RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Batthyány-Hunyadi Díj érdekességek

Ma esedékes az első, mérföldes erőpróba.

gutai-janos_zsoke-800x445.jpg

Batthyány-Hunyadi Díj – 1600 méter.

(1948-ig Batthyány Díj, 1949-ben Dákai Díj, 1950-től Munka Ünnepe Díj)

A nagyversenyek sorozatában a második nagy erőpróba, amelyben a derbyévjárat az idősebbekkel mérkőzik. A fokozatosság elvét betartva a derbyre való felkészítés egyik lépcsőfoka. A Káposztásmegyeri Díj 1400 métere után itt már 1600 méteren mérik össze tudásukat a telivérek.

A versenyt 1828-ban Batthyány Gusztáv és Iván, Hunyady Ferenc és József alapították, a díjat az általuk letett 500-500 arany évi 5%-os kamata képezte. Úgy mint – mai divatos szóval élve – szponzorok, ők lettek a verseny névadói. Az első Batthyány-Hunyady Díjat 1829-ben futották, a két angol mérföldes távon kétszer kellett a pályázóknak megküzdeniük. Jegyezzük fel az első győztes nevét; MIRACLE 6 éves pej kanca, lovagolta az angol Boggis.

1836-tól már csak egyfutamos verseny és a táv is változott, egy angol mérföld lett, ami megfelel a mai 1600 méternek. Ettől az időtől kezdve a Batthyány-Hunyady Díj a tavaszi pesti meetingen a hároméves és idősebb évjáratú telivérek legjelentősebb összehasonlító versenye volt 1896-ig, amikor megjelent a Király, később Millenniumi Díj, hogy átvegye ezt a szerepet. 1949-ben a két arisztokrata neve már nem szerepelhetett a programon, Dákai Díj, majd mivel általában május 1-én (vagy annak közelében) futották a Munka Ünnepe Díj nevet kapta. 1986 és 1990 között lényegében a Káposztásmegyeri Díj töltötte be ezt a szerepet. Majd újra helyreállt a klasszikus verseny rend, a régi-új Batthyány-Hunyady Díjat ismét a Káposztásmegyeri és a Nemzeti Díj közötti időben futják. Jellemző, hogy általában az idősebb lovak diadalmaskodnak, kivételt az olyan klasszis 3 évesek képeznek, mint Tokio, Rascal, Miczi San Gennaro, Starlight, Tempó, Cagliostro, Kamarás, Hellas, Gulianar, Roppant, Imperial és Seebirk.

Nézzük a számokat:

  • 1830-32 Estrella triplázott.
  • 1838-41 A csodakanca Furiosissima négy éven át legyőzhetetlen volt.
  • 1846 Jackson már hetedik győzelmét jegyezte, ekkor éppen Nagykároly nyergében.
  • 1852-55 között Joy nevű zsoké győzött zsinórban négyszer.
  • 1855, 1859, 1863 holtverseny.
  • 1870-1872 Braemar triplázott, míg lovasa Entwistle már négy győzelmet számlált.
  • 1876 és 1880 között négy Buccaneer győzelem apaménként.
  • 1881 résztvevők hiányában elmaradt.
  • 1884 Kisbaba a győztes (Cambuscan-Crisis).
  • 1886 Kisbér ivadék, Occident a nyerő.
  • 1902 Az első győztes magyar zsoké, Bonta Ferenc.
  • 1907-1909 Három éven át Pardon ivadékok (Rother Stadl 2x és Kottingbrunn) elsőként a célban.
  • 1911 A háromszoros Millenniumi Díj-bajnok Rascal itt is bizonyított.
  • 1923 Handful itteni sikere után a Derbyben is győzött.
  • 1926 Elindult a nyitóképen látható Gutai János nagy sorozata. Honfitárs nyergében először nyerte meg a Batthyány-Hunyady Díjat. Lovasként ehhez még hetet, idomárként kettőt tett hozzá, így éppen 10x-es bajnok ebben a kiírásban.

milleniumi-dij-1936-jav_try_well.jpg

Try Well  – igaz a Millenniumi Díjban

  • 1937 Az első Hármas Korona nyerőnk, Try Well négyévesen, mérföldön is bizonyított.
  • 1956-58 Róbert Endre tripla. Utódai, Roppant, Hermelin és Rodostó a győztesek.
  • 1960 Bakony győzelme a futam másik rekordere, Aperianov Zakariásnak nagy sorozatát indította el.
  • 1964 Imperiál immár négyévesen is varázsolt.
  • 1972-74 Imperiál apaméni (van ilyen szó?) tripla. Immer (2x) és Tiba győzelmei révén.
  • 1980-83 Rustran tripla apaménként. Talár, Mende és Korda a győztesek.
  • 1991 Klimscha Tereza a futam első nyerő hölgyidomárja Devil Princess által.
  • 1995 Marianna K. Elmiger kisasszony pedig ez első nyeregben Spiffer-rel.
  • 2004 Póker révén itt szerezte pályafutása utolsó kiemelt győzelmét Aperianov Zakariás. Egyúttal ez az utolsó győzelem magyar apaméntől.

Update:

  • 2020 Finavon 1993-as győzelme, azaz 27 év után volt ismét hároméves nyerője a futamnak, Charlie Firpo révén. Taroltak a hölgyek, mert a lovasa Mocsinka Vivien volt, míg a felkészülését Kovács-Bakos Szilvia irányította.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://racingportal.blog.hu/api/trackback/id/tr4216728878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

RACING PORTAL

Weboldalunk: favoritonline.hu

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása