényező lesz az a másfél kiló?
SzSz: Komoly szerepe van természetesen egy ilyen kaliberű versenyben ezen a távon, de én úgy gondolom, nem ezen múlik. Szerintem nem emiatt gondolja egy tréner vagy egy tulajdonos, hogy „na most indítsuk el itt vagy itt a kancánkat”. Én e nélkül is indítanám Black Peppert, mert látom rajta, hogy nagyon jó.

MTC: Hogy érzi magát Black Pepper és milyen munkát fog kapni az utolsó héten?
SzSz: Nagyon jól érzi magát. Jó a formája, jó az étvágya, jó a kedve. Igyekszünk minden napját minél komfortosabbá tenni ebben a nagy melegben és ez talán sikerül is, mert azt látjuk, hogy nagyon jól érzi magát.
A munkáiról annyit, kezdve talán onnan, hogy a legutóbbi versenyét, az Ostinato hendikepet megnyerte, utána pici fáradtság látszott rajta az első héten, így komoly hangsúlyt fektettünk, hogy kipihenje magát és frissüljön. Több szabadnapot beiktatva 7-10 nap után már újra a régi volt. Azóta tökéletesen, frissen dolgozik. Igazából a múlt héten kezdte meg a derbyre való felkészülését. Úgy vélem jó formában van, inkább arra kell figyelnünk, hogy ne vigyük túlzásba a felkészítését, azaz ne legyenek túl erősek a munkái. Van már pár jó futás a lábában, de nagyon könnyen készíthető ló nagyon szívesen megy, így már csak egy vagy két komolyabb munka vár rá, majd a frissen tartás vagy frissítés.

MTC: Ma este bejelenthetjük, hogy ki fogja lovagolni?
SZSZ: Igen, tegnap dőlt el végérvényesen. Nem volt egy egyszerű dolog a lovast megszerezni újból. Körülbelül kétheti egyeztetés után sikerült pontot tenni a megállapodásra, így újra Tony Hamilton fogja lovagolni. Nagyon szerettem volna, ha ő üli, ő is, így szerencsére ezt sikerült is összehozni.

MTC: Nem zárhatjuk mással: kik lesznek a frontban a végelszámolásnál?
SzSz: Úgy vélem idén nincs egyértelmű favorit, de a Georgiev lovak erősek lesznek. Nem szívesen mondanék neveket. Mind az Alagi Díjban, mind az általunk megnyert Ostinato hendikepben is olyan közel voltak egymáshoz a lovak, hogy most is bármelyikük odaérhet. A külföldi lóról és Diwanról ráadásul meglehetősen keveset tudok.

MTC: Köszönjük, hogy azonnal rendelkezésünkre álltál. Sok sikert kívánunk!
SzSz: Köszönjük szépen.

Kép: Juhász Zsóka/Treatteling

A bejegyzés trackback címe:

https://racingportal.blog.hu/api/trackback/id/tr1717865415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

RACING PORTAL

Weboldalunk: favoritonline.hu

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása