Folytatódik interjúnk a 14. Nemzeti Vágta győztesével.
Racing Portal: A futam végeredményének pikantériáját az adja, hogy az ezüstérmes Nagy Arnold született Vajdaságban, de Ő Heves városát képviselte, míg Te Szabadkát. Más érzés volt most számodra, mint amikor Dunakesziért lovagoltál?
Szabó Nikolett: Nem. Ezt így nem mondanám. Ugyanolyan maximális elszántsággal lovagoltam most Pipacsot Szabadkáért, mint mikor „saját városomat”, Dunakeszit képviseltem.
RP: Arnold rendkívül sportszerű cselekedete mellett nem szabad és nem is fogunk szó nélkül elmenni. Már a nyeregben gratulált neked, majd mikor a kulisszák mögött felemelt téged, szerintem nem volt ott olyan, aki akkor ne sírt volna. Nem lepődnék meg, ha Fair Play díjra terjesztenék fel. Ennyire jó, már-már baráti a kapcsolatot a Nemzeti Vágta arany és ezüstérmese között?
SZN: Szerintem igen, ezt nyugodtan mondhatom, de nem csak vele. Évek óta a Vágta csapatok egy nagy családnak nevezhetőek. Ismerjük egymást és nem ellenségek, hanem csak ellenfelek vagyunk.
RP: Egyszer tört el nálad a mécses, ami kicsit sem meglepő. Szavakkal le lehet az írni, hogy milyen érzés tízezrek előtt átvenni a Vágta kardot és milyen tv nézők milliói előtt hallgatni a himnuszt a Vágta dombon?
SZN: Lehetetlen szavakkal leírni. Az annyira egyedi érzés, hogy leírhatatlan.
RP: Most érkezett el az idő, hogy beszéljünk rólad. Kérlek, meséld el az olvasóknak, hogy hány évesen kerültél lóra és hány sportágban versenyeztél már…mert ez sem mindennapi.
SZN: 24 éves vagyok, Dunakeszin élek. Már körülbelül kétévesen lovon ültem, amikor anyukámék elvittek pónit simogatni. Számomra ez lett a mindennapos program, hogy én pónit akartam simogatni és később persze felülni. Öt-hatéves koromban kerestek számomra egy lovas iskolát. Akkor kerültem Pilisszentivánra, ott kezdtem a lovaglást.
Heti hat napon át hordtak a szüleim Újpestről a lovardába, így nem lehetek nekik elég hálás a támogatásukért.
Nyolcévesen kezdtem az ügyességi gyermekversenyekkel, majd a díjugratásban folytattam. Volt egy pónim, akit díjugratásra vettünk, de abban a sportban nem lett sikeres, így az akkori edzőm mondta viccből, hogy próbáljuk ki őt a 2011-es Nemzeti Vágtán, mert futni tud, de ugrani nem. Itt kezdődött a vágta karrierem, de ez akkora élmény volt, hogy elhatároztam: elindulok a galopp felé, mert tetszik nekem a lóverseny. Eladtuk az ugrólovamat, abbahagytam a díjugratást és telivért vásároltunk helyette. Tavaly vettünk újra egy fiatal ugró lovat és azóta versenyzem ismét díjugratásban is.
Lázár Vilmossal, a Vágta és a Lovasszövetség elnökével
RP: Idén egyetlen versenyben a Kincsem Park közönsége is láthatott. Mi van „azzal” a karriereddel? Lesz folytatása?
SZN: Igen, lesz. Van most egy másfél éves csikóm, benne bízom. Nyílván amatőrként őt nem lovagolhatom majd kétéves korában, de ha nem is lovasként, akkor tenyésztőként ott leszek mellette, mert ő saját tenyésztésem (Silver Frost – Lisema). Háromévesen már szeretném természetesen lovagolni, de ki tudja, mit hoz az élet. A galopp a szívem csücske. Aki ebbe egyszer belekóstolt nem tud kiszabadulni belőle, innen nincs kiút. Szeretnék persze másoknak is lovagolni, de tisztában vagyok vele, hogy nekem nagyon sok más munkám van, így nem tudok minden nap annyit lovagolni versenyistállóban, amennyit kellene ahhoz, hogy engem felkérjenek és nem mellesleg, hogy annyi rutinom legyen, de ha valaki felajánl nekem lovaglást én azt nagyon nagy örömmel elvállalom.
RP: A vágta megnyerése volt a legnagyobb álmod, vagy inkább a versenysportokban a sikeres szereplés?
SZN: Nagy álom volt. Budapest, sőt lehet, hogy Magyarország legszebb terén tízezrek előtt lovagolni ennek olyan feelingje van, hogy ez szavakkal elmondhatatlan. Hiába lóverseny mindkettő, abszolút nem összehasonlítható. Nagyon technikás kis körpálya, teljesen másként kell lovagolni, mint a Kincsem Parkban. Ha megnézi, valaki a képeket láthatja, hogy sosem húzok olyan rövid piglit, mint a galoppon, mert tudom, hogy kanyar, fordítani kell, más a barrier ív, így a kettő nem teljesen ugyanaz. Ha lehet egyáltalán ilyet mondani, nagyobb élmény volt a vágtán lovagolni, mint a Kincsem Parkban, persze ez lehet, hogy azért van, mert itt már sokkal több sikerélményem volt, hiszen a galopp pályán még nem sikerült versenyt nyernem.
RP: Mostantól lehet, hogy öntik rád a tulajdonosok, trénerek a megkereséseket, nem? Ráadásul te egy kissúlyú zsoké vagy, amiből mindig hiány van…
SZN: Bármi megtörténhet. (nevet…)
Fókuszban a Vágta Lovasiskola
RP: A Vágta Lovasiskola vezetője a Nemzeti Vágta idei bajnoka. Mit kell tudnunk erről a Dunakeszin működő családi vállalkozásról?
SZN: Dunakeszi és Göd között van a lovasiskolánk, amit teljesen a semmiről építettünk fel. Nem hogy kerítés nem volt, de még víz, villany sem. 15 lovunk van jelen pillanatban, velük dolgozom. Valóban családi vállalkozásban lovas iskolaként működünk, nem igazán vállalunk bértartást.
RP: Magyarán ez a küldtetésetek, hogy gyermekeket tanítsatok meg lovagolni?
SZN: Pontosan. Felnőttekkel annyira nem foglalkozunk, inkább csak gyerekekkel. Próbálok olyan iskolalovakat begyűjteni magamhoz, akik a szívem csücskei, a pályáról lehozott telivéreket.
Nagyon sokan nem értik, hogy miért adunk a gyermek alá pályáról lejött telivért. Szerintem ők a leghálásabbak.
Nálunk van például Financial Crime, Miserend, Grizzly, Ludovikus, aki mind futottak a galoppon és ma a gyerekek kedvencei. Ezeken a korábban sérülést szerző telivéreken a gyerekek az alapokat, a gondoskodást és a ló szeretetét tanulják, azaz például nem ugranak velük.
RP: A gyerekeknek Te, Nikolett néni vagy?
SZN: Azt nem szeretem, ha néniznek, annyira öreg nem vagyok úgy érzem, hogy nénizzenek.. (nevet)
RP: A Vágta győzelem meghozhatja az új beiratkozókat…
SZN: Bármi megtörténhet. Eddig sem panaszkodhattam, mert nagyon sokan vannak/jönnek, így folyamatosan azon is kell gondolkodnunk, miként tudunk előrelépni és növelni a kapacitást.
RP: Van elég boxod?
SZN: Jelen pillanatban nincs is elég boxunk, ami nem megnyugtató, hiszen jön a tél. Igen, itt egy nagyobb problémát vetettél fel, de fejlődünk és bővítünk. Folyamatosan gondolkodom az előrelépésen. Apu, aki egyébként veterán autókat újít fel, segít az építkezési dolgokban, Anyu pedig végezett lovasoktató, így közvetlenül nekem segít.
RP: Itt a lehetőség a köszönetnyilvánításokra. Te kiknek szeretnél köszönetet mondani?
SZN: Nyílván elsőként a családomnak, akik mindenben támogatnak. Másodsorban Kósa Sándor úrnak, akitől Pipacsot „kaptam”. Továbbá Ribárszki Sándornak és teljes csapatának, saját lovardánk teljes csapatának, a mögöttünk álló állatorvosi csapatnak, akik akár éjszaka is ugranak, ha bármi baj lenne. Ahogy már mondtam, szinte meg sem tudnám számolni, hogy hány ember munkája van ebben a sikerben.
RP: Mi pedig neked köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál egy ilyen hosszú interjúra és századjára is gratulálunk.
SZN: Köszönjük a megkeresést és az egész csapat nevében a gratulációt.
Képek: Nemzeti Vágta sajtóanyag, RP saját, Vágta lovasiskola facebook
