RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Véget ért az út

72 éves korában elhunyt dr. Ecsedi Ferenc, a XX. és XXI. század magyar galoppsportjának egyik legfontosabb alakja, sportágunk bőkezű mecénása.

szg_7711_ecsedi_ferenc_dr.JPG

A lovak megváltoztatják az életüket. Magabiztosságot és önértékelést adnak fiataljainknak. Békét és nyugalmat biztosítanak a problémás lelkeknek - reményt adnak nekünk.
- Toni Robinson - 

Ecsedi Ferenc 1949. augusztus 13-án született a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderesen. Gyermekkorát azonban már Kőbányán töltötte, így több olyan cimborára tett szert, akik napjaikat a közeli Kincsem Parkban töltötték. Az ügetős dinasztiák mellett jó barátságokat kötött Détári Sándorral, Aperianov mesterrel vagy a zsokékirállyal, Vas Józseffel. Egyetemi tanulmányai mellett évekig ő volt a mázsakönyv vezetője.

A 90-es években kezdett futtatni, kezdetekben Rozsnyói Györggyel, a VIP istálló sárga-fekete színeiben arattak közös sikereket.

Olyan kiváló importjaik voltak, mint pl. az idehaza négy nagydíjat nyerő, de Münchenben és Bécsben is győző Dreamweaver, a Budapesti Díjat elhozó Judith's Temper. Lidohillel pedig olyan káprázatos menetelést éltek meg, amelyet jóval később csak Overdose sikeri tudtak felülmúlni, de Woody Bathwick és az országba elsőként japán tenyésztésű lóként érkező Nippon Boy is aratott szép győzelmeket számukra. Lidohill mellett másik nagy csillagunk a légzési problémákkal vásárolt Brahy lett, aki kilenc versenyt, közte Millenniumi Díjat nyert.

pb270177.JPG

2004-től a képen látható lánya, Leticia is bekapcsolódott a futtatásba. Ferenc már fiatalon is majd két méter magas volt, így nem, hogy amatőr zsoké, de még hajtó sem igazán lehetett. Leticia viszont utóbbit kipróbálhatta, sőt saját ügetőlova is volt. 

Ketten Dr. ELF Kft. néven futtattak. Ez a kis szójáték kettejük vezeték és keresztnevéből ered, de amikor ezt választották, még nem gondolták, hogy ennek micsoda furcsa kicsengése lesz pár évvel később.

Már a kezdeti lépéseik sikeresnek bizonyultak, hiszen Couplet és Perfect Distance is hamar győzelemmel ajándékozta meg őket. Később Clever Girl, Galvanise, En Passant, Mina Alsalaam, Apple Luro, Aranyláz, a több pályarekordot is tartó Perfect One, Perfect Too, Suttogó vagy éppenséggel a gáton versenyző Radio Ga Ga is sikerre vitte zöld-fehér pöttyös színeket, de pályafutásuk csúcsát mindenképpen - a képen látható -  Steady As A Rock megvásárlása és színre lépése jelentette.

Sajnálatos sérüléséig nem csak idehaza, de a régióban is nem, hogy verhetetlen, hanem megközelíthetetlen volt a mérföld körüli távokon. Kétszeres Év Lova címmel vonult ménesbe.

pb070012.JPG

2008-ban kezdték futtatni azt a XI nevű lovat, aki a korábban már említett furcsa kicsengést adta a futtatói nevüknek, hiszen az elf német nyelven tizenegyet jelent. Később eladták ezt a sárga mént, aki Németországban, a téli szezonban, homokon sorozatnyerőnek bizonyult.

Természetesen még sok más, hozzávetőleg 80 lovat futtatott pályafutása során, de a tenyésztésből sem szeretett volna kimaradni. „A tenyésztés nagyon komoly tudomány.” – vallotta.  Ebből sem spórolta ki az időt és energiát, ahogy semmiből sem. Tudta és vallotta, hogy a munkát nem lehet megúszni. Ennek megfelelően élt és cselekedett.

A 2020-as szezonban Ferenc továbblépett és a trénerkedésbe is belefogott. Nem mást kért maga mellé a kapitányi hídra, mint Farkas Ferencet, aki ugyan idomárként nem, de importőrként és tulajdonosként mindenképpen a magyar lóversenyzés legsikeresebbjei közé tartozott. Ez a kis csapat, aranyozta be utolsó éveit. Talán csak unokáiról beszélt olyan szeretettel, átéléssel, mint a versenyistállójáról. Élete első tréneri futamában, a Kincsem Díjban Impression egy harmadik helyezéssel hálálta meg a csapatnak és az új mesternek a sok törődést. Talán nem túlzás kijelenteni: aligha volt hazánkban korábban olyan tréner, aki a szakmailag legfontosabb futamunk bronzérmével indította (volna) pályafutását. Ő ezt is elmondhatta magáról, mint oly sok minden mást is.

Pedig a „civil” karrierje legalább olyannyira sikeres volt, mint a lovas életben elfoglalt pozíciója. Hogy több magasan jegyzett tisztség után az ország, sőt a régió egyik legnagyobb bankjának vezető tisztségviselője lett, ez mindent elárul, szorgalmáról, kitartásáról és elhivatottságáról. Ehhez egy adalék: 40 éves elmúlt, amikor beiratkozott a jogi egyetemre, mert állandóan képezte magát. Ez neki csak egy állomás volt, ahogy a PhD fokozat megszerzése is. 2019-ben a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést vehette át. Ez a pillanat nyitóképünkön.

Akármennyire is sikeres, sőt befolyásos volt a gazdasági életben számára a család mellett a lovak jelentették a legtöbb boldogságot. 

Mert a világon nincs más érzés, amelyet összehasonlíthatnánk vele, ha valaki egy nagyszerű lovat szeret. Olyan izgalmat kelt, amit soha semmi más nem tud. Nem lehet szavakba önteni, mert a szavak nem tudják kifejezni.
Samuel Riddle -

A lóversenyzés volt az élete! 

Soha nem mondta, de bántotta az, hogy bizony ez a sportág mára nem azon a szinten áll, mint amikor ő Keszthelyi Pista bácsit, a sportág egyik legnagyobb legendáját hallgatta tátott szájjal. Mindezek egyenes következménye, hogy az ő kezdeményezésére alakult meg a Magyar Lóversenysport Szövetség. Ecsedi úr évtizedek óta rengeteget dolgozott a magyar lóversenyzés felvirágoztatásért. Legtöbbször a háttérben, csendben, alázattal.  Természetesen, a nagyközönség ebbéli tevékenységéről semmit nem tudott. Ő politikai, gazdasági kapcsolatrendszerét kihasználva folyamatosan lobbizott a fejlődésért. Amikor 2009-ben Overdose több mint 25 ezer embert csábított a pályára az OTP-Hungária Nagydíjban, a futam létrejöttében talán neki volt a legnagyobb szerepe. Később a Kincsem Nemzeti Kft. Hűség Díjjal jutalmazta erőfeszítéseit.

Bibliája volt, a Karlovszky féle lóversenykötet, ami találóan kapta a galoppsport kézikönyve alcímet. Feri az ott leírtak szellemében élt. 

p5010044.JPG

A szó jó értelmében „a régi iskola diákja” volt. Az a fajta úriember, akiből már csak nagyon kevés van. Most már eggyel kevesebb. Legalábbis idelenn.

Szellemes idézeteit, anekdotáit napestig idézhetnék, akik körülvették, és higgyék el egy „ilyen” EMBERNEK mindenki szeretett (volna) barátja lenni vagy legalább maga mellett tudni.

Hogy e sorok írójának mindkettő megadatott ez ritka kiváltság. Szerencsére magam nem csak halála után kezdtem értékelni útmutatásait, intelmeit, bölcseleteit, amiből kijutott nekem is bőven. Magamban mindig csak Ecsedi professzornak hívtam, hiszen aligha volt az életnek olyan szegmense, amiben ő nem szolgálhatott volna egy útravaló jó tanáccsal.

Most elment. Velünk ellentétben ő biztosan nem a könnyeit nyeli, hanem inkább kedves lovait gondozza odafenn, jókat mosolyogva.

Ecsedi Ferenc élt 72 évet. Emlékét, tanácsait, humorát és tanítását megőrizzük.

Isten véled, Barátom! Ascotban már nélküled futnak…

A lovak és az angyalok

Mert végül semmi sem marad,
csak az angyalok s a lovak.
Csak állnak lent az udvaron,
az angyalok meg a szobámban;
csellengnek néha szinte százan –
egy lény mit is tesz önmagában?
Feldobrokol, s ismét megáll,
vagy szárnyát csattogtatja olykor,
mint egy szellőzködő madár.

Csak állnak és nincs semmi más,
csak látvány és csak látomás,
csak láb, csak szárny – az út, az ég,
bennük lakik a messzeség –

oly távol vannak, oly közel.
Talán ők már nem hagynak el.

Nemes Nagy Ágnes

126454163_3200982986680724_4862862014086723052bw_n.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://racingportal.blog.hu/api/trackback/id/tr6717859123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

RACING PORTAL

Weboldalunk: favoritonline.hu

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása