RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Millenniumi díj

Vasárnap a tavasz legfontosabb futama, a mérföldes lovak csúcsütközete, a 126 éves Millenniumi Díj újabb fejezetéhez érkezik.

patience_2-800x445.jpg

Tavaly közöltük a legfontosabb tudnivalókat sportszakmailag talán második legfontosabb versenyünk kapcsán.

Most következzenek a futam hősei, Horváth József tolmácsolásával.

1896: Dandár

A legszebb magyar díjat az alapítás évében a legmagyarabb tenyésztő és futtató – Blaskovich Ernő – istállója nyerte. A Kincsem dresszt hordozó Dandár az ujjongó tízezrek előtt győzött a francia Lebaudy úr Torreador-ja ellen.

1897: Ganache

A nagy Gaga méltó öccse, melyet csak túlságos akaratossága ütött el hároméves korában a klasszikus babéroktól, 66 és fél kilós rekordteher alatt sétálva verte jó ellenfeleit. A negyedik helyen a nagy Tokio végzett abnormálisán magas – 68 és fél kilós – súlyával…

1898: Mindig

Újból a népszerű Batthyány dressz világít elöl: ezúttal Gaga fia, Mindig révén. Később a tenyésztésben is nagyszerű szerephez jut, egész sorát nemzi a klasszikus nyerőknek. Legjobb ivadéka a csodakanca számba menő: Miczi…

1899: Pardon

A Petőfiből lett Pardon mindössze négy versenyben fut, győz a Király díjban és a Derbyben. Mint négyéves megkezdi tüneményes ménesszereplését, melyre a koronát utolsó fia: Pázmán teszi fel.

1900: Incroyable

Korának legnépszerűbb futtatója, gróf Degenfeld Imre nyeri a versenyt Incroyable-val.

1901: Falb

Nagyon jó ló győz: a piros szegfűs „sárosi gavallér” Péchy Andor hároméves Falb-ja veri a későbbi Derbygyőztes kis Carrasco-t. Falb a ménesben nagyszerűen beválik, úgyszólván minden ivadéka versenyló, ménvonalon már kihalt a vére…

1902: Hazafi

Kincsem unokája győz igen könnyen mérsékelt lovak ellen. Hazafi később Austria-díjat nyer, sőt Angliában is tud nyerni egy kisebb versenyt.

1903: Beregvölgy

Újra a Kincsem vér – újra a Kincsem dressz de ezúttal a nagyszerű Beregvölgy révén. Beregvölgy a Derbyt is feltartva nyeri. A tenyésztésben nagy sikereket ér el Bona Vista csodálatosan szép fia: Landluft, Finom Rózsi, Alpenrose, Basa, stb. örökítik meg a nevét…

1904: Blocksberg

Capt. Georg – a passzionátus Meichl György – hároméves lova arat könnyű győzelmet a későbbi kettős Derby és St. Leger nyerő Con amore fölött. Blocksberg nem stayer, de kitűnő versenyló, mely a ménesben – annak ellenére, hogy alig foglalkoztatják – a Miczit legyőző, kiváló Blondelt nemzi.

1905: Patience

Telivértenyésztésünk a zeniten: a verhetetlen Patience sétálva veri King Rob-ot és a nagyszerű flyer Bon marchét. A balsorstól üldözött King Rob elkerül egy pályát jelző póznát és ezért diszkvalifikálják, így jut a harmadik pénzhez Ma, melynek nyergében Bonta Ferenc révén első ízben ér el magyar lovas helyezést ebben a versenyben. Patience ezután megnyeri a bécsi és a hamburgi Derbyt. Patience első ivadéka, a közepes Patrie váltja be a ménesben mindazt, amivel a csodakanca adós maradt: Legjobb fia Pázmán, egyik legjobb produktuma a magyar telivértenyésztésnek is.

1906: Rother Stadl

Rother Stadl nyergében először győz magyar lovas a nagy versenyben. Pardon fia: Rother Stadl az itt már teljes mértékben kibontakozott tehetségű Janek Géza alatt kemény küzdelem után veri Sullát és a Patience évjárat egyetlen lábon maradt kitűnőségét: Horkay-t, mely azonban rosszul jön el a starttól.

1907: Horkay

A Horkay-Rizi Bizi eset miatt kegyvesztett Janeknek megbocsájt a magyar nagyúr: Szemere Miklós és a lovaskirályt ülteti az ötévesre. Horkay könnyen veri a mérsékelt képességű Derbyévjárat képviselőit. Horkay az eleinte elszenvedett sok mellőztetés ellenére is remekül bevált a tenyésztésben: Ferke, Huszár II., Balbinus, Vatinius, Harsona és még egész serege a jó lovaknak dicséri a Matchbox mént!

1908: Peregrin

Peregrin a Springer színeknek szerzi meg az első Király díjat. A második helyen a nyerőnél magasabb klasszisú, de nem elég staminás Fantomé-az 1901-es nyerő Falb fia-végez. Peregrin a Wieselburgi állami ménesbe kerül, ahol mérsékelt sikerrel működött – ellenben Fantomé – Király díj nyerőt is produkált a szerencsétlen véget ért Fuvolásban…

1909: Kahlenberg

Az 1904-es nyerő öccse: Kahlenberg fejhosszal veri a négyéves Kottingbrunnt, melyen a tudása tetőpontján lévő Janek erőfeszítései is meddőnek bizonyultak.

1910-1911-1912: Rascal

A felejthetetlen Rascal soha el nem ért, soha meg nem döntött hármas rekordja. Gróf Teleki László Raeburn ménje nagyszerű versenyló, staminája, küzdöképessége és hűsége szinte közmondásos! Legnépszerűbb lova a pesti pályának, a magyar sportembernek. Minden egyes startja népünnepély számba ment: „személyes hívei” voltak, akik lelkesen ünnepelték nagy diadalai után. Az első Király dijat felhőszakadás közepette, erős küzdelem után rövid fejhosszal nyerte a kitűnő Balaton ellen. Másodszor már két hosszal verte a hároméves Saucy Girl-t, de ezúttal lovasa, Janek Géza drága árat fizetett a győzelemért, mert Lógós akadályoztatása miatt hosszú időre eltiltották a lovaglástól. A harmadik Király díjat reménytelen körülmények között nyerte: a 66 és fél kiló steeplersúlyt cipelő ötéves megkésve indult, de a végén mindent jóvátéve, még fél hosszal győzni tudott. Rascal a ménesben számos klasszikus nyerőt nemzett, de mégsem váltotta be a várakozásokat-nagyszerű vére majdnem nyomtalanul tűnik el a tenyésztésünkből.

(Horváth József e sorokat 2012-ben vetette papírra, így nem tudhatta, hogy később Akaba is triplázni fog.)

1913: Mokan

Lovag Mautner Viktor a Petanovics lot megvásárlása után megveszi a nálunk futtató híres román sportember: Negropontes György lovait is. Közülük Mokan-nal Janek Géza a Király díjban a jó lovak egész sorát veri. Mokan e verseny után még a Báró Wenckheim Béla emlékversenyt is megnyeri, majd a Szent István díjban saját istállótársa Bartek csak úgy tudja megverni, hogy a befutó közepén akadályozza a maximális pönalitást vivő Tokio mént. Mokan a ménesben rövid szereplése alatt is elég szép sikerrel működött: legjobb leánya a gyors Hagyomány, a Derbynyerö Link anyja.

1914: Miczi

Az utolsó nagy, békebeli Király díj… Huszonötezres látogatottság, nagyszerű mezőny, jó lovak, jó lovasok, obiigát Király díj eső – és győz Kincsem csodakanca számba menő dédunokája: Miczi… Miczi a ménesben két ivadékot hoz, melyek méltatlanok korán kimúlt anyjukhoz…

1915:

A háború első évében nincs verseny, csak egy „hadi meeting” Alagon, majd a pesti nyári meeting augusztusban, melyeken nem szerepel a Király díj. Az évkönyvbe ehhez az évszámhoz a sokat sejtető „nem futották” megjegyzés kerül a nyerő nevek helyett – eltakarva a véres, könnyes idők emlékét…

1916: Tovább

Dreher Antal népszerű színeit viszi diadalra Wool Winder kiváló leánya, mely topja és menőkedve birtokában minden feladatot meg tud oldani. A ménesben Tovább sajnálatos pendantja – Miczinek: a közepes Tokoro-n kívül semmit sem hoz.

1917: San Gennaro

A széria-nyerő San Gennaro veri egy évvel idősebb társait. A mezőny legjobb lova, Sanskrit a start után kétszáz méterrel elbukik. Lovasa, Janek Géza súlyos sérüléseket szenved. San Genarro ezután még sok győzelmet arat – Derbyt, Erzsébet Királyné díjat, Szent István díjat, St. Legert, stb. nyer, de később kiderül, hogy szívét vesztett ló, mely ezt a hibáját ivadékaira is örökíti.

1918: Tovább

A ménesből visszahozott Tovább lépésben veri a hároméveseket, míg a sok „reás” San Genarro csak negyedik. Plato helyezést ér el a Derbyben. Úgy ő, mint Sárgarigó „platerproduktorok” lesznek a ménesben. Szerencsére ez a befutóképünk megvan, így ez látható itt.

kiraly-dij-18-800x445_1.jpg

1919: San Gennaro

A forradalmak, a kommunizmus és a román megszállás miatt csak ősszel futják a versenyt – és hozzá, mint Millenniumi dijat – Alagon! Az ötéves San Gennaro már Butters Frank színeiben indul és sétálva veri plater ellenfeleit.

1920: Fuvolás

Most látjuk csak, milyen jó volt a Tovább évjárat! A Gombolai által művésziesen összefoltozott öreg Fuvolás még mindig elég jó ahhoz, hogy négy évjárat képviselőit verje. A verseny után két hétre, egy kisebb versenyben Fuvolás lábát törte…

1921: Balbinus

Balbinusban igen jó ló győz, amely a remek Buff Rose család tagja – és ebből a famíliából már Blocksberg és Kahlenberg is elvitték ezt az értékes nagy díjat. Balbinus apja Horkay is megnyerte a Király díjat. Balbinus a ménesben is nagyon jól bevált.

1922: Balbinus

Balbinus „rádupláz” előző évi győzelmére. A fiatal évjáratot Kodak nem tudja úgy képviselni, mintha istállótársa, Lavendel II. állott volna ki…

1923: Ricsay

Felcsillan tenyésztésünk régi, ragyogó napja, de csak egy pillanatra! Remek évjáratot képviselnek a frontban végző Ricsay és Ascanio. Balbinus nem tudta beállítani Rascal rekordját, harmadik startjára helyezetlen volt. Ricsay megnyeri az osztrák Derbyt is, majd mint ötéves Olaszországban hat jó győzelmet arat. Kalandos úton jut vissza hazájába és mellőztetése ellenére is sikeres apamén.

1924: Ascanio

Ricsay és Ascanio fordított sorrendben végeznek elöl. Ascanio a háború utáni évek egyik legacélosabb lova – a Mindegy-Dunure vonal képviselője – közepes sikerű stallion…

1925: Montalto

Az új pályán első ízben futják a Millenniumi díjat. Montalto révén elég jó hároméves győz egy kiváló négyéves kanca, Reponse ellen. Montalto Svájcba került – Reponse fia, a szeszélyes Raisonneur helyezéshez jutott az 1935-ös Millenniumi díjban.

1926: Naplopó

Nemzetközi viszonylatban is klasszis ló volt Naplopó. Pázmán fia Szent László díjat, Derbyt, Austria díjat, Fürstenberg Rennent nyert. Jó évjárat felett triumphált és csak akcidensének tudhatók be későbbi kudarcai. Méneskarrierje jól indult, de időnek előtte terméketlenné vált.

1927: Vadító

Vadító – úgy mint egyszer kétéves korában – revansot vesz a sokszoros legyőzéséért Naplopón, de nem a régi Naplopót veri! A későbbi Derbygyöztes, a jeles Bűvész csak negyedik az öreg lovak mögött, Vadító Romániába került, ahol jó ivadékok dicsérik nevét…

1928: Gyöngyhalász

Gyöngyhalász, egy miniatűr, de rendkívül figurás és jó versenyló veri az előző évi Derbynyerőt, Bűvészt, a sprinter klasszisba tartozó Bandi ll-t és a későbbi St. Leger nyerő Alag-ot. Gyöngyhalász élete végéig kegyelem kenyéren élt Kenderesen.

1929: Beaupreau

Beaupreau révén újból Pázmán ivadék végez a frontban. A „kis” Balogh fejjel veri a nagy Schejbalt, aki Balbinus remek fiával, a szívós Ibikussal második. Beaupreau Jugoszláviába került, ahol mint apamén működött.

1930: Ibikus

Schejbal revansot vesz Balogon az előző évi kudarcért, az ötéves Ibikussal megveri a lesvári Gilpint, mely szoros küzdelemben veszti el az osztrák és a magyar Derbyt is.

1931: Phönix

A Derbyévjárat kiválósága, Starlight nem vesz részt a versenyben és a felázott pályán az outsider Phönix győz. Phönix közepes apamén – nem lehet Pázmán örökösének tekinteni.

1932: Gitano

Kettő verekszik, nyer a harmadik...” így volt ez ebben a Millenniumi díjban, ahol a két tréningtárs: Starlight és Tempó egymás „kicsinálását” ambicionálta. Ez sikerült is – és Így az igazán várásra lovagolt Gitano nyakkal verte őket a finisben. Gitano a félvértenyésztésbe került.

1933: Tempó

Tempó, a négyéves korára teljesen kiforrott Tamar-mén áll itt starthoz és veri sétálva hat ellenfelét. Nincs a mezőnyben olyan ló, melynek klasszisa a nyerőhöz felérne, ezt megmutatja a jövő is. Tempó egyik legértékesebb apaménünk.

1934: Cagliostro

Cagliostro kétéves korában nem állott évjárata élén, de a téli javulás révén fölébe nőtt kortársainak, sőt az öregeknek is. Itt sétálva vert nyolc lovat, többek között a kitűnő kondícióban kiállított Tempót is.

1935: Cagliostro

A négyéves Cagliostro, megközelítve a Ganache rekordját, 66 kiló alatt veri a kiváló Duce-t és Raisonneurt. Cagliostro kiváló vérét dicséri, a Fenéken nevelt klasszislovak: Fenék, Bulgár, Patience, Pázmán, stb. dicső sorához méltóan kapcsolódik a neve. A Lovaregyleti ménes stallionja, már első évjáratáról sok jót lehet hallani…

1936: Try Well

A lesvári ménes hároméves sárga ménje ragyogó pályafutásának egyik legszebb etapjaképpen igen könnyen ver jó öreg lovakat. Try Well Derby és St. Leger győzelemmel vonult téli pihenőre, de mint négyéves dekadál. A lesvári ménes reményteljes házi ménje.

milleniumi-dij-1936-jav-try-well.jpg

1937: Caruso

Szédületes meglepetés: az eddig csak másodklasszisnak ismert Caruso minimális súlya alatt veri Figaro-t, Napnyugtát és a későbbi tudását még el nem áruló Cabalát. 

1938: Bernadotte

Bernadotte-ot származása és előző évi formái alapján senki sem tartotta „nagy” lónak, egyedül trénere hitt töretlenül abban, hogy a csikó korában 500 pengőért vett mén magas klasszis.

1939: Cabala

Cabala idősebb korára meghozta a várt javulást és megérdemelten verte ellenfeleit, pedig az az igazi kívánságunk, hogy a hároméves évjárat lovai domináljanak, ami a színvonal emelkedését mutatná, de az most csak álom maradt.

1948: Hellas

A Millenniumi díjban az előző évben lesántult Hellas volt az előzetes favorit, de amikor a Battyhányira való készülődés során újabb aggályt keltett lábaival, ez a bizalom ellanyhult. Szigeti Nándor négy évtizedes rutinjában bízva megpihentette és rendbe hozta a kancát. Hellas szokásához híven meghúzódott a háttérben, majd lendületesen támadva elsétált a mezőnytől. Szigeti Nándor így nyilatkozott a verseny után: „A kanca a verseny napján már rendben volt, de attól féltem, hogy letörhet, ezért a Batthyányi-t kihagytam vele és egyenesen a Millenniumi díjra tartottam frissen. Ausztria és Magyarország összes klasszikus versenyeit megnyertem, 7 Derby nyerőm volt, de Hellasnál rokonszenvesebb, hűségesebb lovam sosem akadt.

1952: Tacskó

A nagydíj mindenben megfelelt a tenyészpróba jellegének. A versenyt egyenletes tempóban futották, a végig vezető Tacskó jóvoltából, amelyet Keszthelyi István pompás tempóérzékkel vezetett győzelemre. Amikor a távoszlop után rohamozó Beduin már verve volt, Fedorka nyomult fel és Tacskóval heves küzdelmet folytatva, orrhosszal szorult a második helyre. Beduin mögött Szumatra, Kövirózsa volt a további sorrend. Gulianar nagy terhével, a mély pályán nem jutott szerephez. A kitűnő és szorgalmas idomár, Wimmer Ferenc Tacskó győzelmével a legtöbb díjat nyert idomárok élvonalába került. Keszthelyi István már sokadszor bebizonyította, hogy az élenvárásnak is a nagymestere. Nagyon érzi a tempót, tudja hol a cél, és nem kapkod, nem siet, mert ösztönösen érzi mit képes a lovából kihozni. 

1954: Solymász

Annak a közel 15.000 főnyi közönségnek, amelyik vasárnap kiment, felejthetetlen sportban volt része. A nagydíjra a tíz legjobb formában lévő telivért nyergelték fel. A parádé után sor került az indításra. Passzió vezetésével indult a mezőny, de rövidesen Remis mellé zárkózott és együtt mentek nagy iramot, mögöttük Solymász helyezkedett. Az egyenesbe fordulva Passzió visszaesett, rövid időre Remis került az élre, majd Solymász hatalmas léptekkel elhúzott tőle. A háttérből Tornabuoni és Rosszaság is rohamra indult. Az utolsó száz méteren hatalmas küzdelem alakult ki, s végül csak a célfotó tudja megállapítani a végső sorrendet. Az első négy helyezettet nem egészen egy nyakhossz választotta el egymástól. A verseny erkölcsi győztese Rosszaság, ha lovasának nem kellett volna kerülnie, akkor nem kérdéses, a hároméves biztosan nyert volna. Mindenesetre látványos, szép versenyt láthatott a közönség.

1955: Roppant

A tíz felnyergelt telivér csaknem mindegyike a lehető legjobb kondícióban jelent meg a jártatóban. A legnagyobb érdeklődés természetesen az elmúlt év veretlen bajnoka, Rubint és leendő ellenfele: Roppant felé nyilvánult meg. A parádé után a start jól sikerült, a vezetőlónak szánt Honit hiába várjuk az élen, egy pillanatra sem tud vezetni, mert istállótársa, Rubint az élen termett, s Honi csak a második helyen tud galoppozni egy ideig, rövidesen onnan is eltűnt. A vezető mögött állandóan változott a kép, Intrikus, Smafu, Roppant és Tiszafa látszott mögötte. Az egyenes közepén Tiszafa és Remete igyekezett támadni Rubintot, de eredménytelenül. Kívül megjelent Intrikus, ezt a támadást Rubint már ostor alatt sem tudja kivédeni és Intrikus a távoszlopnál az élre kerül. Közben Roppant teljesen reménytelen helyzetből fokozatos feljött és hatalmas galoppugrásokkal utolérte a vezetőt és a célig könnyen, egy hosszal megverte.

1960: Absolon

Mindenki ott volt, aki a tenyésztésben valami szerepet játszik és az indulókat nemcsak a jártatót körülvevő közönség, hanem a korláton belüliek is alaposan szemügyre vették. Az idősebbek közül Balmoral, Falumbeli, Makrancos, Srapnell és a már topra felhúzott Direktor tetszett leginkább. Absolon kondícióján meglátszott: már nincs rajta felesleg. Start után Bozsó termett az élen és gyors iramot diktálva vezette az eléggé széthúzódott mezőnyt. Mögötte Direktor színei látszottak. Absolon váltakozva a harmadik és negyedik helyen galoppozott. A célegyenesbe fordulva Bozsó még rövid ideig elöl volt, de Absolon felment mellé, majd megelőzte. Közben hátul tömörült a mezőny, elsőnek Falumbeli támadott, de megtört a lendülete, majd Balmoral vette üldözőbe Absolont. Utóbbit lovasa kézzel mozgatta és biztosan tartotta előnyét. A becsületesen futó Kolibri jött fel harmadiknak, míg mögötte az újra lendületbe jövő Direktor végzett. 

1963: Imperiál

Már a versenypálya előtti út és térség elárulta az érkezőnek, hogy különös, nem mindennapi eseménynek lesz tanúja. A megszokott autópark a kétszeresére nőtt, s elég sok gépkocsin volt külföldi rendszámtábla.

Benn a versenytéren a sok új arc mellett nagyon sok olyan embert látni, aki csak egészen különleges eseménynél jön ki a pályára. A közönség körében ott láttuk a művészvilág sok tagját, a jártatóban pedig mindenkit, akinek a telivértenyésztéshez valami kapcsolata van. A Millenniumi díj előtt hatalmas ember gyűrű vette körül a jártatót, hogy hároméves korában megtekintse a tavalyi hét futására veretlen Imperiált. Imi hatalmas termetű fia nem vett tudomást a nagy érdeklődésről, nyugodtan, kimért léptekkel rótta a köröket a jártatóban, de bizonyos fokig csalódást is keltett, mert erősen izzadt. Eredetileg Németh Ferenc volt kijelölve Imperiál lovaglására, de a mázsálásnál kiderült, hogy csak túlsúllyal tudna nyeregbe szállni. Ezért az illetékesek úgy döntöttek, hogy a külföldön megszokott lovasa Gelics Mihály üljön fel rá, míg a lovas nélkül maradt Ibrahimot Krusnyiczky Márton lovagolja. Start után Izsák ugrott el legjobban, majd rövidesen Rigoletto vette át a vezetést. Imperiál a harmadik helyen galoppozott, a többi elég szorosan mögötte, s a sort Falusi zárta be. A célegyenes közepén Imperiál lovasa felhívására pillanatok alatt elérte Rigoletto-t, majd könnyen elhúzott mellette. Ezután Balmoral is megelőzte istállótársát, a távoszlopnál nekilendített Rovancs azonban küzdelem után kiharcolta a második helyezést. Imperiál hat hosszal verte a mögötte küzdőket. Aperianov Zakariás idomár kvalitását dicséri, hogy Imperiált minden versenyében kitűnő kondícióban állította starthoz, úgy a hazai, mint a külföldi versenyein. Gelics Mihály higgadtan, jó beosztással vezényelte győzelemre Imperiált. Akik a jártatóban látták Imperiált, azok kissé szorongva várták a verseny lefolyását. De amikor Gelics megmozdult a nyergében, és Imperiál, mintha elhúzták volna ellenfeleitől, hosszakkal otthagyta azokat, akkor mindenki megkönnyebbült. Hat hosszal megverni az életre-halálra kilovagolt Balmoralt olyan teljesítmény, ami méltó Imperiál eddigi pályafutásához.

1987: Try Star

Kellemes időben, ünnepélyes keretek között került megrendezésre az év első kiemelkedő versenye. A szokásosnál nagyobb létszámban jött ki a közönség, valamint a követségek és a ménesek vezetői. A Millenniumi dij története során ilyen fölényes győzelem még nem született. Midway könnyen elment a lovagolt Korallszirt és Rakoncátlan mellett, majd amikor Vas József előre küldte Try Start, Derbynyerönk sétálva elhúzott Midwaytól. Ilyen stílusú győzelem után nincs szakember, aki megállapítaná Try Star képességét. Ezért lesz érdekes, ha Try Star és Midway ezeknél az ellenfeleknél lényegesen erősebb nemzetközi versenytársak ellen lép fel. A lefutási idő gyenge, mondhatja bárki, de a felázott, laza talaj nem is tesz lehetővé gyors időt.

2009: Steady As A Rock

Indítás után Bel Amy vállalta a vezetést, mögé Saldenzar jött fel, majd Prometheus, Palm Sunday, Steady As A Rock, Proud Boris és Atheneum következett. Az iram fokozatosan gyorsult, a kanyar kijáratánál Saldenzar átvette a vezetést, majd a falon utat találó Steady As A Rock is megjelent és felment mellé. Háromszáznál Saldenzar és Steady As A Rock tovább gyorsított és faképnél hagyva a mezőnyt egymás között döntötték el a nagydíj sorsát. A távoszlopon belül a falon versenyző Steady As A Rock hamar fölénybe került és azt megtartva biztosan, hatalmas pályarekordot futva győzött. Messzi harmadiknak Atheneum jött fel Proud Borist megelőzve.

2009-ben érnek véget Horváth József szavai. Azóta is történtek azonban természetesen nagy dolgok. Az élre mindenképpen Akaba triplázása kívánkozik, majd az imént említett „Rocky” címvédése, Gran Torino kilenchosszas győzelme, aki ezzel Akaba négyesét akadályozta meg, vagy éppenséggel a szürke kanca, Zoriana legutóbbi sikere.

A 194 éves Magyar Lóversenysport egyik legnagyobb, legfontosabb futamát szombaton 17:05-kor futják.

Vége!

Szöveg és képek: Horváth József

süti beállítások módosítása