Érdemes feleleveníteni egy régmúlt, érdekes eseményt, amely e nagy verseny történetéhez tartozik és tanulsága máig is érvényes.
1918-at írtak, a Millenniumi Díj napja még az első világháború ötödik évében is izgalommal várt eseménye a fővárosnak.
A kies, kedves városligeti pálya nézőtere szokás szerint zsúfolásig megtelt, csak éppen a divat más, a szürke zsakettet és cilindert felváltotta a tábori csukaszürke, a hölgyek ruhakölteményeit pedig egyszerű fekete, a gyász színe helyettesíti. A verseny maga nem tűnt izgalmasnak, általános vélemény szerint a két és fél reás favorit, a négyéves San Gennaro úgyis csak sétálni fog a 100.000 koronáért és az új király aranyozott serlegéért. Ha van a versenyzés világában “holtbizonyosság” akkor ezt a négyéves sárga mént joggal tartották verhetetlennek a szakemberek és fogadók egyaránt. San Gennaro mögött ekkor már dicsőséges pályafutás állt. Kétéves korában háromszor futott, ez három győzelem a Helenentalitban, az Eszterházyban és az Ausztria Díjban. A hároméves San Gennaro-ból gyönyörű telivér lett és kezdve az 1600 méteres Trial Stakesen, a Millenniumi Díjon, az Osztrák Derbyn, a Királyné Díjon, a St. Legeren és a Lovaregyleti Díjon keresztül újból veretlenül jutott el az 1917-es versenyév végére.
Idomárja Frank Butters, a későbbi sokszoros angol sampion ragyogó kondícióban hozta 1918 tavaszán Pestre, hogy újból learassa a Millenniumi Díj babérait. Az előfutam a Batthyány-Hunyady Díj volt, amit San Gennaro szokott biztos stílusában megnyert, megverve minden öreg lovat, köztük az 1915-ös Derby és 1916-os Millenniumi Díj hősnőjét a ménesből visszahozott hatéves Tovább-ot is. A verseny a várakozásnak megfelelően kezdődött. 1600 méterig San Gennaro könnyen vezetett, aztán “megállt”. Varga Lajos hiába nyúlt ostorhoz, a ló nem reagált, előbb Tovább, majd Pláto, sőt még a flyer Sárgarigó is megelőzte, az eddig veretlen csodalovat.
A nem várt eredményt néma csend fogadta, majd kitört a botrány, fogadási manipulációt sejtve az események mögött. Nem volt az, mert a tulajdonos és a tréner azonnal vizsgálatot indított, amelynek során az egyik istállófiú, hebegve-habogva előadta az alábbi történetet.
A Millenniumi Díj előtt a Gödi Hendikepet futották, amelyben Butters is érdekelve volt. Mindenki a versenyt nézte, és a nagydíj jártatójában az indulókkal csak az istállófiúk maradtak. Egyszerre csak egy jól öltözött magas férfi tűnt fel a jártató szélén és megszólította a San Gennaro-t vezető istállófiút. Ismert alak volt a lovászok előtt, be-bejárt a Kincsem korcsmába és Klein bácsi kávéházába, ahol tippekre vadászott. A fiúk csak “Gyógyszerész úr” néven tisztelték. “Fiam, – így a Gyógyszerész – melyik az a San Gennaro? Sokkal fogadtam, szeretném megnézni.” “Éppen ez az, – mondja a gyanútlan gyerek. A “Gyógyszerész úr” ekkor a fiú kezébe nyomott egy húszkoronást és megkérdezte: “Adhatok a pacinak egy cukrot?” – “Csak tessék” gyűrte zsebre a váratlan pénzt az istállófiú. San Gennaro megkapta a cukrot és mire jött a tréner, meg az abrakmester nyergelni, a jártatóban már nyoma sem volt a cukros bácsinak. San Gennaro csak augusztusban jött újra a pályára és mintha misem történt volna, folytatta győzelmi sorozatát. Tanulság; az éberség, a felügyelet nélkülözhetetlen a versenyzés világában.
Horváth József
