RACING PORTAL

Nemzetközi lóversenymagazin a turf legfénylőbb csillagaival

Medaglia d’Oro

Ismerjék meg kicsit közelebbről Rachel Alexandra (és még sok-sok kiváló telivér) papáját.

  medgalia-doro-739-5003_1.jpg

Az amerikai származású telivér 1999-ben született Kentucky-ban. Apja El Prado (IRE), az anyja az amerikai tenyésztésű Cappucino Bay.

Kétévesen egyszer futott mindössze, de azonnal ígéretes második helyezést ért el. Éppen ezért nagy várakozással indították a Kentucky Derby-n (Gr1), ahol negyedikként végzett. A Preakness Stakes-ben (Gr1) ugyan nyolcadikként ért célba, de a Belmont Stakes-ben (Gr1) ismét sikerült az élvonalba kerülnie második helyezésével. A “Bajnokok Temetőjének” is nevezett Travers Stakes-ben (Gr1) igazolta vissza először a várakozást, megnyerte a versenyt. Kétszer volt második helyezett a Breeders’ Cup Classic-ban (Gr1) 2002-ben és 2003-ban, búcsújára pedig a Dubai World Cup-on (Gr1) került sor, ahol másodikként ért át a célvonalon. Versenykarrierjét nem nevezhetjük kiemelkedően jónak, ugyanakkor eredményesen futott komoly nagyversenyekben is. Végül 17 startból 8 győzelemmel és 7 helyezéssel vonult nyugdíjba.

2005-ben, a Stonewall Farmon kezdődött tenyészkarrierje. Utána a Darley Stud tulajdonába került. Jelenleg a Jonabell Farmon (Kentucky) fedezőmén.
Néhány híres és eredményes ivadéka:

Rachel Alexandra (2006 Lotta Kim) 19 start: 13:5:0  2009: Kentucky Oaks (Gr1), Preakness Stakes (Gr1)

Songbird (2013 Ivanavinalo) 7 start 7 győzelem, 2015 Breeders’ Cup Juvenile Fillies (Gr1)

Valid (2010 Grand Prayer) 32 start: 12:9:7 /2014 Monmouth Cup (Gr2)

Plum Pretty (2008 Liszy) 12:5:2:3 / 2011 Kentucky Oaks (Gr1)

Idén májusban került hozzá Zenyatta, párosításuk eredményét érdeklődve várják világszerte. Remélhetőleg az utóduk igazán sikeres versenyló lesz. 2017 április-májusára várható a csikó születése.

Mérges Enikő
süti beállítások módosítása