RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Anda és Mákvirág

Ugye, hogy ezt a két nevet mindig együtt említjük? Mint Stan és Pant vagy Simon és Garfunkelt, vagy, hogy a lóversenyzésből hozzunk példákat Zenyattát és Rachel Alexandrát, Sunday Silence-t és Easy Goert.

anda-derby.png

Nem csoda, hiszen a két Imperiál ivadék ugyanazon évben (1970) született, és még ha oly sokszor el is kerülték egymást, azért útjaik nemegyszer, egészen pontosan hétszer keresztezték egymást, produkálva ezáltal a magyar lóversenyzés egyik legemlékezetesebb időszakát.

Kétévesen Andát (Imperiál-Ambó) Kovács Márton trenírozta. Kilencszer starthoz is állította, amelyekből 4 győzelmet aratott. Év végén már kiemelkedő, kétévesnek igen magas, 76,5-es osztályozás került a neve mellé.

Mákvirág (Imperiál-Margarét) viszont Pillár János irányításával kezdte meg karrierjét. Egyetlen egyszer futott csikókorában, akkor holtversenyben győzött Bodnár Lajossal a nyergében.

Háromévesen Anda Kovács Márton unokaöccséhez, Farkas Tiborhoz került trenírozásba, aki a világ galoppsportjában is utánozhatatlan dolgot vitt véghez.

Első idomári évében derbyt nyert.

Ez nem pusztán ritkaság, hanem igazi kuriózum. Mákvirág lett a derby másodikja, azaz kettős kancagyőzelem született, ráadásul az év során mindketten további trófeákkal gyarapították tulajdonosaik gyűjteményét. Ki gondolta azt akkoriban, hogy 37 évet kell várni az újabb kancasikerre a legfontosabb hároméves klasszikusban?

Anda a mai Imperiál Díjat és a St. Legert nyerte, míg riválisa győzött a Kancadíjban (ott Anda 3.) és a mai Lovaregyleti Díjban. Utóbbi versenyétől már Mátyus György irányította a felkészülését. Mákvirág a derbyvereség ellenére jobb szezon zárt, hiszen egyaránt második a Kincsem Díjban (Immer mögött éppen Andát megelőzve), a Szocialista Országok Meetingjén a 2400 méteres Prágai Díjban és harmadik ugyanott a szintén derby távra kiírt Moszkvai Díjban, melyet akkor a Szocialista Országok Derbyjének is nevezték, hiszen csupa-csupa derbynyerő indult benne.

Kettejük rivalizálása 2:2 volt ebben az évben és azóta sem volt arra példa, hogy az összes klasszikust a kancák nyerték, hiszen a Nemzeti Díj bajnoka szintén Imperiál lánya, Málna lett.  Hazafi Díj (azaz az 1000 Guineas) még nem létezett 1973-ban. Arra aztán meg pláne nem volt példa, hogy mind a négy klasszikus bajnoka ugyanazon apaméntől került ki. Imperiál a csúcson!

Négyéves szezonjuk végén végképp bizonyítást nyert: a derby nem minden és bizony Mákvirág a jobb kettejük között.

Míg Anda kizárólag a gróf Széchenyi István emlékversenyben és a mai Imperiál Díjban győzött (ezekben riválisa nem indult), Mákvirág öt remekbeszabott győzelmet aratott.

A Felszabadulási Díj, Bábolnai Díj, Millenniumi Díj (Anda csak 6.!), Béke Díj, megnyerése után kettejük vetélkedésére a jubileumi Kincsem Díj tett pontot, ahol az előző évi derbyhez hasonlóan a két kanca végzett az élen, csak éppen fordított sorrendben.  Sőt még a harmadik, Tiba (Imperiál-Théba) is a gyengébb (?) nemet, no meg Imperiált képviselte. Itt is totális Imperiál dobogó!

Mákvirágra még egy berlini (Budapesti Díj – 2400 méter – 3.), míg Andára még két futás, közte egy győzelem (mai Imperiál Díj) várt.

A végeredménye 5:2 lett ennek a legendás párharcnak Mákvirág javára. Négyévesen szintén ketten álltak a ranglista élén. Mákvirág 80, Anda 79,5.

A hét közös futamuk:

1973 (3 évesen)

06.03 Magyar Kancadíj
• 1. Mákvirág
• 3. Anda

Bírói ítélet fél hossz közöttük, bár Anda másodikként ért célba, de a Versenyintézőség hátrahelyezte.

06.17 51. Magyar Derby
• 1. Anda
• 2. Mákvirág (7 hossz)

07.01 Kincsem Díj
• 2. Mákvirág
• 3. Anda (2 hossz)

Prága: Prága Díj, azaz a Szocialista Országok Kancadíja
• 2. Mákvirág
• 3. Anda (1 hossz)

09.30 St. Leger
• 1. Anda
• 4. Mákvirág (6 hossz)

1974 (4 évesen)

05.19 Millenniumi Díj
• 1. Mákvirág
• 6. Anda

07.07 Kincsem Díj
• 1. Mákvirág
• 2. Anda (fejhossz)

Anda lovasai: Farkas Tibor, Esch Sándor és Benedik Dezső voltak, míg Mákvirág nyergében Alafi Lászlót, Bodnár Lajost és Fejes Lajost láthatta a publikum.

Ahogy a nagy kancáknál az lenni szokott, nem adták az utókornak a klasszisok sorát, de Anda fia, Andor Osztrák derbyben győzött, míg Matróz, anyjához, Mákvirághoz hasonlóan megnyerte a mai FVM Díjat.

Kaptunk egy megkeresést, hogy kit nevezhetünk minden idők második legjobb magyar kancájának. Hogy Anda vagy Mákvirág rákerül-e erre a listára, jövő vasárnap kiderül, ugyanis akkor ezt a témát fogjuk boncolgatni.

Most is Hesp József és Vas József szolgált pótolhatatlan információkkal a cikk elkészüléséhez.

Képek: Horváth József, Aperianov Pannika. A nyitóképen Anda derbygyőzelme után.

süti beállítások módosítása