RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Dettori interjú

A TRC csapata pár éve készített egy óriási interjút a világsztár zsokéval.

fvf0jd0wj1-lg-e1569241788752-800x445.jpg

Frankie Dettori-t ünnepeljük a héten, így elengedhetetlen, hogy közvetve, de őt magát is megszólítsuk. Az olasz hírneve nem ismeri a lóversenyzés határait, és négy évtizede színesíti a királyok sportjának palettáját. Majd’ minden valamire való turf futamot megnyert már karrierje során, mely során sokszor találta magát fenn és lenn – jelenleg meg épp rakétával tört további magasságokba, ki tudja hová…

Kanadától Hongkongig, a Breeder’s Cup-tól Ausztráliáig, mindenhol megfordult már, ahol kicsit is adnak lóversenyzésre az országok. Repülőgépbaleset, drogbotrány, szakítás a Godolphin-nal: semmi sem tudta ledönteni a lábáról a lovasok királyát. Lássuk, mit gondol ő: interjú következik a Thoroughbred Racing Commentary stábjától.

TRC: Nem semmi karriert jegyezhetsz magadnak. Ki van rá a legnagyobb hatással?

FD: Minden bizonnyal az apám. Tizenhárom alkalommal volt bajnok zsoké Olaszországban, és mikor épp cseperedtem, a legjobb formájában láthattam. Hat vagy hét éves lehettem, mikor Carlo d’Alessio-nak lovagolt, aki Olaszország Mohammed Sejkje volt akkoriban, és egyszerűen uralták a pályát. Apám jó lovakat lovagolt, napi három-négy versenyt húzott be.

Követtem a karrierjét, és láttam, hogy villában él, Mercedes állt a felhajtón, és arra gondoltam: én is ezt akarom csinálni. Az első szerelmem a futball volt. Hét-nyolcévesen okés voltam, de tízéves koromra már mindenki legalább egy fejjel magasabb volt nálam, így gyorsan letértem a labdákról.

Frankie és édesapja, Gianfranco Dettroi.

TRC: Számtalan fenn és lenn volt a karrieredben. Melyek a legfontosabb csúcspontok?

FD: Kétség nélkül a hét győzelem egy nap alatt Ascot-ban. Az sosem sikerülne újra senki őrült álmában, még az enyémben sem. 15 évembe került, hogy Derby-t nyerjek, így az is különleges volt, mikor összejött (…), de az a hetes mindent felülmúl. Gyakorlatilag megváltoztatta az életem.

TRC: És mélypontok?

FD: A repülőgép baleset (2000-ben Newmarket-ben, mikor a pilóta meg is halt – szerk.) mindenképp a mélység legalja volt. A Godolphin-nal történt szakítás szintén mélypont volt. 20 évig lovagoltam nekik, és sosem gondoltam volna, hogy így fog véget érni. Egy trénerből kettő lett, mellém is került még egy zsoké (majd még egy -a szerk.), és az egész egyre bonyolultabbá vált. A végén már úgy éreztem nincs választásom. Mint egy válás, olyan volt, senkinek se kedvezett igazán.

TRC: Rövidesen az után, hogy a kapcsolat megszakadt, Sheikh Joaan Al Thani-hoz szerződtél lovagolni. Milyen közös céljaitok voltak?

FD: A sejk fiatal volt, új a játékban, nagyon ambiciózus, így mindannyiunknak keményen kellett dolgozni, hogy boldoggá tegyük. (…) Ezzel együtt új motivációt, tiszta lapot is kaptam, és egy teret, hogy tovább adjam a tudásom. Élvezem. Minden álmom felülmúlja, hogy mit értünk el együtt.

Dettori, The Wow Signal és Sheikh Joaan

TRC: A munka pont jókor jött, hiszen épp letöltötted a hat hónapos eltiltásod, miután pozitív lett a drogteszted Franciaországban. Az első pár hónap visszarázódni nem volt könnyű ugye?

FD: Hogy őszinte legyek, sokkal nehezebb volt visszatérni, mint gondoltam. Sok tréner és futtató saját zsokékkal dolgozik, így nagyon küzdöttem azért, hogy egy valamire való szabad lovat találjak. A teljes igazság az, hogy akkor nagyon közel álltam ahhoz, hogy szögre akasszam a csizmát. Mígnem Joaan Sejk nem lépett velem kapcsolatba, nem láttam a folytatás értelmét. Nem kaptam olyan lovat, amivel esélyem volt nyerni, de be kellett látnom a helyzetem.

50 lovaglás után se volt nyerőm, és a sajtó is egy púp volt a hátamon. Nem mintha elveszettem volna a tüzet, csak eleve esélytelenek voltak a lovaglásaim. (…) Mikor a Joaan Sejk csapatához csatlakoztam, az még nagyon kicsi volt: 10 ló volt Angliában, 40 pedig Franciaországban tréningben, de apámmal is megbeszéltem a dolgot. Azt mondta, 50 jó ló jobb, mint a semmi, így nyélbe ütöttük az üzletet. Persze azóta nagyobb a bázis, és sosem gondoltam volna az elején, hogy így feltör. 

TRC: Térjünk kicsit vissza a gyökerekhez: nem töltöttél pár telet Kaliforniában tiniként?

FD: 14 éves voltam, mikor apám tanácsára Angliába mentem, és 16 évesen szegődtem Luca Cumani mellé. Ő küldött Amerikába, hogy dolgozzak az időzítésemen és a lovaglási stílusomon. De 18 évesnek kell lenned ott, hogy a pályán dolgozhass, így be kellett ügyeskednem magam. Néhány reggelen igen korán, mexikói munkalovasnak öltözve settenkedtem be Santa Anitába, vagy máskor kocsik ülése alatt megbújva jutottam be. (…) Még a mai napig is különleges érzés, mikor az engedélyemet kiváltom Amerikában, hiszen sokáig nem kaphattam, így mikor arra a csúnya fotóra nézek a műanyag darabon, az mindig előhozza az emlékeket.

Már Cumani-val bejárta a világot: itt a Japan Cup győzelemkor, Alkaased mellett.

TRC: És van itt még más is, hiszen a te ismertetőjegyed, a „flying dismount” (repülő leszállás) Angel Cordero által volt inspirálva…

FD: Igen. Négy telet töltöttem Kaliforniában 1987-től, azok voltak a boldog napok. A legjobb lovak mind Kaliforniában voltak – jól emlékszem Alysheba-ra, meg Jack Van Berg-re. Bámulatos látvány volt: Wayne Gretzky és MC Hammer is futtatott abban az időben, és a legjobbak lovagoltak nekik, Bill Shoemaker, Chirs McCarron és Gary Stevens félék. És Cordero is hétvégenként átrepült New York-ból, hogy D. Wayne Lukas-nak lovagoljon. Ekkor láttam, hogy a repülő leszállást csinálja.

Abban az időben Cordero volt a király. Túlságosan megilletődtem, nem hogy vele lógjak, de még hogy csak hozzá is szóljak. De 1990-ben a Breeders’ Cup előtti hétvégét New York-ban töltöttem, a főnököm (Luca Cumani) jóban volt Cordero-val (…), így egyik este Angel-nél vacsoráztunk mindannyian.

Természetesen repdestem, hogy találkozhatok a hősömmel. Volt egy géplova a házában, és aznap este rávett, hogy változtassak a lovaglási stílusomon, hogy csak a lábujjaim legyenek a kengyelben, ne pedig európai módra az egész lábfejem. Hazatérve is gyakorolgattam, míg nem lett kényelmes. Azóta is úgy lovagolok, és mára már a legtöbb európai zsoké is.

TRC: És persze, Európában nem volt bevett szokás, hogy a nyeregben ünnepeljenek, mikor te elkezdted a repülő leszállást…

FD: Egyáltalán nem! Lucánál reggelente kezdtem csinálni szórakozásból. A legelső alkalom, hogy pályán tettem, az a Breeders’ Cup Mile (1994) győzelem után volt Barathea-val a Churchill Downs-ban. Ahogy bejöttem, Luca mondta nekem: gyerünk, csináld! Úgyhogy megtettem. De mikor Angliában csináltam, komoly megfedést kaptam az újságokban. Hónapokig ment úgy, hogy sokan úgy gondolták, a bíráknak meg kellene büntetniük ezért, egyszer kizárást követeltek. Sokáig nem nézték jó szemmel.

De ez így volt mindenhol a világon, Amerikán kívül. Mikor az 1993-as Melbourne Cup-ban lovagoltam, azt mondták nekünk a versenybírák, hogy ne engedjük el a szárakat, ne ünnepeljünk – semmi érzelmet se mutathattunk a nyeregben. Aztán mikor 10 évvel később visszamentem, ők bátorítottak minket, hogy mulassunk.

TRC: Sok változott, mióta elkezdted a lovaglást…

FD: Akkor léptem játékba, mikor a zsokéknak az volt az etikett, hogy hidegnek és nyomorúságosnak kell mutatkozniuk. Aztán megérkezett a Sky Racing, és egy új megközelítésből vette át több sportágnak is a sugárzását. A lóverseny kezdett kimenni a divatból, úgyhogy hamar kaptuk az utasítást a feljebbvalóinktól, hogy szórakoztatónak látszassuk a sportot. Mikor kezdtem, leszóltak érte, ma meg már nem is lehetek túl buzgó. 

TRC: A világon mely nagyversenyek tüzelnek fel?

FD: Kétség nélkül, a Breeders’ Cup sokat jelent nekem. Minden évben olyan érzés, mint egy személyes kihívás az amerikai zsokék ellen. Már jó ideje hordozom az európai lobogót, és mindkét tábor (amerikai és európai) sokat kritizálta a másikat, így a Breeders’ Cup-on ez egy extra nyomás, hogy bebizonyítsuk, hogy mi is vagyunk olyan jók, mint ők (…). Ez egy plusz hajtóerő, egy nagy motiváció. Bár mára több amerikai lovassal is összebarátkoztam, a pályán még mindig ott az ellentét, de úgy érzem, már több tiszteletet adnak nekünk.

Több Melbourne Cup-ban is lovagoltam, ahol rengeteg nagyszerű élménnyel és sok szerencsétlenséggel is gazdagodtam. De úgy igazán, az európai nagyversenyekért égek lázban. A Derby és az Arc minden évben a célkeresztben van. Szerintem Európában zajlik a legnívósabb versenyzés.

TRC: Melyik a legkiélezettebb versenykörnyezet a világon?

FD: Azt mondanám, hogy itt, Európában van. Észrevettem, hogy minden top zsoké egyszer az életében eljön Angliába, hogy megpróbálja megtörni. De ez nem könnyű: olyan sok pályánk van, melyek különböző lovaglási stílusokat követelnek. És a mostani francia zsokégeneráció is igen nívós. Nagyon kemény ott is, hidd el nekem.

Az interjú végével a Frankie Dettori hetünk is lezárult. Hétvégén izgalmas versenyek várnak minket az Államokból, de hamarosan jön beszámolónk a kétéves angliai futamokról is. Tartsanak velünk, és ha Dettori rakétájából nem fogy ki az üzemanyag, nemsokára talán újra maraton módon fogjuk méltatni itt, a Racing Portalon.

Képek: The Irish Field; Telegraph; Investec; VSiN,  The Winners Enclousure; Frankie Dettori Twitter; Dan Abraham (RacingFotos)

A bejegyzés trackback címe:

https://racingportal.blog.hu/api/trackback/id/tr6616718364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

RACING PORTAL

Weboldalunk: favoritonline.hu

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása